Für dich allein 40. rész

Meghoztam az új részt. Mindjárt hajnali fél kettő. Előre is elnézést, ha valami értelmetlenséget vagy hülyeséget olvastok, de csak pár perccel ezelőtt fejeztem be... 

Kérlek, szóljatok, ha elírást találtok.

Jó olvasást!

40. rész - "Veled lenni"

Míg felértünk a lakásomhoz, végig azon agyaltam, hogy mekkora hülye is vagyok. Néhány perce még jó ötletnek tűnt, hogy velem marad, most viszont az előszobában tetvészkedve, már kezdett elszállni a bátorságom.
- Gyorsan letusolok – indultam el a fürdő felé. – Addig érezd otthon magad – nyomtam egy puszit az arcára. A fürdő felé tartva, hirtelen ötlettől vezérelve húztam le a hatalmas fekete pulóver cipzárját, mely alatt csupán csak egy melltartót viseltem. Arcom azonnal lángba borult, ettől függetlenül egyetlen mozdulattal csúsztattam le magamról a pulcsit és ejtettem a földre. – Sietek – vigyorogtam, hátra sem nézve.
Nem emlékszem, hogy valaha is sikerült ilyen remek időt teljesítenem – merő habban és őszibarack illatban úszott az egész fürdőszoba.
Egy szál törölközőben libbentem be a szobámba és kerestem magamnak bugyit és pizsamát (egy pólót és rövidgatyát). Ott helyben bújtam bele mindenbe, majd Tom keresésére indultam.
A konyhában ült az asztalnál, s hatalmas kortyokban tüntetett el egy pohár vizet.
- Adjak pólót? – kérdeztem hátam mögött a mosogatóval. Nem válaszolt, csak bólogatott, s felém nyújtotta karját. – Mi az? – fogtam meg a kezét, s szinte azonnal az ölébe húzott. Míg karjait szorosan a derekam köré fűzte, arcát a vállgödrömhöz szorította. A gyomrom nagyot rándult, mikor megéreztem forró leheletét és puha ajkait. – Hé, nagyfiú! – kaptam el a combomon végigsimító kezét. – Nem szívesen mondom ezt, de én álmos vagyok – kuncogtam, mert orrával megcsiklandozta a nyakam.
- Én meg éhes – szívta be ajkai közé nyakam érzékeny bőrét.
- Tom… - nyögtem. Ennyi is elég volt, hogy remegni kezdjen a gyomrom. Mégis erőt vettem magamon és kibontakoztam az öleléséből. Durcás pofit vágva nézett rám. – Haragszol rám? – pillogtam rá hatalmas boci szemekkel, közben a pólóm alját gyűrögetve.
- Az egész a te hibád! – morogta sértődötten. – Fincsi illatod van – villantotta rám hamiskás mosolyát.
- Na, gyere, Szimat! – húztam magam után mosolyogva.
Gyorsan kerestem neki egy nagyobb pólót (még szerencse, hogy főként sátor méretűben szeretek aludni), majd amíg ő öltözött, megágyaztam magunknak a kanapén. Széthajtva sokkal nagyobb volt, mint az ágyam. Kényelmesebben elfértünk rajta.
Mindeközben igyekeztem nem minden pillanatban Tomot kukkolni, de valljuk be, ez mindenkinek embert próbáló feladat lenne.
A számat rágcsálva itta szemem meztelen felsőteste minden egyes porcikájának látványát. Gondolatban már legalább tízszer vetettem rá magam és csókoltam végig az ajkaitól indulva a nyakát, a mellkasát, a hasát…
Nagyot nyelve ráztam meg a fejem, remélve, hogy ezzel kiűzöm belőle az erotikus gondolatokat.
Elsőként vetődtem a takaró alá, és már összegömbölyödve vártam, hogy Tom végre mellém feküdjön.
Boxerben és a tőlem kapott pólóban bújt mellém, miután lekapcsolta a lámpát, de eleinte még csak egymáshoz sem értünk, csupán tisztes távolságban feküdtünk egymás felé fordulva.
Az utcáról beszűrődő lámpa fényénél is láttam szemei csillogását és az örökösen a szája sarkában bujkáló mosolyt.
Óvatosan megérintettem az anyajegyet az arcán, majd éppen hogy érintve a bőrét, vezettem ujjamat az alsó ajkához, s cirógattam meg.
Egy aprócska, finom puszit nyomott az őt felfedező ujjamra. Ez a gesztus volt az, ami kizökkentett a kábultságomból, hogy azután egész testemen eluralkodjon a sóvárgás a csókja után.
Előbb azonban választ kellett kapnom.
- Ugye volt köztetek valami? – böktem ki nagyon halkan.
- Tessék? – kérdezett vissza összezavarodva. – Kivel?
- A szőke pultossal – csattantam fel türelmetlenül. – Nem tudok másra gondolni… - sóhajtottam –, ami miatt olyan rohadt módon kellett viselkednie velem – tört ki belőlem minden, az egész este folyamán elfojtott összes frusztrációm. Tom mondani akart valamit, de nem hagytam szóhoz jutni. Úgy éreztem, ha most nem mondhatok el mindent őszintén és nem kapom meg a válaszaimat, akkor nincs értelme az egésznek. – És ne mondd, hogy nem tudod, miről beszélek. Láttalak titeket… kézen fogva… hátra menni – futották el a könnyek a szemem.
- A francba! – nyögött fel bosszúsan.
- Istenem – suttogtam és a fejemre húztam a takarót, hogy ne lássam őt és ő se lássa, hogyan kezd el folyni a könnyem.
- Megmagyarázom. – Közben megpróbálta lehúzni a fejemről a paplant, de olyan erővel kapaszkodtam bele, hogy nem sok mindent ért el.
- Felesleges – szipogtam. – Felfogtam. Már akkor tudtam, mikor arról beszéltél, milyen béna volt. Egyszerűen csak nem akartam tudomást venni róla. – Nem tudtam, mennyit hallott mindebből, viszont azt éreztem, hogy egyre csak próbál bejutni hozzám.
- De miért nem mondtad? – érzékeltem tompán a hangját. – Gyere ki, kérlek – simította végig testemet a takarón keresztül.
- Nem akarok – nyeltem a könnyeimet.
- Nem történt köztünk semmi. Az egész csak egy buta félreértés. – Ezt hallva előbújtam, de csak annyira, hogy a könnyes szemeimet láthassa.
- Akkor miért volt béna? – suttogtam.
- A számlázást rendeztem és nem tudta felvinni a gépre az adatokat – magyarázta lágy hangon.
- Biztos? – Annyira nagyon bízni akartam benne.
- Biztos – simított el a homlokomról egy kósza tincset. – Fontos vagy nekem – suttogta, s ez után a vallomás után már akadálytalanul tudta lefejteni rólam a takarót, szabaddá téve egész testemet. – És szerintem csak bántotta a hiúságát, hogy nem tudott befűzni. Nekem csak te kellesz.
- Ígérd meg, hogy mindig őszinte leszel velem – néztem rá, s közben újabb könnycseppek bukkantak elő szemem sarkából.
- Megígérem.
Hosszú ujjait összefűzte az én aprócska ujjaimmal, s csak ezek után húzódott közelebb hozzám, s csókolt meg.
Ajkai mintha a lelkemet is simogatták volna. Most valahogy mindennél jobban szükségem volt rá. Érezni akartam, hogy valóban fontos vagyok neki.
Tisztán hallottam minden egyes lélegzetvételét. Éreztem testét a testemen, ahogy fölém fordulva nehezedik rám, s fészkeli be magát lábaim közé. Éreztem ajkait az ajkamon, ahogy eleinte lágyan, puhatolózva csókolt, majd egyre hevesebben és követelőzőbben, nyelvével nyelvemet keresve, hogy megkezdhessük érzéki táncunkat.
Kezeim a pólója alatt a hátára csúsztak, végigzongorázva minden egyes izmán.
Elszakadva ajkaimtól, indult el lefelé a nyakamon, finoman csókolva vagy épp harapdálva azt. Keze közben egyre feljebb és feljebb kúszott a térdemről a combomon át a csípőmre, hogy azután csiklandozva húzza végig ujjait hasamon.
Csukott szemmel, a tarkóját, haját, hátát cirógatva élveztem minden egyes pillanatot.
- Mi az ítélet? – suttogta rekedten a számba, mikor kezemet a fenekére csúsztattam.
- Elmegy – kuncogtam a pillantását keresve.
- Elmegy? – hápogta. – Na, majd adok én neked! – Ezzel a mondattal egy időben éreztem meg az ölemnek nyomódó férfiasságát. Minden reakcióm egy hatalmas nyögésben összpontosult. Szemeimet lehunyva markoltam meg az elmegy-fokozatú fenekét, s húzódtam hozzá még közelebb, hogy még intenzívebben érezhessem őt. Csípőmet megmozdítva azonban nemcsak én adtam ki magamból jóleső hangokat, Tom száját is elhagyta egy-két erőteljesebb, vágyakozó sóhaj, már-már morgásnak is beillő frekvencián.
Vágytam rá, a testem ezt egyértelműen jelezte.
Kezdtem elveszíteni a józan eszem, s talán ezért sem vettem észre, hogy Tom keze eltűnt a hasamról. Már csak arra eszméltem, hogy rándult egyet a testem, ujjainak érintésétől a mellemen.
Remegve, sóhajtozva fontam dereka köré lábaimat, közben finoman ringatva csípőmet.
Pólója már rég a földön hevert, az ágy mellett – így belegondolva, teljesen felesleges volt felvennie.
Míg én a nyakát, a mellkasát fedeztem fel ajkaimmal, ő a fölsőt igyekezett lekapni rólam. Maga után húzva ültünk fel, egy percre sem hagyva, hogy elszakadjon egymástól az altestünk.
Simogató mozdulatokkal tolta fel a pólómat, majd húzta át a fejemen.
Zavarban égve fűztem össze melleim előtt karjaimat, így próbálva takargatni magam.
Nem tudom, mitől féltem. Elvégre nem volt olyan nagyon világos a szobában, és különben is, ha akar engem, akkor olyannak kell elfogadnia, amilyen vagyok. Ez így végiggondolva nagyon szép, de azt is bele kell kalkulálni, hogy eddigi életem során egyetlen pasi látott meztelenül, és az is már évekkel ezelőtt volt. Azt hiszem, ennyi bizonytalanságot megengedhetek magamnak, nem?
Tom nyakát fixírozva, szótlanul ültem az ölében. Nem mondott semmit, csak meztelen hátamat cirógatta, s közben aprócska csókokat lehelt ajkaimra.
Behunyt szemmel igyekeztem legyőzni gátlásaimat.
Szája egyre lejjebb vándorolt, előbb a nyakamra, a kulcscsontomra, aztán a vállamra, épp hogy érintve, majd egyre jobban belelendülve már szívogatva, fogával karcolva bőrömet. Gyengédsége nyomán már nem is volt szükségem többre, karjaim maguktól mozdultak és simítottam végig először a mellkasán, hogy azután a hasfalának minden egyes izmát feltérképezhessem.
Egyszerre élveztem ujjaim alatt izmainak finom remegését, ugyanakkor kezének és szájának játékát testemen. Kezei szakadatlanul cirógattak, míg szája a mellemet kényeztette. Abban a pillanatban hátrabicsaklott a fejem, s nyögtem fel, ahogy nyelve hozzáért a mellbimbómhoz.
Szájának, nyelvének mozgásával egy ütemben karmolgattam hasát a köldöke alatt, futólag hozzáérve a boxere gumírozásához, néha becsúsztatva ujjaimat az anyag alá, éppen csak érintve őt.
Szándékosan nyögtem és sóhajtoztam a fülébe, s csókolgattam a nyakát. A magam részéről, már mindenem lüktetett és lángolt, sóvárgott utána, s csak remélhettem, hogy ő is valami hasonlót érez.
Most éreztem igazán, mennyire is kívánom őt; hogy végre együtt legyünk, hogy végre bennem legyen, hogy együtt nyögjük le a vakolatot a falról, hogy a lábujjaim kunkorodjanak attól a gyönyörtől, amit ő ad nekem.
- Tom… - suttogtam kiszáradt torokkal, az ajkaira lehelt csók után. – Ne kínozz! – néztem csillogó szemeibe, közben egyik kezemet lecsúsztattam a testén, majd az anyagon keresztül simogatni kezdtem férfiasságát, s ezzel az eddigi leghangosabb reakciót váltottam ki belőle. Karjaimat nyaka köré fonva préseltem hozzá magam, s csípőm lassú, ringó mozgásával ingereltem őt tovább, a folytatás reményében.
Vállaiba kapaszkodtam, ahogy hanyatt döntött. Alig ért matracot a hátam, ő már a rövidnadrágomat tolta le a csípőmön, majd az eddig fedett területeket halmozta el figyelmével.
Egy pillanatra önkéntelenül szorítottam össze szemeimet és nyögtem fel. Mikor legközelebb felpillantottam, Tom kipirult arcát, duzzadt ajkait és a vágyat tükröző szemeit láttam magam előtt, ahogy fölém hajolva, két oldalt a fejem mellett könyökölve figyeli arcom minden egyes rezdülését.
- Olyan gyönyörű vagy – suttogta rekedten két csók között.
- Képzelődsz – suttogtam én is. – Nincs vér az agyadban – haraptam meg az alsó ajkát, mire ő csak rosszallóan megrázta a fejét, s tért vissza a rajtam leledző utolsó ruhadarabhoz.
Ekkor valami hatalmasat csattant a bejárati ajtómon. Ijedten sikkantottam fel és rándultam össze egyrészt a hirtelen hangtól, másrészt mert Tom megharapta a combom belső oldalát. Reflexszerűen rántottam fel magamhoz, s bújtam hozzá.
- Ez meg mi volt? – suttogtam remegve.
- Fogalmam sincs – nézett le rám. – De hol is tartottunk? – És már csúszott volna le a korábbi pozíciójába.
- Várj egy kicsit – szóltam rá felháborodva. – Nem akarsz kinézni? – Szívem már nemcsak a vágy miatt dübörgött, hanem az ijedtség miatt is.
- Nagyon vicces vagy – húzta végig nyitott tenyerét a melleim között és a hasamon.
- Ne, kérlek – motyogtam bűnbánóan és fogtam le a kezét. – Így nem megy.
- Ezt most komolyan mondod? – kapta fel a fejét megrökönyödve.
- Tom… Ne haragudj – bújtam volna hozzá, de ő durcásan mellém vágódott, nekem hátat fordítva. – Kérlek… - karoltam át a derekát, tenyeremet a hasán pihentetve, teljesen a hátához simulva.
- Ettől nem lesz jobb – csúszott tőlem távolabb.
- Sajnálom – motyogtam és nyomtam egy puszit a vállára. Az ágy szélére mászva belebújtam a pólómba, majd kitipegtem a konyhába. Előbb persze kikukucskáltam a lépcsőházba, de semmi olyat nem láttam, ami azt a hangot adta volna.
Magamba rogyva töltöttem egy pohár vizet, s a radiátor előtt álló székre kuporodva tűntettem el apró kortyokban.
Ahogy kiürült a poharam, az asztalra borulva, karjaimat párnának használva feküdtem hosszú percekig. Vártam, hogy Tom elaludjon, vagy minimum rám bírjon nézni.
Aprót sóhajtva, lábujjhegyen osontam vissza. Semmi sem változott. Ugyanúgy feküdt, hátát mutatva a szoba felé, derekáig húzott takaróval.
Könnyes szemekkel kucorodtam össze a lehető legnagyobb távolságra tőle, hernyó módjára begubózva a takarómba. Önvádtól vezérelve inkább előszedtem egy másik takarót.
Csak nagy nehezen sikerült elaludnom, teljesen eláztatva a párnámat a könnyeimmel. Bántott, hogy ez történt. Nem akartam, hogy így végződjön az este.

Hirtelen tértem magamhoz, s mintha egy percet sem aludtam volna. Pár gyenge pislogási kísérlet után mozdulatlanul, csukott szemekkel feküdtem tovább, a mellkasomat szorító bűntudattal.
Csak most tudatosult bennem, hogy Tom hátulról hozzám bújva, karját szorosan körém fonva szuszog a nyakamba. Egy pillanatra levegőt venni is elfelejtettem, de azután egy halk sóhaj hagyta el a számat.
A fényviszonyok alapján olyan hét óra körülire tippeltem az időt.
- Tom – simítottam végig a hasamon pihenő kézfején. – Tom – mondtam már kicsit hangosabban, reakció hiányában, most az arcát érintve. Nyögve húzott magához közelebb, majd a nyakamba csókolt. – Jó reggelt – búgtam végighúzva ujjamat meztelen karján.
- Csak még egy kicsit – nyöszörögte álomittas hangon, orrával cirógatva közben.
- Öt perc – adtam meg magam mosolyogva.
- Szeretlek – motyogta. Meglepetten pislogtam hosszú pillanatokig.
Az agyam rövidzárlatot kapott. Nem mertem visszakérdezni, mert mi van, ha nem is úgy gondolta, én meg szimplán túlkomplikálok. Lehet, hogy nincs is tudatában, miket beszél, és ha rákérdeznék, nem is emlékezne rá, és csak kellemetlen helyzetbe hoznám.
Gondolataimba merülve feküdtem a karjaiban, minden másról megfeledkezve. A hátam mögötti mocorgásra rezzentem össze.
- Ébren vagy? – kaptam aprócska csókokat a nyakamra.
- Már egy ideje – fordultam felé egy félszeg mosollyal. Szinte azonnal maga alá gyűrt.
- Mi a baj? – pislogott le rám aggódva.
- Semmi – ráztam meg a fejem, meggyőzőbb mosolyt erőltetve az arcomra, pillantásomat a nyakára szegezve.
- Őszinteség – húzta végig ujját szemöldökeim között, valószínűleg az aprócska ráncokat akarta kisimítani.
- Nem fontos – ráztam a fejem. – Tényleg. – Meg akartam csókolni, de elhúzta a fejét.
- Biztos? – szuggerált a pillantásával.
- Én csak… - sóhajtottam. – Annyira nagyon sajnálom – nyöszörögtem sírásra görbülő szájjal.
- Mit? – kérdezett vissza riadtan, immár térdelve, s engem is ülő helyzetbe húzva, könyökömnél fogva. – Miről beszélsz? – simította tenyerét arcomra.
- Annyira nyomorultul érzem magam… csalódást okoztam neked – bőgtem el magam. – Úgy sajnálom.
- Olyan kis buta vagy – húzott a karjaiba és nyomott egy puszit a fejem búbjára. – Nekem kellene bocsánatot kérnem, amiért hülyén reagáltam – simogatta folyamatosan a hátam.
- De kellemetlenséget okoztam neked – hajtogattam egyre csak a magamét. – Talán hagynod kellett volna, hogy a pultos csaj befűzzön – motyogtam a mellkasába.
- Ezt meg se hallottam – válaszolta felháborodva, eltávolodva tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni. – Én téged akarlak, és csak veled akarok lenni. Nem érdekelnek mások.
- Nézz rám! – nevettem fel keserűen. – Tényleg egy bőgőmasinára vágysz?
- Ne mondd ezt – törölgette arcomról a könnyeimet.
- Akkor is bánt a dolog – hajtottam le a fejem. – Mi lesz velünk? – kérdeztem halkan.
- Mire gondolsz?
- Hosszú hetekig leszünk távol egymástól… - szipogtam.
- Nem hiszed, hogy hűséges tudok maradni hozzád, míg visszajössz? – Hangjában mintha csalódottság bujkált volna.
- Félek, hogy nem vagyok elég jó neked – vontam meg a vállam fintorogva.
- Mivel győzhetnélek meg az ellenkezőjéről? – csúsztatta kezét a tarkómra és túrt bele a hajamba.
- Csak érezni szeretném, hogy bízhatok benned… hogy rád bízhatom magam – suttogtam, s leheletfinom csókot adtam ajkaira.

Tom a mai napot a stúdióban töltötte a többiekkel. Még mindig össze voltam zavarodva, nem találtam a helyem a lakásban. Azonban össze kellett szednem magam, mert ez volt az utolsó napom itthon. Átnéztem a csomagjaimat és bepakoltam a hiányzó dolgokat. Beugrottam a kávézóba is, elköszönni Davidtól. Nem akartam nagy búcsút és sírás-rívást rendezni. Sohasem tudtam jól kezelni az elválást.
Délután jött a nehezebb feladat.
Bementem a stúdióba. Szerettem volna a fiúktól is elköszönni.
- Sziasztok! – léptem be a stúdió szobába. – Csak egy percig zavarok – néztem körbe az ismerős arcokon, az ajtóban ácsorogva.
- Szia! – vigyorgott rám Bill. – Csüccs le! – mutatott a kanapéra, melyen még lett volna számomra szabad hely, Tom és Georg között.
- Nem akarok zavarni – szabadkoztam halkan, de Tom édes arcát látva, beadtam a derekam, s az oldalához simulva bújtam ölelő karjai közé, miután nyomtam egy puszit az arcára.
- Mi járatban? – fordult felénk Gustav, arcán büszke, a bátyókra jellemző kifejezéssel.
- Őszintén szólva, csak szerettem volna elköszönni. Később nem lesz rá alkalmam – éreztem, hogy elszorul a torkom.
- De én úgy gondoltam, hogy majd kimegyünk veled az állomásra – értetlenkedett Bill zavartan.
- Nem tartom jó ötletnek – ráztam meg a fejem. – Nem akarom, hogy bármi problémátok legyen abból, hogy veletek vagyok – magyaráztam bocsánatkérően. – És különben sem vagyok valami jó búcsúzkodó – rántottam meg a vállam.
- Ugye én azért mehetek? – pillogott rám, szemeit csábosan rebegtetve Tom.
- Sajnálom – simogattam meg az arcát. – Akkor fel sem szállnék a vonatra. – Olyan szívet facsaróan nézett rám, amitől már a nyelvemen volt, hogy Anna csak süsse meg az eljegyzését, én nem megyek innen sehova.
- Mert nem engednélek el – suttogta a fülembe.
- Ha ezt nem a saját szememmel látom, el se hiszem – jegyezte meg Georg elég hangosan ahhoz, hogy mindenki rá figyeljen. – Tom Kaulitz, a szexisten, a csajozógép, szerelmes szavakat sutyorog egy csajnak. Ezt azonnal fel kell írni valahova – csettintett a nyelvével elismerően.
- Hé, öreg! Fogd vissza magad, ő nem egy csaj, hanem a barátnőm – szólt rá Tom erélyesen. Most először mondta ki, hogy a barátnője vagyok, és úgy egyáltalában, hogy barátnője van. Nem akartam elbőgni magam, de annyira jól esett ez az egyetlen mondat, hogy a nyakához nyomva arcomat, felváltva szívtam be illatát és nyomtam csókokat bőrére.
- Felfogtam. A fejemet azért nem kell leharapni – emelte fel kezeit védekezően Georg.
- Srácok! – nyitott be ekkor David, a fiúk menedzsere. – Mi ez a punnyadás? – nézett körbe bosszúsan, s csak ekkor vett észre. – Ja, te vagy az – jegyezte meg flegmán.
- Jobb, ha én most megyek – vettem a célzást, miszerint nem kívánatos személy vagyok a helyiségben. Egyenként megszorongattam a fiúkat, mindenkinek hatalmas puszikat nyomva az arcára. Míg a karjaiban tartott, Bill a fülembe súgta, hogy nagyon szeret, és örül, hogy a bátyja engem választott.
- Köszönöm. – Zavaromban nem jutott más eszembe, amit reagálhattam volna ilyen szavak után.
Tom egészen az épület bejáratáig kísért, majd a falak jótékony takarásába bújva húzott magához és csókolt perceken keresztül. Mire elengedett, a lábaim a mozgásképtelenség jeleit kezdték mutatni.
- Felmenjek este? – suttogta a számba, egy pillanatra sem eltávolodva tőlem.
- Nem tudom – rágcsáltam bizonytalanul a szám szélét. – Talán nem kellene. Csak nehezebbé tenné az egészet. Te mit szeretnél? – néztem fel az őzike szemekbe, válaszra várva.
- Veled lenni.

\m/(-.-)\m/