"Hatalmasat sóhajtva dobtam le a cuccom az előszobában, úgy éjjel fél tizenkettő magasságában.
Már csak arra vágytam, hogy lezuhanyozhassak és az ideiglenesen kijelölt ágyikómba dőlhessek. Terveim 12-14 órát fogok aludni.
Anna friss és vidám volt, ha nem állítom le időben, még kitalálta volna, hogy üljünk le inni valahova.
- Anna – nyávogtam elgyötörten, a falat támasztva. De ugyebár meg se hallott, csak örömködött tovább azon, hogy végre itt vagyok. – Anna! – emeltem meg a hangom. – Zuhanyozni akarok! – hisztiztem összeszorított szemekkel.
- Jól van, csak ne nyivákolj – forgatta meg a szemeit. – Fürdőszoba arra – bökött fejével a bejárattal szemben, srégen jobbra eső ajtó felé. – Addig megágyazok neked – vigyorgott a képembe, miközben enyhe célzat jelleggel, végighúzta kezét a kanapé támláján.
- Mi van? – nyílt el a szám. – Én nem fogok a kanapén aludni! – Esküszöm, már a sírás kerülgetett. Álmos voltam, büdös, izzadt, éhes, nyűgös (42-es betűmérettel!).
- Most miért? Tök jó kis kanapé ez – paskolta meg a támlát, ami ettől egy hatalmasat reccsent.
- Ja, kicsinek kicsi… és régi… - fintorogtam és próbaképp lehuppantam rá. – A nagyfaterodat is ezen rakták össze? – kérdeztem oda sem figyelve, a telefonomat nyomkodva.
- Ha-ha. Nagyon vicces vagy – vonult el sértődötten a szomszéd szobába.
„Megérkeztem, álmos vagyok, elájulok. Holnap beszélünk? Szép álmokat <3” – pötyögtem Tomnak egy sms-t. Reméltem, még ébren van."
\m/(-.-)\m/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése