Bleib mit mir! 26. rész

„Néha a társ talál ránk, és bármennyire próbáljuk eltaszítani, addig harcol értünk, amíg rá nem jövünk, mennyire szükségünk van rá.”

- Müller Péter

26.

Tom

- Mi történt? – kérdezte aggódva Tom, egy pillanatra megilletődve Lisa mozdulatától. Nem tudta, hogy akkor most hogyan is kellene reagálnia. Bizonytalanul ugyan, de szabad kezével átfogta Lisa vállát. – Mondd el, mi baj van – simogatta a minden ízében reszkető testet. A lámpát tartó kezével átkarolta Lisa derekát, behúzta a házba, majd a lábával behajtotta az ajtót. Hallotta és halványan érzékelte is, hogy Edo ott van valahol a közelükben, viszont a sötét miatt nem látta őket. – Lisa – suttogta halkan, fejét a lány füléhez hajtva. Választ azonban nem kapott, csak még inkább a karjai közé bújt a csurom vizes lány. Ujjain hideg vízcseppek gördültek végig. – Most felmegyünk – próbált elhúzódni tőle, de Lisa ujjai görcsösen kapaszkodtak a pólójába a mellkasánál. Hiába is szerette volna lefeszegetni az apró kis kezeket magáról, azok csak még kétségbeesettebben zárultak össze. – Kérlek szépen, Lisa – sóhajtott fel Tom türelmetlenül. – Így meg fogsz fázni. Át kell öltöznöd – vezette kezeit Lisa hátára, s lassan, körkörös mozdulatokkal dörzsölgetni kezdte. Semmit nem ért el. Lisa mintha meg sem hallotta volna őt. Jobb ötlet nem jutott eszébe, így szabad kezével átölelte Lisa derekát és magához szorítva őt, felemelte a földről. 

Még szerencse, hogy ilyen kicsi, csóválta meg a fejét Tom, míg a lábai elé világítva totyogott a lépcső felé. Odaérve egy pillanatra megtorpant, hisz feljebb kellett emelnie Lisát. De erre már nem volt szükség. Lisa Tom dereka köré fonta lábait, s az addig a mellkasához dörgölőző arcocska is feljebb vándorolt, egészen a nyakáig.

- Ne haragudj – motyogta Lisa halkan, meggyötörten, Tom nyakába.

Tom nem válaszolt. Nem is tudott volna. A lány hangjától, testének közelségétől, az ajkait simogató leheletétől, a csípőjére fonódó lábak keltette érzéstől, végül pedig a nyakát simogató puha kis szájtól hatalmas gombóc ugrott a torkába valahonnan a gyomrából. De az is lehet, hogy egy pillangó tévedt el a testében, és az alhasából elkóborolva a torkában kötött ki. Igen, valószínűleg ez volt az oka, hogy mikor nyelni próbált, furán bizsergett belül a szája, a torka, de még az ajkai is. Annyira lefoglalták gondolatait a saját érzései, hogy nem is emlékezett rá, mikor lépett be a fürdőszobába, és hogy mióta is áll ott, Lisát szorongatva.

- Keresek neked száraz ruhát – szólalt meg egy határozott levegővétel után Tom, csakhogy Lisa nem engedte el, ugyanúgy csimpaszkodott rajta annak ellenére is, hogy Tom már nem tartotta őt. – Olyan vagy, mint egy kismajom – kuncogott Tom a helyzet abszurditásán, viszont ez az egyetlen mondat elég volt ahhoz, hogy Lisa elengedje őt. – Nem is, inkább egy ázott pici pocok – dobott Lisa fejére egy törölközőt mosolyogva, de nem kezdte el a szőke fürtöket szárítgatni. Várta, hogy Lisa is megmozduljon végre. Lisa lassan lehúzta a fejéről a törölközőt, mely az arcát is eltakarta, de a Tom által áhított mosoly még nem mutatkozott meg. – Mindjárt jövök – fordult az ajtó felé.

- Ne hagyj itt! – simult egyszerre a hátához Lisa, karjait a dereka köré fűzve.

- Mitől félsz ennyire? – cirógatta meg Tom összefacsarodó szívvel a hasán nyugvó kezet.

- Nem akarok egyedül lenni – motyogta Lisa Tom lapockái közé.

- Remek – sóhajtotta a szemeit forgatva Tom. – De akkor is le kell venned a ruhádat – fordult szembe Lisával. Az értetlenül összevont szőke szemöldökök látványa mosolyt csalt az arcára. – Valami rosszat mondtam? – kérdezte ártatlan hangon, oldalra biccentve a fejét. – Adok másikat, nyugi – futtatta végig ujjait Lisa homlokán.

- És addig mit vegyek fel? – nézett körbe tanácstalanul Lisa.

- Ez is megteszi – bökött fejével Tom a Lisa kezében tartott törcsire.

- De ígérd meg, hogy kapok helyette normális göncöt is – forgatta meg minden oldalról a sötét anyagot, bizalmatlan pillantásokat vetve Tomra is.

- Megígérem. Így görbüljek meg – emelte fel behajlított kisujját.

- Akkor… - állt egyik lábáról a másikra Lisa. – Elfordulnál? – Ujjával közben mutatta is, hogy Tomnak mit kellene tennie.

- Ó, hogyne, persze – forgatta meg szemeit, hátraarcot vágva.

- De így nem látok semmit – nyögött fel Lisa, ugyanis Tom az egy szem fényforrást, az elemlámpát is kiiktatta. – Nem tudnál világítani nekem? – kérdezte reménykedve.

- Vagy elfordulok, vagy világítok – nézett Tom Lisára világítva. – Látod? – igazolta elméletét, s ismét elfordult, a fényt is kikapcsolva, de aztán rögtön vissza is tekeredett Lisa felé. – Egyszerre csak egy dolog megy. Pasiból vagyok – vonta meg a vállát szégyenlősen.

- Aj, rendben – sóhajtotta beletörődve Lisa. – Akkor ne fordulj el, de vakulj meg valahogy! – fintorgott.

- Becsukom a szemem – mondta Tom és már el is tűnt a csokoládébarna szempár.

- Leskelődni fogsz – motyogta Lisa bizalmatlanul. – Takard el a kezeddel!

- Jó, csak haladjunk – csúsztatta szabad kezét a szemeire Tom.

- Látsz valamit? – kérdezte azonnal.

- Semmit – rázta a fejét Tom. – Vak vagyok, mint egy denevér. – De még ha látott is volna valamit, hülye lett volna bevallani. Várt egy pár másodpercet, de csak míg meghallotta a testhez súrlódó nedves anyag hangját. Ujjait résnyire nyitotta, viszont tettét abban a pillanatban meg is bánta.

Nem lett volna szabad kihasználnia a helyzetet, mellesleg még ígéretet is tett, erre tessék, Lisa meztelen hátát bámulta. Megint. De olyan ellenállhatatlan volt. Az apró termetével, a világos bőrével, az anyajeggyel a derekán, a gömbölyű csípőjével, a fekete francia bugyival a fenekén, a formás combjaival és a tetoválással a bokája fölött. A gyér fényben még az utolsó hajszálát is a világ legszexibb dolgának látta.

Lámpát tartó keze kis híján megremegett, mikor Lisa a földre ejtette levetett pólóját, s így a mozdulat nyomán a formás melleket is megcsodálhatta. Szinte már ijedten bújt el ismét ujjai mögé.

Neki ezt nem lett volna szabad látnia, viszont a lehetőséget sem szalaszthatta el. Elvégre ő volt Tom Kaulitz. Az egész férfi nemre hozott volna szégyent, ha nem teszi meg. Ezzel a gondolattal próbálta igazolni tettének helyességét, csakhogy a bűntudatot ettől még ugyanúgy érezte.

Nem láttam semmit, nem láttam semmit, mondogatta magában.

- Kész vagyok – jutott át Lisa hangja a Tom fejében zúgó hangzavaron.

Ó, hála Istennek, adott hálát magában Tom, leengedve kezét a szemei elől.

Alig tette meg Lisa az első lépést, ijedten rezzent össze egy hatalmas mennydörgéstől. Tom érdeklődve nézte őt és arra gondolt, hogy vajon az elmúlt hosszú percek alatt miért nem hallotta az odakint tomboló vihart? És Lisa miért nem hallotta, ha ennyire félt tőle?

- Ne félj, majd én megvédelek, pici pocok – kunkorodott féloldalas mosolyra Tom szája. Azon a helyen, abban a percben komolyan is gondolta. Bárkivel szembeszállt volna, ha azzal elűzheti Lisa félelmét.

Tom szavait hallva Lisa először elkerekedett szemekkel bámult rá, de aztán erőt vett magán, mellé lépett, s miután aprócska kezét Tom tenyerébe csúsztatta, az este folyamán most először vette fel vele a szemkontaktust. S az, hogy mindezek tetejében még egy kedves, huncut mosolyt is az arcára tudott csalni, mindennél többet jelentett Tom számára. A gyengéd puszi, melyet Lisa lábujjhegyre állva nyomott az arcára, ezer köszönettel felért.

( Eredeti bejegyzés: 2012. január 1. )

\m/(-.-)\m/