„(…) a gyűlölet olyan, mint a régi barát, akihez édes dolog visszatérni, a gyűlölet új tereket keres, és mindig visszatér.”
- Licia Troisi: Gyilkosok szektája
22.
Lisa
- Rendben. Tíz perc és megyek – sóhajtottam beleegyezően, szándékosan figyelmen kívül hagyva az utolsó mondatát. Nem Simone hibája, hogy a fia egy barom állat. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a locsolócsövet, és a lábai elé célozva, figyelmeztető lövést adtam le. Hatalmas vigyorral az arcomon figyeltem, hogyan emeli fel kezeit s ugrik hátra. – Ó, ne haragudj! – kaptam egyik kezemet a szám elé. – Olyan ügyetlen vagyok – játszottam a jó kislányt, mintha csak véletlen baleset lett volna az egész.
- Ha-ha – morcoskodott Tom. – Remek a humorod – húzta el a száját, majd az orra alatt morogva távozott. Már tudtam, mit fogok tenni. Bosszút fogok állni.
*
- Megjöttem – léptem be a nappaliba egy hatalmas vigyorral a képemen.
- Lisa, úgy örülök, hogy átjöttél – kapta el rögtön a karomat Simone és az ebédlőasztal felé kezdett húzni. – Csinos ez a kis ruha – mosolyodott el. – Aj, ezek a fiúk! – nézett körül bosszankodva. – Szólnál nekik?
- Hát persze! – Nem kellett kétszer mondania, indultam is, legelsőnek Tomhoz. – Bemehetek? – kopogtam halkan az ajtón.
- Gyere – hallottam tompán a hangját. Mielőtt azonban kinyitottam volna az ajtót, kipattintottam a ruhámon még egy gombot, ezzel nagyobb belátást engedve a melleimre. Imádtam ezt a kis kék ruhát. Elég rövid volt ahhoz, hogy megmutassa a lábam, de azért még kellően szexis módon eltakarja a fenekem, a melleimet pedig úgy mutogathattam, ahogy csak akartam, hála a három gombocskának.
Édes a bosszú, Tom Kaulitz, gondoltam magamban, miközben sarkig tártam az ajtót, majd karjaimat összefűzve a melleim alatt, nekidőltem a keretnek.
- Gyere enni – mondtam. Hangomba inkább közömbösséget igyekeztem csempészni, a tetteimmel viszont pont az ellenkezőjét akartam sugallani.
- Megyek. – Egy pillanatra sem vette volna le rólam a kocsányon lógó szemeit. Elértem, amit akartam. Felhívtam magamra a figyelmét. Talán nem vagyok normális, hogy direkt ingerlem, de azt akartam, hogy szenvedjen. És ha ehhez a melleimet kell mutogatnom, akkor megteszem. Megkapni viszont sohasem fog.
Kecses hátraarc, a ruha meg éppen csak nem a nyakamban kötött ki. Nem tagadom, itt azért égett kicsit a fejem, de mindennek ára van, nem?
Talán mondanom sem kell, de életemben nem szórakoztam még ilyen jól. Rendezni sem lehetett volna szebb jeleneteket, mint amiket Tom produkált.
Először is, vele szemben ültem. Azon kívül, hogy tökéletes rálátása volt mindenre, tettem róla, hogy csak rám figyeljen. Párszor bokán rúgtam, majd úgy tettem, mintha azt sem tudnám, hogy ő a világon van. Egyetlen egyszer kértem tőle bocsánatot. De azt is csak azért, mert Tom akkorát ugrott ijedtében, hogy végül muszáj volt magyarázkodni. Az asztal fölött odaböktem egy bocsit, az asztal alatt viszont kibújtam a papucsomból, és gondolkodás nélkül dugtam a lábához a lábujjaim. Bill mindeközben gyönyörűen a kezemre játszott. Egy borsószemet tökéletes ívben a dekoltázsomba lőtt a tányérjáról. Mindketten elkerekedett szemekkel figyelték a borsó bányászó akciómat. Bár Billben azért volt annyi tisztesség, hogy zavartan pironkodva inkább a tányérjára koncentrált.
- Nem találom – taperoltam saját magamat, de tényleg nem lett meg. Pedig csak egy szem borsóról volt szó. Gordontól és Simonetól elfordulva nyúltam be a melleim közé, végig Tomnak címezve a látványt. A műsor kizárólag neki szólt.
Ez az, bokszoltam bele képzeletben a levegőbe, mikor Tom köhögni kezdett. A fejét nézve, félrenyelhette a falatot.
- Csak óvatosan – néztem rá tettetett aggodalommal. Ha szemmel ölni lehetne, már rég a saját véremben fetrengenék a földön.
Mindezektől eltekintve, egész nyugodt hangulatban telt az ebéd. Kifelé vidám, beszédes és kacér voltam, belül viszont fortyogtam, és csak azt kívántam, hogy Tom szenvedjen. Bántani akartam, fájdalmat okozni, hogy azt érezze, amit én. Érezze milyen az, ha csak játékszerként néznek rád.
- Egy-egy – préselte ki a szavakat Tom összeszorított ajkai között, mikor elbúcsúztam a családtól, s egy utolsó, csábos pillantást még vetettem felé.
( Eredeti bejegyzés: 2011. december 28. )
\m/(-.-)\m/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése