Elmúlik...

Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg... hogy mi történt ma.
Azt hiszem, egyszerűen csak kiborultam.

Először azt sem tudtam, hogy miért, vagy mitől...

Úgy tűnt, csak rossz kedvem van, de aztán elég volt egyetlen mondat, és minden felborult bennem.
Ordibáltam anyámmal és bőgni kezdtem, aztán órákon keresztül rágtam a szám, mert minden egyes percben a sírással küszködtem. Így melóztam végig a délelőttöt...
A legrosszabb az egészben mégis az, hogy képtelen vagyok megfogalmazni, mi történt velem.
Talán csak túl sok ideje tuszkolom bele minden érzésemet egy dobozkába, s kaparom el agyam legmélyebb zugába... Talán csak túl sok mindent kellene átgondolnom, amire képtelen vagyok.
Talán valami baj van velem...
Képtelen vagyok megtalálni a saját utam.
Tanultam, mert elvárták tőlem. Egyetemre mentem, mert elvárták tőlem. Diplomát szereztem, mert ezt is elvárták. Kijelöltek egy utat és én végig mentem rajta.

Most viszont szenvedek, mert nem azt csinálom, amit szeretek... Szeretek? Azt sem tudom, hogy mit kellene szeretnem... Két hónap múlva megint nem lesz munkám, de nem tudom, hogyan legyen tovább.
Néha annyira szeretnék más ember lenni. Elhagyni ezt az életet, rengeteg döntést másként meghozni, más úton indulni...

És mi az, ami még elborzaszt? Nincs senki, aki meghallgatna, akit csak egy picit is érdekelne, hogy mi zajlik bennem...

Talán ezért történt minden. Minden egyes percben próbálom azt mutatni, hogy engem semmi nem bánt, semmi nem sebez meg, minden lepereg rólam. Pedig ez nem igaz. Minden fáj, mindent érzek, csak épp úgy teszek, mintha nem kapnék sírógörcsöt minden kis apróságtól.

Vannak napok, hogy nem vágyom másra, csak feküdni az ágyban és mindent elfelejteni...
De nem teszem. Nem tehetem. Jó képet kell vágni mindenhez, és elhitetni a körülöttem lévőkkel, hogy boldog vagyok, vidám vagyok; rendben vagyok.
Hazudok mindenkinek, hazudok magamnak.
És mindenki elhiszi... én is elhiszem... Szánalmas, nem?

De hazudni sem lehet örökké, s a valóság néha felülkerekedik az álomvilágon... az ébredés pedig mindennél fájdalmasabb...

De semmi baj. El fog múlni... Holnap már ismét képes leszek nem érezni, nem gondolkodni, csak létezni. Nem fogok a sohasem létező életemért könnyeket hullatni...
El fog múlni...
El fog múlni...

\m/(-.-)\m/

Mindenki bekaph...

MINDENKI HAZUDIK......

ÉS ÉN MINDIG ELHISZEM......

DE CSAK NEKEM FÁJ??......

\m/(-.-)\m/