„Hogy is van az a mondás? Bottal és kővel árthatsz nekem, de a szavak leperegnek rólam. Bárki is találta ki, fogalma sincs arról, mekkora ereje van a szavaknak. Mélyebbre vághatnak, mint bármely kés, nagyobbat üthetnek, mint bárki ökle, olyan részeidet érinthetik, amelyet fizikai erővel soha nem érhetnek el és vannak olyan sebeket ejtő szavak, amelyek soha nem gyógyulnak be, mert akárhányszor a fejedhez vágják, megbélyegeznek vele, és a seb újból felfakad. Olyan, akár egy korbács, minden egyes alkalommal megsebez, amíg úgy nem érzed, hogy a csontodról is lehántja a húst, de a világ nem lát rajtad sérüléseket, ezért azt hiszik, semmi bajod, miközben belül minden egyes alkalommal meghalsz.”
- Laurell K. Hamilton: Borzongató fény
32.
Lisa
Csak álltam ott bambán, leforrázva a szavaitól és próbáltam felfogni, hogy mi is történt.
Tom elment és számomra teljesen értelmetlen dolgokat vágott a fejemhez. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy burkoltan ugyan, de leribancozott.
Semmit nem értettem. Mit tettem vagy mondtam, ami miatt így kiakadt?
Mindegy. Nem számít. Még ha tudnám is, hogy mi lelte, sem érdekelne. Eddig tartott ki az ígérte, hogy nem fog bántani. Az első adandó alkalommal lotyónak nevezett.
De megérdemeltem. Tudtam, éreztem, hogy nem lenne szabad megbíznom benne.
Hibáztam, de többet nem fordul elő.
( Eredeti bejegyzés: 2012. január 19. )
\m/(-.-)\m/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése