Előzmények
Nos, Tom elment.
Négy hónapon keresztül tartottuk a kapcsolatot. Beszéltünk telefonon, írtuk az e-maileket és sms-eket.
Aztán valami történt. Tom egyre kevesebbet hívott, és ha mégis vette a fáradtságot, valami furcsa távolságtartás uralta őt.
Már csak egy hónap volt hátra a külön töltött fél évünkből, amikor megtörtént az a bizonyos beszélgetés.
Szakítottunk.
Máig nem tudom a pontos okát, de azt hiszem, már nem is érdekel.
Bocsánatot kért tőlem – természetesen –, majd közölte, hogy mindent
átgondolt, és rájött, igazam van, mégsem fog működni a dolog közöttünk.
Tudomásul vettem a döntését, majd én hülye még meg is köszöntem neki,
hogy őszinte volt hozzám.
De hát ebben egyeztünk meg, nem?
Bár ha őszinte akarok lenni magamhoz, kevésbé fájt volna a döntése, ha
két nappal később nem kerülnek elő azok a képek. Tom és egy gyönyörű,
vékony lány, hosszú barna hajjal és érzéki, telt ajkakkal.
Nehezen vallottam be magamnak, de nagyon szép pár voltak. Szebbek, mint amit mi alkottunk.
Ezután minden egyes nap azt kívántam, hogy soha többé ne találkozzam
Tommal, hogy boldog legyen nélkülem és én boldog legyek nélküle.
A piros pólót pedig visszaadtam, vagyis szépen beraktam a többi ruhája
közé, és a másik csuklómra is került egy tetoválás; a szél szó japán
írásjelekkel.
¤¤¤
Akarod még?
Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára otthon járt.
