Bleib mit mir! 17. rész

„Csak egy csók volt… De soha ne feledd: Neked adtam benne a lelkemet.”

- Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem

17.

Tom

Fel sem fogta, hogy mit is tesz. De Lisa kipirult arca, szapora lélegzetvételei, a vágyakozástól fénylő kék szemei teljesen elvették az eszét. Viszont még mindig képes volt uralkodni magán. Ellenállása akkor tört meg végleg, mikor látta, hogyan nedvesíti meg Lisa az alsó ajkát.

A vágyai irányították, mikor ajkait gyengéden a lányéhoz érintette.

Mintha csak a legselymesebb rózsaszirmot csókolta volna. Gyomra izgatottan rándult össze, mikor Lisa végre visszacsókolt, bizonytalanul ugyan, de megtette.

Míg egyik kezét Lisa nyakára csúsztatta, s gyengéden cirógatni kezdte az érzékeny bőrt, addig másik kezét Lisa fölső alól kikandikáló meztelen derekára simította, s úgy húzta magához közelebb.

Ellenállásra számított, hisz maga a csók is olyan bizonytalanul indult, és pont ezért lepődött meg, mikor Lisa engedelmesen, önszántából simult a karjaiba.

Olyan furcsa volt számára az egész. Sok lánnyal csókolózott már életében, de ilyen mélyről jövő vágyakozást még egyszer sem érzett közben. Mondhatni boldog volt, hogy Lisa nem utasítja el. Pedig úgy vette észre, valamiért nem kedveli őt.

Viszont most, mikor végre a karjaiban tarthatta, a szíve majd kiugrott a helyéről. Tüdejét a lány testének édes illata töltötte be, ujjai pedig szinte örömmámorban úszva értek selymes bőréhez.

Többet akart.

Egy pillanatra megszakított csókjukat, de csak annyi időre, hogy nyelvével végigsimíthassa Lisa alsó ajkát, így kérve bebocsátást. Közben viszont végig arra gondolt, hogy mi van, ha Lisa meggondolja magát?

A lány teste abban a pillanatban megfeszült a karjaiban, mikor szelíden ugyan, de mégiscsak erőszakkal tört utat magának a lány szájába, mert már nem bírt tovább várni, meg akarta ízlelni őt. Már-már kétségbeesetten szorította magához az aprócska testet. Nem akarta, hogy véget érjen a pillanat. Nem értette, mi történik vele, csak azt tudta, minden egyes másodpercet ki akar élvezni vele.

Csakhogy Lisa elhúzódott tőle, s nemcsak a csókot szakította meg, de minden egyéb fizikai kontaktust is. S ezek után már hiába kereste a lány pillantását, csak azt érte el, hogy még inkább eltávolodjon tőle.

Most már végképp nem tudta, mire vélje az egész helyzetet.

Az előbb még majd’ felfalták egymást, most meg mintha csak egy hatalmas fal lenne kettejük között. Ez a lány egy óriási kérdőjel volt a számára, s talán pont ezért akarta maga mellett tudni, hogy megfejthesse minden titkát. Néha már azt sem tudta, mit csinál, csak hagyta, hogy az ösztönei Lisa után rángassák, mint egy pórázra kapcsolt kiskutyát. S mindezek után az volt a legviccesebb, hogy még élvezte is kicsit a szófogadó eb szerepét.

Akkor is az ösztönei vezették, mikor Lisa keze után nyúlt. Arra viszont nem számított, hogy a lány úgy fogja elrántani ujjait a gyengéd érintés elől, mint más a forró lángok közeléből.

- Hagyj békén, kérlek – motyogta Lisa az orra alatt, miközben a falig hátrált, egy pillanatra sem szem elől tévesztve Tomot, aki csak most vette észre, hogy a lány szemei mintha könnyektől csillognának, és hogy egész testében reszket. Végül ő is felállt az asztalról és lassú léptekkel megindult Lisa felé. – Kérlek… - csuklott el a hangja.

- Mi a baj? – nézett rá szinte már könyörögve Tom, s ezzel persze magát is meglepte. Nem szokott ő ilyen kis puha pöcs lenni, de ez a lány egyszerűen ezt hozta ki belőle.

- Csak hagyj békén – nézett dacosan a szemeibe Lisa. – Menj szépen haza, vagy ahova akarsz, engem meg felejts el – vágta Tom képébe a szavakat, immár leplezetlen dühvel.

De Tom nem adta fel. Addig ment, míg már teljesen a falhoz nem nyomta Lisát. A kék szemekben szikrázó dühöt látva, testét birtokba vette a már jól ismert érzés, amit minden egyes alkalommal érzett, ha egy csinos lány került a kezei közé. A különbség csupán annyi volt, hogy ez alkalommal az áldozat nem adta meg magát, nem omlott önként a karjaiba. Ezúttal harcolnia kellett a zsákmányért.

Egy fokkal erősebben feszült a lány testének, s így annak minden egyes lélegzetvételét tisztán érezhette. Nem akart neki szándékosan fájdalmat okozni, de már nem tudta tovább türtőztetni magát. Minden idegszála az elérhetetlennek tűnő test után kiáltozott. Ismételten Lisa nyakára csúsztatta kezét, hogy megcsókolhassa őt. Nem érdekelte az ellenkezés, se az alsó ajkába mélyedő fogak. Izmai megfeszültek, s majdhogynem reszkető kézzel markolta meg Lisa kerek fenekét.

Hidegzuhanyként érte a pofon, amit mindezekét viszonzásul kapott.

- Többé látni sem akarlak – préselte ki magából lassan a szavakat Lisa, összeszorított fogai között. Futva, helyesebben menekülve tette meg az utat vissza az épületbe, s persze arról sem feledkezett meg, hogy tisztességesen taszítson egyet búcsúképpen a még mindig sóbálványként álló Tomon, aki így nekitántorodott az asztalnak.

*

- Na, hogy ment? – támadta le azonnal Bill a bátyját, akinek válasza egy durcás horkantásban ki is merült.

Alighogy leült az asztalhoz, máris a szájába dugott egy szál cigit. Mérhetetlenül bosszús volt.Egyszerűen nem bírt rájönni, hogy mi a fene üthetett belé, amikor szó szerint rátámadt szegény lányra. Ezzel minden esélyét eljátszotta nála. 

Haragudott magára, hisz egyáltalán nem ezt akarta. Még akkor megfogadta magában, mikor eljöttek a kórházból, hogy nem fog nyomulni, hogy nem a becserkészésre fog törekedni, hanem arra, hogy megismerje őt. Ezt a különleges kisugárzású lányt, aki már az első pillanattól kezdve vonzotta magához. A kislányos bájával, a hatalmas kék szemeivel, az apró termetével, a minden porcikájából áradó odaadással és azzal a titokzatossággal, ami egész lényét uralja.

És most mindent elrontott. Ahogy egy kicsit gyengült Lisa ellenállása, ő egyből rárúgta az ajtót és bedöntötte a falakat.

Valljuk be, egy nagy marha volt. Ezek után még nehezebb lesz visszanyernie az eddig kiharcolt bizalmat. A francba is! De annyira kívánta. Majd’ belepusztult, hogy még többet kapjon belőle.

Abban a pillanatban csak azt tudta biztosan, hogy megérdemelte azt a pofont. Még többet is. Tépelődött. Nem tudta, mit tegyen.

Azok ott hárman egyre csak faggatóztak, de ő eddig még csak meg sem szólalt. Mondja el, hogy majdnem megerőszakolta szerencsétlent a kangörcse miatt? Vagy inkább hazudjon? A pofonról beszéljen?

Elgondolkodva piszkálta a nyelvével az alsó ajkában lévő piercinget, már nem is hallotta barátai kérdésözönét.

- Lisa, nincs cigizés a pultban! – kattant vissza minden a valóságba.

- Tudom! – kiabálta vissza Lisa Gertnek, de valami olyan hangerővel és dühvel a hangjában, amit senki nem nézett volna ki belőle. 

- Mit műveltél te szerencsétlen? – nézett megrökönyödve Bill bátyjára.

- Semmit – rántotta meg a vállát Tom. Maradt a tagadás az utolsó leheletig.

- Nem úgy tűnik – motyogta Gustav a fejét csóválva. Szavainak még az is nyomatékot adott, hogy a Nirvanát a Bullet For My Valentine hörgése és eszeveszett húrtépése váltotta a cd-lejátszóban.

Nem volt kíváncsi a kioktatásra, így inkább otthagyta őket és a korlátra támaszkodva figyelte Lisát, aki a földszinten, épp a pult mögött állva öblítgette a poharakat.

( Eredeti bejegyzés: 2011. október 22.)

\m/(-.-)\m/