Is This A Dream? 8. rész

Cím: Is This A Dream?
Alcím: Open Up Your Eyes
Kategória: Hetero
Műfaj: Romantikus
Szereplők: Bill Kaulitz / saját szereplő
Chapter 08: "As I lay you down tonight"

"Az ember a múltban találja meg a jövőjét, s mindkettő része egy oszthatatlan egésznek."

- Frank Herbert

Másfél évvel később
CA, Los Angeles, House of Blues
Meet & Greet


   - Annabell vagyok és Billnek szól a kérdésem. Tudtad, hogy könyvet írtak rólad?
   - Rólam? Nem, nem tudtam – rázta a fejét meglepődve Bill. – Milyen könyvet?
   - Biztos olyan erotikusat, tudod, amire most minden nő élvez – bökte oldalba öccsét Tom.
   - Hülye – kacagott fel Bill. - De most komolyan. Milyen könyv ez? – kérdezte a lánytól, aki felhozta a témát.
   - Romantikus regény, és én személy szerint imádom – áradozott Annabell. – Még a címe is tökéletes; Álmaimban…
   - Hé, azt én is olvastam – kotyogott közbe egy másik rajongó. – Minden sorát imádom.
   - Én már háromszor olvastam – jelentette be egy harmadik hang.
   - Annak a könyvnek semmi köze Billhez – méltatlankodott egy másik lány, s ezzel az egy mondattal parázs vitát robbantott ki. A négy fiú csak kapkodta a fejét és próbálta felfogni a hallottakat.
   - De igen!
   - Minden ott van leírva, szóról szóra, ahogy anno történt.
   - De más a neve a srácnak!
   - Tetovált a kézfeje, magas, vékony, szőke, őzike szemekkel. Szerintem egyértelmű – védte még mindig az igazát és az imádott könyvet Annabell.
   - Hölgyeim, nyugalom – intette csendre a vitatkozókat Tom. – Lehet, hogy létezik ilyen könyv, de mi nem tudunk róla.
   - Hogy hívják az írót? – erőltette tovább Bill a témát, s ezzel kiérdemelte bátyja rosszalló pillantását, aki már épp lenyugtatta a kedélyeket.
   - Olivia Harper. – Mintha egy vödör hideg vizet öntöttek volna Bill nyakába. Az arcára fagyott a mosoly, keze megállt az inge babrálása közben, lába is megállt a mozgásban.
   - Tessék? – kérdezett vissza abban reménykedve, hogy talán mégis rosszul hallotta.
   - Olivia Harper. Itt lakik Los Angelesben – lelkesedett be a lány, félreértve Bill érdeklődését. – Tegnap találkoztam vele, ugyanaz a fodrászunk – csacsogott tovább zavartalanul. – Nagyon jó fej és olyan szép, kis mosolygós, és akkora kék szemei vannak… - pislogott körbe, mintha akkor csöppent volna vissza a valóságba. – Csak az a sebhely olyan csúnya a lábán – fintorgott maga elé, a következő pillanatban azonban teljesen megváltozott az arca. – Őt ütötted el, tudom – jegyezte meg halkan, úgy mellékesen.
   - Biztos, hogy nem – torkolta le őt Tom durván, s ezzel be is ismerte, hogy jó helyen tapogatózik a leányzó. – Más kérdés? – nézett körbe türelmetlenül, csakhogy semmi mást nem látott az arcokon, mint a mohó kíváncsiságot és a pletykára éhséget.
   - De igen! Ő az!
   Az ez után érkező szavakat Bill már nem hallotta. Helyesebben, semmi mást nem hallott, csak a saját gondolatait, s a fejében visszhangzó nevet: Olivia.
   Már másfél év is eltelt azóta, hogy utoljára találkozott vele, s csak egy csúnya beszélgetés emléke maradt meg benne a rengeteg megválaszolatlan kérdés mellett.
   Meg kellett szereznie azt a könyvet. Meg kellett találnia Oliviát, hisz csakis ő lehetett az író, elvégre a baleset után a legnagyobb titokban kezelték a kilétét. Az első pillanattól kezdve óvni akarta őt.
   És ő is pontosan emlékezett a hatalmas kék szemekre.
   Képtelen volt elfelejteni őt.
   Másnap reggel első dolga az volt, hogy megvette azt a bizonyos könyvet. Nem érdekelte semmi más, sem a stúdiózás, sem a dalszövegek, sem az interjúk, a fellépő ruhák, csak Olivia története.
   - Bill, gyere már! – ordította valahonnan a földszintről Tom.
   - Hagyj békén! – üvöltötte vissza Bill, majd a szobája ajtaját is kulcsra zárta, hogy zavartalanul merülhessen el a mesében, amelyet Olivia kettejüknek alkotott meg.

Péntek délután volt. Az emberek többsége türelmetlenül és fáradtan várta, hogy végre hazaérhessen az egész napi munka után…

   - Értsd meg, hogy meg kell találnom őt! – járkált Bill a szobájában fel-alá, miközben a telefont a füléhez szorította.
   - Értem, Bill, de te meg azt értsd meg, hogy már nincs jogunk számon kérni őt. Amikor az utolsó kórházi számlát is kifizettük, minden jogunk megszűnt vele kapcsolatban. Nem hívhatom fel csak úgy a bankot az adatait követelve, sem a biztosítót az orvosi kartonja után bömbölve – válaszolta higgadtan a vonal végén Bill ügyvédje, aki az egész hercehurcát kezelte másfél évvel korábban.
   - Akkor mégis mit kellene tennem? – fakadt ki kétségbeesetten Bill. Tehetetlenül rogyott le az ágyra, majd a takarón heverő könyvet kezdte bámulni. A borító egy fekete-fehér kép volt, mely két összekulcsolódó kezet ábrázolt, de a férfi kéz áttetsző volt, mintha csak egy szellemé lenne.
   - Hivatalos úton nem fogod őt lenyomozni, viszont nem hivatalosan… - hagyta félbe a mondatot, mintha így akarná rávezetni Billt a megoldásra.
   - Mire gondolsz? – kapta el pillantását a könyvről.
   - Magánnyomozó.
   A szó hosszú pillanatokig lógott a levegőben, mire Bill felkiáltott:
   - Te egy zseni vagy! Hogy nem jutott az eszembe! Rendben, kerítsd elő nekem a legjobbat! A pénzzel ne foglalkozz! A vesémet is viheted, ha az kell. Majd hívj, hogy mire jutottál! – Azzal kinyomta a telefont. Meg sem várta, hogy mit reagál barátja, hisz tudta, amaz minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy megtalálja Oliviát.
   - Még jó, hogy az én vesémet nem ajánlottad fel – szólalt meg Tom, aki az ajtóban állva nézte végig Bill örömtáncát az új lehetőség hallatán.
   - Tom, kérlek – ült fel Bill az ágyon, melyre levetette magát jókedvében. Az elmúlt napok eseményei után végre fellélegezhetett kicsit s megnyugodhatott. Még egy pár sor is az eszébe jutott a dalszöveghez, melyen már jó ideje dolgozott.
   - Tom, kérlek – utánozta Tom, direkt magas hangon, lányosan ejtve a szavakat. – Fel nem foghatom, hogy mi a fene bajod van. Mi a francért akarod megtalálni azt a csajt? Ő nem kíváncsi rád, fogd már fel! Elhajtott téged, aztán egy szó nélkül lelépett. Nem kellesz neki! – A végén szinte már kiabált vele Tom. Képtelen volt megérteni, mi hajtja öccsét egy olyan nő után, aki még csak nem is foglalkozik vele. Aki még csak meg se köszönte, hogy Bill annyi pénzt költött a kezeléseire, a legdrágább szakorvosokat felhajtva neki.
   Szíve szerint beolvasott volna Oliviának. Ha egyszer is találkozna vele, még a zoknit is leátkozná a lábáról azért, amit az öccsével művelt. Még azt is kinézte volna a lányból, hogy szándékosan borult Bill kocsija elé, csakhogy pénzt csalhasson ki tőle.
   Amikor legutóbb egy nő összetörte Bill szívét, Tom megfogadta, hogy nem enged nőneműt a közelébe. Ő nem fogja még egyszer végignézni azt a szenvedést. Inkább maradjon egyedül egész életében, de senki nem fogja őt bántani.
   - Ez nem igaz! – támadt vissza hevesen Bill. Megsebezték őt Tom szavai.
   - Nem? – kérdezte Tom gúnyosan. – Mit mondott neked, mikor utoljára találkoztatok? Várj, majd én – intette le öccsét. – Nem akarlak többé látni. Ezt mondta, vagy tévedek?
   - Ezt te nem értheted – rázta a fejét Bill óriásit csalódva bátyjában, aki elvileg a másik fele volt. Neki meg kellett volna értenie őt. Neki el kellett volna fogadnia a döntéseit. Neki mellé kellett volna állnia. Támogatnia, mint ahogy egy testvérnek a kötelessége.
   - Valóban nem értem – rázta a fejét Tom, miközben magára hagyta öccsét.
   Nem akart a Tommal folytatott vitára gondolni, így inkább a már félig elolvasott könyv után nyúlt. Először nem akarta beismerni, de szerette Olivia írói stílusát. Választékosan fogalmazott, de mégis érthetően, a humorérzéke pedig olyan kifinomult volt, hogy Bill szinte minden oldalon talált valamit, ami miatt mosoly kúszott az arcára.

- Szeretlek, Amelia – suttogta Ben a lány ajkai közé. Keze a forró, vágytól reszkető, meztelen női testen araszolt lefelé, ujjai finoman érintették meg Amelia combjait, s talán még gyengédebben a legérzékenyebb pontját. Semmit sem kellett tennie. A könnyű érintés is elég volt ahhoz, hogy szerelme vágyakozó nyöszörgése buja nyögéssé erősödjön. És ez a hang abban a percben a világot jelentette számára. Amelia megbízott benne, és neki adta a szüzességét. Ő volt számára az első.

   Ahogy olvasta a sorokat, szinte maga előtt látta az érzéki jelenetet. S bár önmagát is meglepte, de tökéletes pontossággal tudta felidézni Olivia arcvonásait, nyakának ívét, testének gömbölyűségét, térdének, bokájának kecsességét. És ez zavarba hozta. Régen volt már, hogy égett a füle a saját gondolatai miatt, most azonban, mikor elképzelte az olvasottakat, Oliviát és önmagát megtéve főszereplőknek, a gyomra is összerándult a testét elöntő érzelmektől.


(Photo: http://faery-tales-and-nightmares.tumblr.com/post/120740446551)


\m/(-.-)\m/