„Barátságot adni, ha szerelmet kérünk: a legkegyetlenebb. Kő, melyet adnak, ha éhen kenyeret kérünk.”
- Ouida
27.
Tom
- Bill – kopogott Tom öccse szobájának ajtaján.
- De jó, hogy jössz – nyílt ki az ajtó nagy lendülettel. – Nem találom a telefono… - hallgatott el egyszeriben Bill, ahogy meglátta az egy szál törölközőben ácsorgó Lisát. Az már csak a ráadás volt, hogy Tomhoz bújt és a kezét szorongatta.
- Adnál egy gyertyát? – hagyta figyelmen kívül Tom az elkerekedett szemekkel, bambán pislogó Billt.
- Mit? – rázta meg zavartan a fejét a kérdezett. – Ja, persze-persze – lépett vissza a szobájába, majd még mindig értetlenül ugyan, de ennek ellenére kérdések nélkül nyújtotta át a majdnem bögre nagyságú, sötétlila illatos gyertyát.
- Jó éjszakát – biccentett Tom jelentőségteljesen, s hogy elejét vegye a kérdezősködésnek, a szobája felé kezdte húzni Lisát.
- Biztos, hogy nincs nagyobb? – húzgálta a pólót Lisa, eredménytelenül, Tom szobájában állva. A fölső, amit Tom a kezébe adott, és amit gyorsan magára rántott, éppen olyan hosszú volt, hogy ha mozdulatlanul áll és levegőt sem vesz, akkor még talán eltakarja a fenekét.
- Ez a legnagyobb, bocsi – vakarta meg a tarkóját Tom. Nyilvánvaló volt, hogy füllen-tett, mivel amit ő viselt is nagyobb volt a Lisáénál.
- Akkor cseréljünk – akarta csípőre tenni a kezeit Lisa, de a mozdulat közepénél észbe kapott. Karjait azonnal maga mellé csapta, és megragadta a fekete póló alját.
- Cserebere nincs – vonta meg a vállát Tom. – Ez a kedvenc pólóm – bökött hüvelykujjával a saját mellkasára. – Ha nem tetszik, vedd le – lépett oda az ágyához, majd szép komótosan bebújt a takaró alá, s azután már a párnák közül figyelte a zavarában pironkodó Lisát. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a korábban tapasztalt félelem már nem uralkodik a lányon, aki ezt talán még csak észre sem vette; nem rezzent össze minden egyes hangtól és nem kereste minden percben Tom testének közelségét.
- Ne is álmodj róla – motyogta az orra alatt Lisa, majd öntudatosan felszegte a fejét, megemelte a takarót és befészkelte magát Tom mellé. – Jó éjt – mondta halkan, miközben kihúzódott az ágy szélére, a hátát fordítva Tom felé. Igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, s eközben nem hozzáérni Tomhoz.
- Szép álmokat – csóválta meg a fejét majdhogynem csalódottan Tom. Már amikor kezdte azt hinni, hogy végre sikerült közelebb kerülnie hozzá, Lisa ismét bezárkózott és maga köré vonta azokat a ledönthetetlen falakat.
Mégsem lehetett elégedetlen, hisz azért mégiscsak elért valamit; egy ágyban feküdtek, alig húsz centire egymástól.
A gyertyát nem fújta el, úgy gondolta, Lisának szüksége van arra a kis fényre. De ha őszinte akart lenni magához, neki volt rá szüksége. A kis remegő lángocska tartotta őt a valóságban. Azt bámulva merültek fel benne olyan gondolatok, melyek azelőtt nem gyakran jutottak eszébe.
Mit látok benne? Miért vonzódom hozzá ennyire? Miért akarom megfejteni minden egyes titkát? És miért akarom, hogy csak nekem szóljon a gyönyörű mosolya?
Már rég nem a lángocskát figyelte, hanem Lisa párnán szétterülő haját és gömbölyű vállát, ami kikandikált a takaró alól.
Minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne érintse meg. Pedig legszívesebben megcirógatta volna a selymes bőrét és szorosan hozzábújt volna, hogy minden porcikáját érezhesse.
Csakhogy nem tehette. Egyrészt nem akarta, hogy megismétlődjön a múltkori jelenet, és Lisa esetleg durván visszautasítsa őt, másrészt a saját érzéseitől való félelme is visszatartotta.
A mintegy kétórányi plafonbámulás eredményeként végre döntést hozott. Nem ő fogja megtenni az első lépést. Várni fog, míg Lisa képes lesz elfogadni a közeledését.
- Tom? – suttogta halkan Lisa, még mindig háttal Tomnak, a párnát szorongatva. – Ébren vagy? – folytatta alig hallhatóan.
- Igen – nedvesítette meg alsó ajkát Tom. – Nem tudsz aludni? – gördült Tom a hátára. Eddig az oldalán fekve, a könyökére támaszkodva figyelte Lisa nyugodt légzését.
- Fázom – fordult át lassan Lisa, s Tom legnagyobb meglepetésére, a mellkasára hajtotta a fejét, s karját is köré fonta.
Tomot ismételten letaglózta Lisa hirtelen támadt közvetlensége. De egy szava sem lehetett ezek után, hisz ezt akarta. Egy hosszú pillanatig mellkasában rekedt a levegő és a szíve is kihagyott egy ütemet.
Karját lassan kihúzta a feje alól és óvatosan, készen a visszavonulásra, becsúsztatta a takaró alá a kezét, Lisa derekát keresve. Ujjai a meztelen bőrt érintették, ahogy átölelte Lisát. A lány először összerezzent, s fejét felkapva, arcát Tom nyakához dugta.
- Sajnálom – mondta halkan Lisa. Forró lehelete Tom bőrét cirógatta, s ettől Tom ujjai önkéntelenül mozogni kezdtek. Apró, finom mozdulatokkal rajzolgatta a köröket Lisa fedetlen csípőjére, néha véletlenül hozzáérve a fehérnemű derekához.
- Mit? – kérdezte Tom fojtott hangon.
- Csúnyán viselkedtem veled. – Egyetlen másodpercre sem távolodott el Tomtól, inkább még közelebb bújt hozzá. Felül lévő lábát Tom lábaira csúsztatta, ezzel az eddiginél is intimebbé téve a helyzetet.
- Nem haragszom – mosolyodott el Tom. Fejét megmozdítva hozzáérintette ajkait Lisa homlokához, s egy gyengéd csókot nyomott rá. Karjait a lehető legszorosabban fűzte köré, félig-meddig magára húzva őt.
- Él még az ajánlatod? – sóhajtotta Lisa, egy pillanatra megfeszülve Tom ölelésében.
- Ajánlatom? – pislogott értetlenül Tom, s kezei is megálltak a simogatásban.
- Akarsz még a barátom lenni? – emelte fel a fejét Lisa, tenyerét Tom arcára simítva.
- Akarok – cirógatta meg Lisa orrát, felvéve vele a szemkontaktust, mélyen a kék szemek bűvöletébe esve.
- És csak a barátom? – nyomta meg a „csak” szót Lisa.
- Igen – nyögte Tom. Nem akarta kimutatni és nem akarta érezni sem, hogy mennyire rosszul esett neki Lisa kérdése. Csak barátságot akart tőle. Semmi többet. És bár igent mondott, belül nemet ordított.
És ez volt számra a legrémisztőbb. Mikor jutott el oda, hogy többet akar a puszta szexnél és az egyszerű barátságnál? De talán így lesz a legjobb. Ha csak barátok.
( Eredeti bejegyzés: 2012. január 1. )
\m/(-.-)\m/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése