Akarod még? 2. rész

Jó olvasást!

Akarod még?

2. rész

- Oldalborda, mi? – hallatszott Lisa visszafogott hangja. Kettesben ültek a kanapén, pár perc erejéig magukra maradva a nappaliban. Látszólag. Tom az ajtóban állva hallgatta őket, kihasználva, hogy még nem vették őt észre.

- Mariska és hernyó, mi? – kérdezett vissza Aaron hasonló hangnemben.

- De ugye nem sértődtél meg? – hajolt közelebb Lisa Aaron arcához, és egy aprócska puszit lehelt az arcára. Ezt látva Tom arca keserű fintorba futott.

- De igen! Kiengesztelhetetlenül – fordította oldalra a fejét Aaron, s így azonnal meglátta az ajtónak támaszkodva hallgatózó Tomot. – De azért próbálkozhatsz – mosolyodott el, majd visszafordult Lisához és szájon csókolta.

A rohadék – gondolta magában Tom. Ezek után már csak azért is beverné Aaron képét, ráadásképpen pedig próbálkozni fog Lisánál. Nem azért, de Aaron viselkedéséből csak arra tudott következtetni, hogy mégsem áll olyan biztos lábakon az a kapcsolat.

- Szeretlek – mondta halkan, de mégis tökéletesen hallhatóan Aaron.

- Én is szeretlek – adta meg Lisa a kegyelemdöfést Tomnak, tudtán kívül.

Egyetlen dologra tudott gondolni Tom, míg azt nézte, Lisa hogyan bújik valaki más testéhez annak csókjáért; vissza fogja szerezni.

- Hogy ismerkedtetek meg? – lépett hirtelen Tom mellé Simone, s ezzel a frászt hozta fiára, aki teljesen magába merülve tervezgette, hogyan maradjon kettesben Lisával.

- Egyik este nálunk játszottak – utalt Lisa a munkahelyére, a pubra. – Még akkor este elkérte a számom, de én lekoptattam – vigyorgott Lisa. Míg beszélt Bill is visszaóvakodott a helyiségbe. Bátyját nagy ívben kerülte, mert érezte annak feszült hangulatát.

- Nem adta magát könnyen – bólogatott helyeslően Aaron.

- Csak a két szép szeméért nem fogok senki karjaiba omlani. Vért és verítéket akarok – fűzte össze karjait mellkasa előtt durcásan Lisa.

- Ne duzzogj már, angyalom – mondta szelíden Aaron és karjai közé húzta Lisát. Ennek a mozdulatnak viszont az lett a következménye, hogy Lisa vidámságtól csillogó pillantása Tomra tévedt, s nem akarta elhinni, amit lát. Tom szemei és egész testtartása mintha szomorúságot és sóvárgást tükrözne. S ez volt az, amire Lisa nem számított. Nem hitte, hogy Tom egy percig is bánkódna, vagy sóvárogva valami olyan után, amiről ő maga mondott le.

- Hol van az én kis hercegnőm, Edo? – kotyogott közbe Bill, miután sikeresen elcsípte a Lisa és Tom között zajló némajátékot.

- Augusztusban elpusztult – felelte Aaron Lisa helyett. Tudta, hogy a lány nem képes beszélni róla anélkül, hogy elsírná magát.

- Elnézést – motyogta reszketeg hangon Lisa, majd kibontakozott Aaron öleléséből. A kabátját magára kapva indult meg a teraszajtó felé, a hűvös éjszakai levegőre.

- Mi történt? – motyogta Bill. Mindig is imádta Lisa kutyáját, így szíven ütötte a hír.

- A doki szerint bélcsavarodás. Szegénykének nagy fájdalmai voltak. Lisa alig bírt beleerőltetni némi gyógyszert – magyarázta Aaron.

- A doki nem tudott rajta segíteni? – faggatózott Bill.

- Nem látta időben orvos. Hétvége volt, Lisa meg pont betegen feküdt otthon egyedül. Nem tudtunk hazajönni hozzá. Én fellépni voltam, az anyja dolgozni, a dokit meg csak nehezen tudta elérni, aztán mire kiért, már nem tehetett semmit. Lisa teljesen kikészült. Nem evett, nem aludt, csak sírt. Mire hazaértem, Edo már elpusztult. Akkor láttam Lisát először sírni – bámulta az ajtót Aaron, amely mögött Lisa eltűnt.

- Mióta is van meg az együttesed? – kérdezte Simone, hogy valamivel kellemesebb téma felé terelje a beszélgetést.

- Tíz éve – húzta ki magát büszkén Aaron.

- Az komoly – jegyezte meg Bill, majd lopva bátyjára pillantott. Ki sem nyitották a szájukat, mégis pontosan tudták, milyen gondolatok járnak a másik fejében. Bill először nem akarta elhinni, mire akarja rávenni a bátyja, rosszallását jelezte is egy nagyon kifejező homlokráncolással, de mivel bátyja hajthatatlannak bizonyult, fintorgások közepette belement a dologba. – Milyen zenét is játszotok? – tette fel az első kérdést Bill, melyet azután még legalább egy tucat követett. Eközben Tom feltűnésmentesen elhagyta a nappalit, felvette az egyik vastagabb pulóverét, majd a bejárati ajtón keresztül távozott, hogy megkereshesse Lisát.

Lisa ott guggolt a lépcső mellett, és szemmel láthatóan azon gondolkodott, meggyújtsa-e az ujjai között forgatott cigaretta szálat.

- Az életéért könyörög? – kérdezte halkan Tom, ahogy megállt Lisa előtt.

- Úgy biztos könnyebb lenne – sóhajtotta Lisa, majd felnézett Tomra. – Mit szeretnél? – kérdezte fáradtan.

- Először is, megóvni az egészségedet – vette ki Lisa ujjai közül a cigarettát, majd a korláton összegyűlt hóba nyomta. – Másodszor pedig, csak el akartam szívni egy cigit, de úgy döntöttem, szolidaritást vállalok veled – felelte Tom zsebre dugott kézzel, s közben a havat rugdosta Lisa cipőjének orrára.

- Kösz – motyogta az orra alatt Lisa.

- Jól vagy? – kérdezte halkan Tom. Félt ugyan, hogy Lisa esetleg elutasítóan fog viselkedni, de azt is tudta, nem lesz újabb lehetősége egy beszélgetésre.

- Pazarul – húzta el a száját Lisa és Tomra pillantott.

- Még mindig rosszul hazudsz – csóválta meg a fejét Tom.

- Ha te mondod – rántotta meg a vállát Lisa, majd egy hirtelen mozdulattal felegyenesedett, de ugyanabban a pillanatban előre nyújtotta karjait, és megragadta Tom pulóverét. Szemeit szorosan összeszorítva, homlokát Tom mellkasának támasztva állt legalább egy percig, mélyeket lélegezve. – Csak megszédültem – motyogta erőtlenül.

- Meg sem szólaltam – ölelte át Lisa derekát Tom, biztosabb támaszt adva a lánynak. Le sem tagadhatta volna, mennyire élvezi Lisa közelségét, a hatalmas vigyor az arcán mindent elárult.

- Nem is kellett. Üvöltenek a gondolataid – mondta Lisa még mindig ugyanabban a testhelyzetben. Már nem is szédült, mégsem mozdult, hogy eltávolodjon Tomtól. Az emlékezetébe akart vésni minden egyes ismerős érzést, mindent, ami után egy éve sóhajtozott titkon.

Haragudni akart Tomra, utálni őt, de nem volt rá képes. Mintha hiányzott volna valami az agyából, ami megakadályozná, hogy újra és újra, hülyét csinálva magából bocsássa meg Tomnak a rossz döntéseket.

- Hiányoztál – motyogta alig hallhatóan Lisa.

- Mit mondtál? – kérdezte Tom annak ellenére, hogy tökéletesen értette, elhinni azonban képtelen volt.

- Hiányzik… mármint Edo – javította ki magát dadogva Lisa, mikor ő is rájött, nem lett volna szabad azt mondania, amit.

- Igen, nekem is – somolygott Tom az orra alatt. Hiába állított mást Lisa, már nem szívhatta vissza, hogy hiányzik neki Tom.

Ezek után már nem is volt meglepő, hogy Tom szorosabban húzta magához Lisát, aki a várttal ellentétben egy pillanatig sem tiltakozott. Sőt. Kezeit becsúsztatta Tom nyitott pulóvere alá, s a hátára simított tenyerekkel bújt a mellkasához.

- Ezt nem szabad – rázta meg a fejét érezhetően Lisa, s lassan eltávolodott Tomtól.

- Mit? – nézett le rá szomorúan Tom, tudva a választ.

- Mit-mit-mit? – forgatta a szemeit Lisa. – Ezt – mutatott Tomra, majd magára. – Nincs ölelkezés, sem pacsi-party, csakis Aaron. Pont – mondta határozottan Lisa, a ház felé mutatva. – Boldog Karácsonyt, Tom – simogatta meg az arcát szomorúan.

- Lisa – fogta meg Lisa kezét Tom, s így nem engedte, hogy a lány fellépjen az első lépcsőfokra. Egy határozott mozdulattal közelebb rántotta magához, szabad kezét pedig a tarkójára csúsztatta. Egészen közel hajolt hozzá, de nem csókolta meg. Nem csak azért, mert Lisa ellenkezett – érthető okok miatt –, hanem mert nem is akarta megcsókolni őt. Az utolsó pillanatban szorította száját Lisa homlokára az ajkai helyett. – Ne haragudj – suttogta Lisa hajába, miközben mélyen beszívta a sampon illatát.

- Már rég nem haragszom – lazított a tartásán Lisa, s ezúttal már akadályoztatás nélkül léphetett fel a lépcsőre, s mehetett be a házba. Hátra sem pillantott.



- Még mindig szereted, igaz? – kérdezte másnap reggel Aaron, ahogy Lisa kinyitotta a szemeit. A fél éjszakát ébren töltötte. Órákon át figyelte Lisa kisimult arcát, hallgatta nyugodt légzését. Ott feküdt mellette, de egyszerűen képtelen lett volna megérinteni őt.

- Kit? Miről beszélsz? – kérdezett vissza összezavarodva Lisa. Még túlságosan álmos volt ahhoz, hogy agya feldolgozza a kérdést.

- Csak válaszolj – mondta nyomatékosan Aaron, lábait a padlóra téve, hátat fordítva Lisának.

- Mégis mire? – csattant fel Lisa. Nem tetszett neki az irány, amerre a beszélgetésük tartott. – Megártott a sok forralt bor? – rúgta le magáról a takarót. – Miért kérdezel ilyen baromságot?

- Láttalak titeket tegnap – folytatta Aaron, meg sem hallva Lisát.

- És egyből kombinálnod kell? – csattant fel Lisa türelmetlenül. – Csak beszélgettünk! Nem tudtam, hogy már ez is bűn.

- Ja, beszélgettetek – nézett hátra a válla fölött Aaron. – A nyelvével a szádban, mi?

- Mi a francról beszélsz? Én nem csókolóztam Tommal! – mondta felháborodva Lisa.

- Kétszínű vagy. Legalább vállald fel – vágta Aaron dühösen a szavakat Lisa fejéhez.

- De nem érted, hogy nem történt semmi? – kérdezte Lisa tehetetlenül. Dühítette, hogy Aaron nem hisz neki. – Nem tudom máshogy mondani, hogy el is hidd.

- Már nem tudok hinni neked – rázta a fejét Aaron. – Azt hiszed, hülye vagyok? Hogy sohasem jövök rá? Te sohasem szerettél engem. Neked csak Tom Kaulitz van, másnak nincs hely. Csak azért voltál velem, hogy ne érezd magad egyedül – fakadt ki Aaron, minden keserűségét Lisára zúdítva. – Önző vagy.

- Én? Önző? Te nem vagy normális – nyögte Lisa. – Ha szerinted önző vagyok, és sohasem szerettelek téged, akkor miért voltál velem? – rogyott le az ágyra. Nem akarta, hogy így legyen vége. – Mert te is csak egy önző rohadék vagy – támadott vissza sértetten. – Te sem akartál egyedül lenni, szóval, kurvára nincs jogod elítélni engem – kiabálta Lisa, majd becsörtetett a fürdőszobába, erőteljesen becsapva maga mögött az ajtót.



- Jövök! – kiabálta Tom a vacsorát követő reggel. Legédesebb álmából riadt fel a dörömbölésre. Mindig is utálta, ha felébresztik, most sem volt ez másként. Azt álmodta, hogy Lisa ott fekszik mellette az ágyban. Olyan valósághű volt az egész, hogy már csak a nyálcsorgás és egy önkéntelenül besikerült ejakuláció hiányzott a tökéletes élményhez. Ezek után nem volt csoda, ha türelmetlenül dörzsölve a szemét, dühösen csattogott végig a házon a bejárati ajtóig. – Remélem, haldoklik valaki – morogta félhangosan. – Elég már! – tépte fel az ajtót dühösen.

- Te hülye barom! – kiabálta Lisa, ugyanis ő ácsorgott az ajtó előtt a lábtörlőn. Tom annyira meglepődött, hogy hirtelen még reagálni sem tudott Lisa kirohanására. Egy hosszú pillanatig csak nagyokat pislogott, majd lassan a szája is elnyílt a felismeréstől; Lisa pólóban, melegítőnadrágban és papucsban állt előtte a mínusz 15°-ban. A fehér pólót elől piros pöttyök és elkenődött foltok díszítették.

- Mi történt veled? – kérdezte aggódva, meg sem hallva Lisa szavait. Próbálta megérinteni Lisa épnek tűnő kezét, amellyel a vérző jobbját szorította a mellkasához.

- Az egész a te hibád! – fújtatta Lisa levegő után kapkodva, a dühtől felhevült arccal.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz, de gyere már be! – ragadta meg a könyökét Tom, és szinte már erőszakkal húzta be a házba. – Hadd nézzem – akarta megint szemügyre venni a sérülést.

- Hagyj békén – sziszegte Lisa, még inkább magához szorítva jobb kezét.

- Akkor legalább mondd el, mi történt – sóhajtotta Tom látszólag beletörődve, azonban agya folyamatosan azon kattogott, hogy mit kellene tennie, hogyan kellene megnyugtatnia Lisát.

- Hol van Simone? – lépett el Tom mellett Lisa, s a konyha felé irányította lépteit.

- Sajnos most velem kell beérned – sietett utána Tom.

- Simonet akarom – makacskodott Lisa, leülve az asztalhoz.

- Csak én vagyok – guggolt le elé Tom, s egy féloldalas mosoly kíséretében érintette meg Lisa ép kezét.

- Ne nyúlj hozzám! – csattant fel azonnal Lisa, erősen megütve Tom mellkasát. Valószínűleg a zaklatott lelkiállapotának volt köszönhető, hogy a sérült kezét használta. – Az istenit – nyögte elfúló hangon, s ahogy visszahúzta kezét, arcán fájdalmas fintor, szemei sarkában pedig hatalmas könnycseppek jelentek meg.

- Mutasd! – szólította fel Tom határozottan Lisát.

- Simonet akarom – nyöszörögte sírásra görbülő szájjal Lisa, elfordulva Tomtól.

- Az isten szerelmére, ne gyerekeskedj már – csattant fel türelmét vesztve Tom. – Anya még alszik, és elhiheted, nem fogom felébreszteni – rázta a fejét tagadólag, majd megragadta Lisa bal kezét, s miután álló helyzetbe rántotta, a mosogatóhoz húzta. Lisa már nem ellenkezett, egyetlen szó nélkül hagyta, hogy óvatosan kihajtogassa sérült jobb kezének ujjait. Mielőtt azonban leöblítette volna a tenyerét, pár másodpercig csendben tanulmányozta a sebet. – Elég csúnya horzsolás, de nem tűnik túl vészesnek – hümmögte az orra alatt, miközben egy tiszta konyharuhával felitatta a vizet és a friss vért a seb környékéről. – Nem is értem, honnan van ez a sok vér a pólódon – pillantott fel Lisa arcába.

- Szzz – szisszent fel Lisa, mielőtt válaszolt volna. – A könyökömről – húzta el a száját, majd úgy fordította jobb karját, hogy Tom láthassa a könyökét.

- Azt a kurva! – szaladt ki Tom száján. – Ez viszont már elég durva. Menjünk fel a fürdőszobába – mondta, és már húzta is maga után Lisát a lépcső felé. – Nem mondod el, mi történt? – kérdezte halkan. Szüksége volt a magyarázatra. Biztosan kellett tudnia, hogy Aaronnak semmi köze a dologhoz. Ellenkező esetben viszont egy életlen, rozsdás késsel fogja kiherélni azt a nyomorultat.

- Jeges volt a lépcső – lépegetett Lisa Tom után. Már bánta, hogy átment hozzá, de annyira dühös volt. Nem kimondottan Tomra, inkább csak szüksége volt valakire, akin kitöltheti minden mérgét, akit mindenért okolhat. Ha véletlenül épp Bill nyit ajtót, akkor ő kapja a szitkokat. Ez ilyen egyszerű volt.

- Bővebben? – ültette le Tom Lisát a kád szélére, majd az elsősegély dobozt kezdte keresni a kis szekrény aljában.

- Nincs bővebben – bontotta le kezéről az ideiglenes kötést Lisa.

- Aaron hol van? – tette fel a kínos kérdést Tom, s közben Lisa könyökét és alkarját öblítgette hideg vízzel, a kád fölé hajolva.

- Nem a te dolgod – sziszegte Lisa, és nem csak az ismét jelentkező döhe miatt, hanem a fájdalomtól is.

- De igen, az én dolgom, ha miatta kell orvost játszanom – csattant fel Tom a kelleténél haragosabban.

- Senki nem kért meg rá – rántotta ki a kezét Lisa a gyengéd szorításból. – Majd megoldom egyedül – állt volna fel, de Tom nem hagyta.

- Higgadj már le, könyörgöm – forgatta a szemeit Tom. – Rendben, ne mondd el, mi történt, de akkor legalább hagyd, hogy lekezeljem a karodat – szuggerálta Tom az alsó ajkát rágcsáló lányt.

- Elhagyott – motyogta halkan Lisa, nagyot sóhajtva.

- Tessék? – rebbent meg Tom törölközőt tartó keze. – Aaron? – kérdezte egy pillanatig összezavarodva. Nem nézett Lisa szemébe, mert nem akarta, hogy nyilvánvalóvá váljon a zavara és az öröme (amire nem volt túl büszke), így inkább fertőtlenítő és kötszer után kutatott lehajtott fejjel.

- Nem, basz’ ki, a Mikulás! – vágta dühösen a földhöz a nedves törölközőt Lisa. – Persze, hogy Aaron! Mondtál neki valamit?

- Én? – nézett rá meglepődve Tom. – Semmit. Azt mondta, hogy igen? – térdelt le a csempére Lisa elé.

- Szerinte még mindig… - legyintett Lisa észbe kapva. A meggondolatlansága miatt majdnem olyan dolog csúszott ki a száján, amit nem akart Tom orrára kötni.

- Folytasd – simította mindkét kezét Lisa térdeire.

- Tökmindegy – nézegette a tenyerén virító horzsolást Lisa. – Szerinte még mindig téged szeretlek – mondta ki végül Tom nógatása miatt.

- Igaza van? – hajolt közelebb Tom Lisához. Zavarba akarta hozni, mert tudta, ez az egyik nagy gyengéje a lánynak.

- Nem – rázta a fejét szomorúan Lisa. Egyértelmű volt, hogy hazudott. Helyesebben igaz volt, csak épp nem arra a kérdésre volt egyértelmű válasz, amit Tom kérdezett, inkább csak egy elferdített féligazság.

- Mondtam már, hogy nem tudsz hazudni? – mosolyodott el hamiskásan Tom.

- Meglehet – adta meg végül magát Lisa egy önfeledt kis mosolynak.

- Egy idióta, amiért elhagyott – lehelte Tom átszellemülten. Lisa mosolya minden régi érzést felébresztett benne. Ha tehette volna, akkor abban a szent pillanatban megcsókolja.

- Mondja az, aki szintén kidobott – vágta oda Lisa dühösen, félreütve Tom kezét.

- Ebbe most ne menjünk bele – mondta halkan Tom.

- Igazad van, úgysem változna semmi – fürkészte Tom arcát Lisa.

- Majd azért mutasd meg orvosnak, ha rosszabb lenne – húzta át finoman ujjait Lisa kötésein.

- Kösz – morogta Lisa. – Remélem, soha többet nem találkozunk – köszönt el Tomtól, egyenesen a szemeibe nézve. Tom azonban nem reagált semmit, annyira rosszul estek neki a lány szavai.

- Várj! – lépett utána. Lisa már elhagyta a fürdőszobát. Nem várt választ Tomtól, de nem is érdekelte volna. – Ne menj még – kapott utána Tom, de csak a pólóját sikerült az ujjai közé csippenteni.

- Nekünk már nincs miről beszélnünk – sóhajtotta Lisa hátra fordulva.

- De igen – erősködött Tom, és próbálta visszahúzni a lányt a fürdőszobába.

- Nem – cövekelt le a küszöbnél türelmét vesztve Lisa.

- Szeretlek – nyögte elkeseredetten Tom. Nem akarta csak így a nyakába zúdítani ezt a dolgot, a történtek fényében pedig főleg, de képtelen volt magában tartani, mit érez. Nem bírta volna még egyszer elveszíteni őt.

- Ezt ne! – emelte fel ép kezét védekezően Lisa. – Én ezt már lezártam, ne akard újrakezdeni – bökte meg Tom mellkasát a mutatóujjával.

- Akkor legalább hadd magyarázzam meg – húzta be Lisát a fürdőszobába, majd a csukott ajtónak támaszkodva akadályozta meg őt a távozásban. Hirtelen elhatározás volt, hogy elmond mindent, pedig megfogadta, hogy sohasem teszi.

- Nem érdekel! – emelte meg a hangját Lisa. – Miért csinálod ezt? – kérdezte szinte már sírásra görbülő szájjal. – Élvezed, hogy kínozhatsz? Nem elég, hogy egyszerűen dobtál azok után, hogy annyit könyörögtél nekem? Tényleg most jut eszedbe a magyarázkodás? – nézett fel Tomra könnyektől csillogó szemekkel.

- Én… - nyögte Tom. Amikor belekezdett, nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz. Megint csak magára gondolt, hogy a saját lelkén könnyítsen, de az meg sem fordult a fejében, hogy ezzel milyen nagy fájdalmat okoz Lisának.

- Én-én-én – gúnyolódott Lisa. – Én megyek – nyúlt a kilincs után, várakozóan nézve közben Tom szemeibe.

- Nagyon sajnálom, ha így érzel – sóhajtotta megadóan Tom. – Nem azért tettem, mert bántani akartalak – támolygott oda a kádhoz, s rogyott le a peremére. Térdeire könyökölve támaszkodott meg, közben Lisa pillantását kerülve. – Míg Los Angelesben voltam, sokat gondolkodtam kettőnkről. Eleinte elég volt, hogy telefonon beszéltünk vagy e-maileztünk, de aztán egyre jobban kezdtél hiányozni. Nem volt fair, amit veled tettem. Nem kérhettem, hogy hónapokig, évekig várj rám, magányosan. Önző voltam, mikor azt hittem, ez működhet – tárta szét a karjait szomorúan, s végre felnézett Lisára.

- Nem, akkor voltál önző, mikor kihagytál engem a döntésből – törölte meg könnyes szemeit Lisa.

- Nézd racionálisan – állt fel Tom. – Egy éve voltam itthon utoljára. Komolyan képes lettél volna így élni? Örökké várni valakire – lépett közvetlenül Lisa elé. – Ennél jobbat érdemelsz. Egy olyan társat, aki mindig melletted van, aki veled együtt nevet, így épp vigasztal, ha szomorú vagy – húzta végig ujjait Lisa elgyötört arcán.

- Meg sem próbáltuk – ütötte félre Tom kezét Lisa.

- De igen, és én öt hónapig bírtam – húzta el a száját Tom. – Te talán boldog voltál? – kérdezte számon kérően, Lisa szomorú arckifejezését látva.

- Igen – suttogta, majdhogynem mosolyogva. – Nekem annak a tudata is bőségesen elég volt, hogy az enyém vagy. Persze, hiányzott, hogy nem érinthetlek meg, de naivan azt hittem, meg tudjuk oldani, mert az, ami közöttünk van, annyira különleges és erős, hogy minden akadályon átsegít. Még a távolságon is. – Míg beszélt, az ajtóig hátrált, Tom érintésétől menekült.

- Próbáljuk meg újra – csillantak meg Tom szemei reménykedve, s tett egy lépést Lisa felé.

- Nem – emelte fel a kezét azonnal Lisa, ezzel megállítva Tomot. – Nem egy szaros videojáték vagyok, amit kedvedre félredobhatsz, ha meguntad, aztán megint előszedhetsz, ha épp nincs jobb dolgod.

- Szeretlek – lehelte Tom, s Lisa ellenkezését figyelmen kívül hagyva lépett hozzá. Átkarolta a derekát, majd egyik kezét a tarkójára csúsztatta, s szinte már fájdalmasan markolva a hajába vette birtokba ajkait.

Tom határozottsága és férfias fellépése volt az, ami lerombolta Lisa ellenállását. Bár az sem volt épp utolsó szempont, hogy még mindig őrülten szerette Tomot. Abban a pillanatban, hogy ajkaik összeértek, elfelejtett minden sérelmet és bánatot, amit Tom okozott neki. Olyan nagyon vágyott az érintésére a hosszú hónapok alatt, hogy még akkor sem állította le Tomot, amikor az a pólója alá bújtatta kezét, s a hátába vájva ujjait húzta magához közelebb.

- Tom – nyögte mégis levegő után kapkodva Lisa, mikor Tom keze a hátáról átkúszott a hasára, s felfelé kezdett haladni.

- Sajnálom – tért magához Tom. Magával ragadták az érzései, de Lisa kétségbeesett hangja mindennél józanítóbban hatott rá. – Menj csak, nem tartalak vissza – hátrált el csalódottan Lisa közeléből. A lábfejét bámulva várta, hogy végre egyedül maradhasson. Még mindig érezte Lisa csókját az ajkain. És ebből tudta, hogy Lisa szereti őt. Ezért is kellett elengednie. Mindkettejük érdekében.

- Csókolj meg – mondta halkan Lisa. Tom nem épp erre számított, így csak megrökönyödve, teljesen összezavarodva bámult Lisára.

- Tessék? – nyögte.

- Bizonyítsd be, hogy tényleg szeretsz – biccentette oldalra a fejét.

- Tessék? – ismételte meg Tom.

- Csókolj! – adta az utasítást Lisa, s Tom legnagyobb meglepetésére a már ismert pajkos fény is megcsillant a szemeiben. Ezért is csúszott ki majdnem a száján egy újabb hitetlenkedés, de Lisa egyetlen pillantása legyűrte őt.

Nem is tétovázott tovább. Azonnal Lisához lépett, s az ajtóhoz préselve őt hajolt az ajkaira, közben pedig a lány fenekébe markolva emelte fel őt.

Ez volt az a mozdulat, amire Lisa várt. Talán nem volt helyes döntés, de erre vágyott. Végre Tommal akart lenni, nem pedig a következményekre gondolni.

Lábait Tom derekára fűzte, karjai pedig a nyakát fogták át. S bár tenyere és könyöke égett a fájdalomtól, csak arra tudott figyelni, hogy Tom nyelve a szájába nyomul, testük pedig úgy simul egymáshoz, hogy már levegőt venni is alig bírt.

A következő pillanatban eltűnt háta mögül a kemény faajtó, Tom erősen tartva őt fordult meg, s ültette fel Lisát a kis szekrénykére a tükör mellett. Mindeközben csupán egyetlen levegővétel erejéig szakadtak el egymástól.

Hangosan szuszogva érintették össze homlokaikat, míg Tom lerángatta Lisáról a melegítő nadrágot.

Egyikük sem gondolta azt, hogy túl gyors lenne a tempó, elvégre már több mint egy éve vártak erre az alkalomra. Nem gondoltak a következményekre, csak arra az érzésre, amit a másik érintése és közelsége váltott ki belőlük. Már nem volt fontos, hogy ki bántott kit, ki volt önző és kegyetlen.

Magával ragadta őket a pillanat.

- Nincs nálam gumi – nyögte reszelős hangon Tom. Nagyot nyelve emelte fel fejét Lisa nyakából, s pillantott fel a lány kipirult arcára.

- Szedek gyógyszert – pihegte Lisa, végighúzva ujjait Tom meztelen mellkasán.

- Te és… - húzta össze szemöldökét Tom.

- Igen – felelte Lisa a ki nem mondott kérdésre. Egy röpke pillanatra megakadt köztük a szenvedélyesség, de ez azonnal el is múlt, mikor Lisa Tomhoz dörgölődzött. Tommal ellentétben rajta volt póló, viszont minden más ruhadarab a földön hevert Tom lábainál.

- Tényleg ezt akarod? Így? – szorította össze szemeit Tom. Próbált tiszta fejjel gondolkodni, de a Lisa torkából feltörő sóhajok és testének bujasága minden józanságot messzire űzött.

- És te tényleg most akarod megbeszélni? – mocorgott Lisa, még közelebb húzódva Tomhoz.

- Eszembe jutott – suttogta Lisa ajkai közé, miközben lassan, erősen markolva a csípőjét beléhatolt.

- Akkor felejtsd is el – szisszent fel Lisa oldalra kapva a fejét, homlokát Tom vállának támasztva, így viszont Tom nem tudta őt megcsókolni. De ez már mindegy is volt. Helyzetükből adódóan mindketten küszködtek, hogy a lehetőségeikhez képest minél kényelmesebben érezzék magukat.

Tom mozdulatai nyomán a szekrényke, amin Lisa ült, minduntalan nekikoppant a falnak, s egy-két pipere holmi is lepottyant róla.

Légzésük egyre szaporábbá vált, mozdulataik egyre sürgetőbbé, sóhajaik pedig egyre hangosabbá. Lisa az alsó ajkát rágva próbálta visszafojtani a torkából előtörő hangokat, Tom pedig Lisa vállára vagy nyakára szorított szájjal küzdött mindkettejük kielégüléséért.

Azokban a pillanatokban Tom felhőtlen boldogságot érzett, hisz végre megkapta Lisát, ugyanakkor üröm is vegyült az örömébe. Érezte, hogy a kapcsolatuknak ezzel vége is, az egész csak a szexről szól, Lisa szíve és szerelme soha többé nem lesz már az övé.

Az egész szituáció kísértetiesen hasonlított azokra az alkalmakra, amikor csak azért szedett fel könnyűvérű lányokat, hogy kielégítsék az igényeit. Azok a percek sem voltak különbek és azok sem szóltak többről.

De megéri ezt tenni? Megéri tönkretenni mindent pár perc kedvéért?

Bármennyire is rendezni akarta legalább magában a zűrzavart, nem a legjobb időt választotta. De hogyan is hihette, hogy majd pont akkor fog értelmes döntéseket hozni, amikor épp átéli élete egyik legmeghatározóbb szexuális élményét, ráadásul Lisával?

Tom csípője egyre határozottabban és erőteljesebben mozdult előre, megremegtetve a szekrényt Lisa alatt. A lány feje Tom mozdulataival szinkronban koppant a falnak, mivel Tom olyan heves és szenvedélyes szeretőnek bizonyult, hogy az aprócska női test minduntalan majd’ lepottyant a bútorról. Ezt azonban egy percig sem bánta. Annyiszor elképzelte ezt a pillanatot Tommal, hogy szinte már jóleső emlékként üdvözölte a férfi érintéseit és kéjes hangjait.

Egyszerűen képtelen volt betelni az élménnyel, többet és többet akart. Szíve szerint hangosan nyögött és sóhajtozott volna, vagy épp Tom nevét sikoltozta volna újra és újra, de mégis inkább a saját száját harapta véresre, minthogy bárki is fültanúja legyen annak, amit épp művelnek. Mert bármennyire is élvezte az együtt töltött perceket, mégiscsak helytelen dolgot tettek. Hibát követtek el azzal, hogy hagyták tombolni az ösztönöket és vágyakat.

De hiába is akarta volna meggyőzni önmagát arról, hogy teljesen helyes és normális dolog az, amit csinálnak, már nem volt rá szükség.

- Istenem – nyögte Lisa levegő után kapkodva, alig hallhatóan. Tom is csak azért hallotta, mert akkor épp Lisa nyakához szorított szájjal próbálta leplezni saját kielégülésének hangosabb, nyilvánvalóbb hangjait.

- Shhh – csitította Lisát, majd száját az ajkaira szorította. Nem csókolóztak, pusztán csak a másik fél által nyújtotta lehetőségeket használták fel a csendben maradáshoz.

De ez a megoldás sem volt túl hatásos. Egy perc sem telt el, és már szinte fuldokolva váltak el egymástól. Tom hátrahajtott fejjel, elnyílt ajkakkal, Lisa pedig a falnak támaszkodva, a szekrényt markolva nyögött fel Tom minden lökésére.

Lisa látta, érezte, hogy Tom számára már közel a kielégülés pillanata, s egyre nehezebben képes visszafogni a hangját, így Lisa ép tenyerét Tom szájára szorította. Ekkor azonban már nem csak Tomot kellett elhallgattatnia, saját magával is harcot vívott.

Szája néma sikolyra nyílt, ahogy megérezte az első aprócska kis bizsergést a talpában. A remegés végighaladt a lábán, megpihent egy másodpercre a derekán, s azután már felerősödve zongorázott végig a gerincén a tarkójáig. Úgy érezte, minden szál haja az égnek mered. Ujjai mindeközben lecsúsztak Tom szájáról a nyakára, vörös csíkokat rajzolva a bőrére.

A testét elöntő gyönyörtől minden egyes porcikája megrándult, lábujjai az ég felé kunkorodtak, kezei viszont szorosan Tom csuklója köré fonódtak.

- Mindjárt – zihálta Tom lenézve Lisára.

- Igen – nyögte ugyanakkor Lisa. Pillantásuk összekapcsolódott, s amit a másik tekintetében láttak, bőven elég volt, hogy megadja az utolsó kis részletet is ahhoz, hogy tökéletes véget érjen az aktus.

Tom az eddiginél is határozottabban tartotta Lisát, s mozgása sem lehetett volna intenzívebb és mélyebb, mint akkor, a beteljesülés közelében.

- Gyere velem – szuszogta Tom szaggatottan a levegőhiánytól.

- Rajta vagyok, hidd el – motyogta Lisa is, összekoccanó fogakkal, falhoz koppanó fejjel. Talán még el is mosolyodott volna, ha nem koncentrál olyan veszettül a remegő, forrongó testére.

- Los Angelesbe – kapta el Tom Lisa vállait, s szorosan a falhoz nyomta őt, hogy a lehető legkisebb mozgáslehetősége legyen.

- Ó, az isten szerelmére! – nyögött fel Lisa elkeseredetten, szinte már sírva.

- Szeretlek, Lisa – szuszogta Tom halkan, szelíd mosollyal a szája sarkában.

- Ha tényleg szeretsz, akkor befejezed, amit elkezdtél – ficánkolt Lisa Tom kezei alatt. – Addig nem megyek el, amíg el nem mentem – kúszott perverz vigyor az arcára. – Meg fogjuk beszélni, ígérem – biccentette oldalra a fejét, majd kezeit Tom hasára csúsztatta, onnan pedig a fenekére. – Folytathatnánk, te fedezőmén? – paskolta meg a fedetlen hátsót.

- Perverz vagy – nyalta meg az alsó ajkát kajánul vigyorogva Tom, mivel egy határozott csípőmozdulattal elégedett sóhajt csalt elő Lisa ajkai közül.

Itt már nem volt megállás. Annak ellenére, hogy a párbeszéd megakasztotta közöttük a történéseket, alig egy perc alatt jutottak el mindketten a kielégülésig.

Lisa szaporán pihegve dőlt neki a falnak, Tom pedig Lisa combjai mellett támaszkodva próbálta nyugodtan venni a levegőt. Mindkettejüknek lett volna mondanivalója, ehelyett azonban csak némán figyelték a másik kipirult arcát.

De mit is mondhattak volna? Hogyan kellett volna lezárniuk az együttlétüket? Egyáltalán hogyan kellett volna viselkedniük?

- Ideadnád a bugyimat? – motyogta halkan Lisa. Hirtelen zavarni kezdte a saját és a Tom meztelensége, attól függetlenül, hogy nem sokkal korábban szeretkeztek. Kezeit az ölében tartva takargatta magát, s bár pironkodott önmaga miatt, azért lesütött pillái alól Tom minden egyes mozdulatát élvezettel figyelte. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy ő és Tom ennyi idő után végre együtt voltak.

- Megbántad? – nyújtotta oda Tom Lisának a bugyiját és a melegítőnadrágját, miután ő is felvette az alsóját és a nadrágját. Nem bírta megállni, hogy ne kérdezze meg. Tudnia kellett, hogy Lisa szótlanságának mi az oka. Persze, ha Lisa tette volna fel ugyanezt a kérdést, gondolkodás nélkül vágta volna rá a nem-et. Eddigi életének minden döntése közül az volt a legésszerűbb, hogy hagyta megtörténni a dolgokat.

- Tessék? – kapta fel a fejét meglepődve Lisa. – Nem – mosolyodott el szelíden egy hosszú pillanat után. Nem mondott többet, inkább leugrott a szekrénykéről. – Hűha – nyögte elképedve, mivel lábai abban a másodpercben összecsuklottak, ahogy talpai hozzáértek a csempéhez. Az mentette meg a földre kerüléstől, hogy elkapta Tom felé nyúló kezeit. – Megnyomorítottál – nézett fel Tomra elkerekedett szemekkel, szemmel láthatóan harcolva a remegő térdeivel a talpon maradásért.

- Buta vagy – csóválta meg a fejét mosolyogva Tom, erősen fogva Lisa alkarjait.

- Akkor? Velem jössz? – kérdezte meg ismét Tom, miközben azt figyelte, hogyan bújik bele Lisa a bugyijába és a nadrágjába.

- Tom – sóhajtotta Lisa halkan.

- Tom, odabent vagy? – hallották meg váratlanul Bill hangját az ajtó túloldaláról, visszafogott kopogás kíséretében.

- Igen – vágta rá azonnal Tom meggondolatlanul.

- Hülye vagy? – tátogta Lisa hangtalanul, meglökve Tom vállát.

- Minden rendben? – kérdezte Bill némi aggodalommal a hangjában.

- Persze, minden oké– felelte Tom, s közben átkarolta Lisa derekát. Nem akarta megkockáztatni a lebukást. – Miért nem alszol?

- Fura érzés volt a gyomromban. Csak tudni akartam, hogy rendben vagy-e – jött az elsuttogott válasz.

- Biztos a tegnapi vacsora megfeküdte a gyomrod – kuncogott Tom, de nemcsak Bill válasza miatt, hanem mert Lisa mocorogni kezdett a karjai között, s ettől a selymes hajszálak csiklandozni kezdték a mellkasát. – Nyugodtan feküdj vissza, öcsi, én jól vagyok – bújtatta be kezeit Lisa pólója alá, s cirógatni kezdte a hátát.

- Tom, szeretnék bocsánatot kérni azért, amit tegnap este mondtam. El tudom képzelni, hogy szarul érzed magad Lisa miatt. Biztos nem volt könnyű őt valaki mással látnod – folytatta Bill halkan, Tom viszont ezt hallva ijedten pillantott le Lisára. Pontosan emlékezett, hogy miket mondott tegnap este a nagy önsajnálat közepette, s ezért is félt, hogy mit is fog mondani Bill. – Támogatnom kellett volna téged, nem pedig a szemedre vetni a hibáidat. Tudom, hogy még mindig szereted Lisát, és csak azért szakítottál vele, mert meg akartad őt védeni. Szerintem én nem lennék képes meghozni egy ilyen döntést. Én annál önzőbb vagyok.

- Hagyjuk ezt, jó? – hadarta kényszeredetten Tom. – Ne is beszéljünk róla – legyintett önkéntelenül, kerülve Lisa fürkésző pillantását.

- Rendben, ahogy gondolod – sóhajtotta beleegyezően Bill. – Csak akartam, hogy tudd – kapargatta meg az ajtót búcsúzóul.

- Kösz, öcsi – engedte útjára öccsét Tom. Csak az után nézett végre Lisára, hogy két lépéssel távolabbra araszolt.

- Te tényleg szeretsz – mondta halkan Lisa, nem kérdezett, ez inkább ténymegállapítás volt. Tom válasza egy vállrándításban ki is merült, hisz ő egész idő alatt ezt ismételgette. – Gyere ide – nyújtotta ki Tom felé a kezeit Lisa, s a pólót fogva húzta magához. – Adnod kell egy kis időt – simította mindkét tenyerét a vele szemben álló Tom mellkasára. – Ez az egész most így olyan gyorsnak tűnik – rázta a fejét összezavarodva. – Most lett vége egy kapcsolatomnak – folytatta –, amiben benne sem voltam úgy igazán – motyogta az orra alá. – Ettől függetlenül – nézett Tom szemeibe, próbálva komoly arcot vágni –, nagyon-nagyon nehéz volt elfogadni, amit velem tettél, szóval, át kell gondolnom, hogy vállalom-e annak a lehetőségét, hogy ismét lapátra teszel egy olyan indok miatt, amit eszedbe sem jut megvitatni velem, annak ellenére, hogy rám is tartozik, így a döntéshozatalnak is közösnek kell lennie.

Lisa annyira elmerült az okfejtésében, hogy észre sem vette az önkéntelen kézmozdulatot, mellyel Tom mellkasát bökdöste, s látszólag arról is megfeledkezett, hogy épp Tom karjai közé bújik. Tom mindezt a legnagyobb lelki nyugalommal vette tudomásul – Lisa szavaival egyetemben – s még egy szelíd mosoly is megjelent a szája sarkában, mikor rájött, mennyire hiányzott neki ez a pöttöm nőszemély és az ő állandó szómenése, a gesztusai, és az a hév, amellyel a saját gondolatait próbálta megfogalmazni bonyolult körmondatokban, s ezzel meggyőzni Tom az igazáról.

- Szeretlek – suttogta Lisa füléhez hajolva, majd egy finom csókot lehelt a nyakára.

- Én is szeretlek – húzta hátra a fejét Lisa, hogy Tom szemeibe nézhessen. – Még mindig – forgatta meg a szemeit színpadiasan.

- Anyád mikor ér haza? – csillant huncut fény Tom szemeiben, s kezeit szinte mérnöki pontossággal simította rá Lisa fenekére.

- Nem ma – rágcsálta az alsó ajkát Lisa, elértve a célzást. – Mit tervezel? – ringatta a csípőjét, incselkedve Tommal.

- Segítek döntést hozni – hajolt rá ismét Lisa nyakára, s ajkai közé szívta egy pillanatra a lány finom bőrét.

- Ne, ott meg fog látszani – hisztizett Lisa.

- Csak menjünk át hozzád, és örömmel kiszívom ott is, ahol nincs szem előtt – kacsintott Lisára Tom vigyorogva.

- Te perverz disznó – nyögte Lisa elpirulva, s zavarában kezeibe temette arcát.

- Most már hiába pirulsz – pöckölte meg Lisa homlokát Tom. – Akkor kellett volna, mikor lekaptad rólam a gatyát. Érdekes módon, akkor nem voltál ilyen kis szégyenlős – suttogta, míg a folyosón lépkedtek végig lábujjhegyen.

- Az más dolog – legyintett Lisa idegesen pislogva körbe. Nem akarta, hogy bárki is észrevegye őket.

- Aha. Szóval, ha a nappalitok közepén levetkőztetnélek, és a kanapén szeretkeznék veled, a szemed sem rebbenne?

- Nem hát – szegte fel büszkén a fejét Lisa.

- Azért ne fogadj rá – mondta magabiztosan Tom, miközben felvett egy pulóvert, majd Lisa vállaira is terített egyet, már az előszobában állva.

Egymás kezét fogva léptek ki a bejárati ajtón.



Tom Kaulitz, a német banda, a Tokio Hotel gitárosa szinte minden vele készült interjúban úgy nyilatkozott, nincs szüksége szerelemre, tökéletesen elégedett az egyéjszakás kalandokkal. Ezzel szemben, több mint másfél éve mindig ugyanazzal a hölggyel kapják lencsevégre a rajongók és a paparazzik egyaránt. Kutyát sétáltatnak, bevásárolnak, moziba járnak, kézen fogva andalognak a parkban. 
Mindezidáig azonban nem sikerült megfejteni a titokzatos „barátnő” kilétét, sapka és napszemüveg takarja az arcát minden egyes alkalommal. 
Most azonban, egy magát megnevezni nem akaró személy – aki saját bevallása szerint az állítólagos pár ismerőse –, megerősítette, hogy a hölgy valóban Tom barátnője, s csak azért költözött Los Angelesbe Németországból, hogy együtt lehessenek. 
A forrás HITELES! 
„Tom egyrészt az együttes miatt nem vállalhatja fel a kapcsolatát, másrészt pedig nem akarja a nyilvánosság előtt élni a magánéletét, ezért is óvja ennyire a barátnője kilétét” – magyarázta meg a folytonos rejtőzködés okát a barát. 
„Igen, Tom szerelmes” – fűzte még hozzá az ismerős. – „A rajongóknak pedig üzenem, hogy Tom boldog, szóval, örüljetek ennek, és ne utáljátok azt a szegény lányt. Nem érdemli meg” – üzente végül a Tokio Hotel, illetve Tom rajongóinak a közeli ismerős. 
A történetnek azonban ezzel még nincs vége. 

(Részlet a Bild című magazinból.)

VÉGE

\m/(-.-)\m/