2020. április 19., vasárnap

Bleib mit mir! 15. rész


„Sosem hittem, hogy van ilyen. Kinevettem, aki azt írta, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden – velem ez történt. Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át,… én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem.”
- Szabó Magda


15.
Tom


Miután beléptek a felvonóba, Tom kíváncsi szemekkel méregette Lisát, aki szemmel láthatóan valamin igencsak tépelődött. Tom persze abban bízott, hogy sikerül végre kiimádkoznia valami értelmes magyarázatot Lisa szájából. Mikor megkérdezte tőle, hogy esetleg terhes-e, a csaj úgy meredt rá, mintha minimum azt kérdezte volna, hogy a tej piros-e. Nehéz volt megállnia, hogy ne kérdésekkel bombázza minden egyes percben. Főleg azok után, hogy önszántából egy nőgyógyászat és ultrahang közelébe ment. Ha ezt valaki most látta… Sose gondolta volna, hogy egyszer (ilyen hamar) az ő személye és a két helyiség egy mondatban lesz említve… Csak imádkozhatott azért, hogy ezt David, a menedzsere ne tudja meg…

- Haza? – nézett Tom Lisára, már az autóban ülve.

- Öhm… nem. Wolmirstedt – húzta el a száját Lisa, majd még hozzáfűzte: Melóznom kell.

- Hol dolgozol? – kapott az új infó után Tom, a társalgás megindításának reményében.

- Egy pub-ban – válaszolta sóhajtva Lisa, részéről befejezettnek tekintve a beszélgetést.

- Igen? Melyikben? Lehet, hogy ismerem – sandított Tom Lisára a szeme sarkából.

- Black Rock – csengett fáradtan Lisa hangja.

- Ott még nem voltam, de tudom, hol van – jelent meg Tom szája sarkában egy kis mosoly. Azért valamelyest megkönnyebbült, hogy nem egy „durvább” helyen dolgozik. Bár, igazán nem is nézte ki belőle, hogy ne lenne erkölcsi tartása.

- Remek – dörzsölte meg a homlokát Lisa. A mozdulat közepén hangosan megkordult a gyomra. – Meg tudnánk állni valahol? – gyűrögette Lisa a szoknyája szélét.

- Persze – érintette hozzá ujját Lisa meztelen alkarjához. – Mit ennél szívesen?

- Nem is tudom… - gondolkodott el Lisa, mutatóujjával az alsó ajkát nyomkodva.

- Csak őszintén… - kacsintott Tom Lisára, egy pillanatra levéve szemeit az útról.

- Megvan! – csapta össze a tenyereit Lisa. – Big Mac, sajtburger, kóla. – Míg elsorolta a kívánságlistát, végig a száját nyalogatta. – Ó, sültkrumpli – nyögte Lisa és magáról megfeledkezve markolta meg Tom combját.

- Vettem – kerekedtek el Tom szemei Lisa megnyilvánulásától.

Ha azt hitte, ennél nagyobb meglepetés nem érheti, hát tévedett. Lisa olyan élvezettel az arcán, olyan jóízűen fogyasztotta el a sajtburgert, hogy Tom már csak a puszta látványától is megéhezett.

- Istenem – nyögte Lisa. Tom agyán egyetlen gondolat futott át: Vajon szex közben is így nyög? – Valami baj van?

- Tessék? – pislogott néhányat Tom összezavarodva.

- Kajás vagyok? – törölgette az arcát Lisa egy szalvétával, mivel Tom egyre csak bámulta őt.

- Nem, dehogy – rázta meg a fejét Tom. – Csak elgondolkodtam. – A kormányt erősen megmarkolva igyekezett kiverni a fejéből a szexszel kapcsolatos gondolatokat. Csak pár mély levegővétel után tudott indítani, majd kifordult a gyorsétterem melletti parkolóból.

*

Mikor belépett az ajtón, nyomában az öccsével és a banda másik két tagjával, Gustavval és Georggal, Lisa hangját hallotta meg elsőként.

- Dave Grohle! – üvöltötte a helyiség valamelyik hátsó zuga felől.

- Hello, srácok! – köszönt a négy srácra a pult mögött, eddig háttal álló férfi. Fekete, háta közepéig érő haját egy gumival fogta össze, úgyszintén fekete szakálla a mellkasáig ért. Minden egyes ruhadarab fekete volt rajta, az övcsatján egy hatalmas koponya díszelgett, ujjain gyűrűk csillogtak. Az a tipikus rockker alkat volt, azt leszámítva, hogy olyan vékony volt, mint egy fogpiszkáló. Alighogy Tomék a pult elé léptek, felcsendült a Foo Fighters All My Life című dalának kezdő dallama. – Mit adhatok? – mosolyodott el a pultos. Egy percig sem titkolta, hogy felismerte a négy fiatalembert.

Ekkor azonban nyílt az ajtó és négy csaj lépett be az egyébként nem éppen túlzsúfolt helyiségbe. Egy körülbelül tizenöt főből álló társaság nevetett nagyokat, és egymást túlüvöltve sztorizgattak, egyetlen hatalmas körbe rendezve a kényelmes puffokat.

Megelőzendő a balhét, a pultos a terem végében lévő lépcső felé mutatott, és annyit még hozzáfűzött, míg elhaladt Tom mellett: Galéria. Tom értette a szándékot, így amíg az önfeláldozó alkalmazott a csajok figyelmét terelte, ő a fölső szinten kialakított terem felé terelgette a többieket.

A földszinttel ellentétben, az emeleten nem piros, hanem zöld égők adták meg a hangulatot, a falak viszont ugyanolyan feketére voltak festve mindenhol. Galéria lévén, egy korlát futott végig a termen.

Míg Tom elhaladt a korlát mellett, a sarokban kialakított, kényelmesnek tűnő, párnázott boksz felé, végig az alatta elterülő termet figyelte, pillantásával egyetlen embert keresve. Szinte teljesen elfeledkezett arról, hogy nem egyedül van, és hogy öccse már percek óta csak beszél és beszél. Mellette helyet foglalva viszont már nem tudott nem tudomást venni arról, hogy szemmel láthatóan elnyerte Bill tetszését a hely. Mosolyogva hallgatta, hogy milyen jók a színek, meg a bútorok, meg az elrendezés, meg a zene, meg a híres bandák képei a falakon és természetesen a csocsó- és billiárdasztal.

A szófosásnak Lisa vetett véget, amikor megjelent a lépcső tetején. Egy pillanatra megtorpant. Tom szinte már látta rajta, hogy mindjárt megfordul és elszalad, de aztán mégis erőt vett magán és megindult a négy fiú asztala felé.

Tom pillantása azonnal végigsiklott a lányon, aki egy egyszerű fekete atlétatrikót és egy fekete rövidnadrágot (nagyon rövidet) és egy pár fekete-fehér kockás tornacipőt viselt. Hosszú haja szabadon omlott alá, mindössze egy vékonyka pánt fogta hátra. Talán maga sem vette észre, de Tom szája mosolyra húzódott, ahogy Lisa ringó csípőjét figyelte.

- Sziasztok! – lépett mellé Lisa. Nem volt véletlen, hogy Tom az asztal széléhez került.

- Szia! – kerekedtek el Bill szemei. – Hát te?

- Hát én itt dolgozom – eresztett meg Lisa egy kis mosolyt, Bill arckifejezését látva.

- Már értem, miért akart Tom… Aú! – nyögött fel hirtelen, félbeszakítva a mondatot.

- Lisa vagyok – hagyta figyelmen kívül Lisa Bill mondatát és inkább a kezét nyújtotta a közelében helyet foglaló Gustavnak, majd Georgnak. – Mit kértek? – tért rögtön a lényegre Lisa, miután lepacsizott a két sráccal.

- Egyelőre annyit, hogy ülj le egy kicsit – küldött a lánynak Bill egy hatalmas vigyort. Tom egyre csak Lisa arcát figyelte, próbálta elcsípni, hogy épp mire gondolhat. – Még nem is volt alkalmunk beszélgetni – fűzögette tovább Bill Lisát. Látta bátyján, hogy nagyon piszkálja a fantáziáját a csaj.

- Nem kell a duma! – forgatta meg a szemeit Lisa. – Tudom, mire ez a cirkusz – méregette szúrós szemekkel Tomot, míg összefűzte karjait a mellei alatt.

- Parancsolsz? – pislogott meglepetten Tom Lisára. Bill kuncogva bökte oldalba bátyját.

- Ha megkapod az esti mesédet, elpályázol végre? – hajolt közel Tom arcához Lisa.

- Nem tudom miről… - kezdte, de látta Lisa szemeiben, hogy nem épp most mászott le az almafáról, így inkább máshogy folytatta: - Attól függ, hogy mit takar az esti mese – húzta fel egyik szemöldökét.

- Ezt a szöveget beveszi valaki? – biggyesztette le az ajkát Lisa, még mindig pár centiről vizslatva Tom arcát.

- Általában – rántotta meg a vállát Tom. Bármennyire is egy macsó félistennek akart tűnni, erősebben munkálkodott benne a késztetés, hogy a valódi arcát mutassa a lánynak. Azt az arcát, amit csak nagyon kevesen ismernek.

- Az se lehet épp IQ-bajnok… - motyogta elgondolkodva Lisa. Most jött el az a pont, hogy Georg felröhögött. A hangtól Lisa egy pillanatra mintha megingott volna a kemény csaj szerepében, viszont hamar magára talált. – Majd tájékoztassatok, ha végre eldöntöttétek, mit akartok inni – egyenesedett fel.

A következő pillanatban Tom arca Lisa nyakához préselődött, helyesebben, Lisa nyomta a nyakát Tom képébe, s ráadásul még a karjait is köré fonta.

- Mi a… - nyöszörögték szinte egyszerre. Az egyiküknek sem tűnt fel, hogy még mindig szorosan tartják a másik testét.

- Szia! – hajolt ki Bill Tom takarásából, s köszönt a Lisa derekán csimpaszkodó kiskölyöknek, aki szégyenlősen fúrta arcát Lisa hátába.

- Rudi – sziszegte a fogai között Lisa, még mindig Tom ajkaival a nyakán. – Rudi! – mondta most már hangosabban. Tom az arcán érezte, hogyan feszülnek meg az izmok Lisa nyakán, orrát a lány bőrének és hajának finom illata csiklandozta, s bármennyire is kellemes volt számára a helyzet, hátrahúzta a fejét, s úgy nézett fel a lány arcára. – Te hogy kerülsz ide? – próbálta lefejteni a derekára fonódó karokat, sikertelenül. – Én is nagyon szeretlek, de most már elengedhetnél. – Tom vállán megtámaszkodva igyekezett eltávolodni az említettől. Tom figyelmét persze nem kerülte el, hogy a szabadulási kísérlet közben Lisa mellei vészesen közel kerültek az arcához. Szinte már akarta, hogy a gyerek még közelebb nyomja hozzá Lisát, ám a várt ellenállás helyett, maga Rudi kezdte el őt kirángatni Tom kezei közül.

- Ő az én barátnőm! – nyüszített üveget repesztő, mégis határozott hangon a kisember. Mindenki hatalmas szemeket meresztve pislogott hol Tomra, hol meg a gyerekre, aki minél messzebb akarta tudni Lisát Tomtól. Tom hirtelen azt se tudta, hogy mi van, de a kisfiú szemeibe nézve, az elszántságot látva benne, megértette. A kiskrapek fülig bele van zúgva a lányba.

- Értettem – emelte fel kezeit Tom megadóan. – Hozzá sem nyúltam.

- Bill vagyok – intett Bill Rudinak. Szegényke csak most vette észre Bill átlagosnak egyáltalán nem nevezhető kinézetét. Miután Gustavot és Georgot is meglátta, egyre kisebbre húzta össze magát, s végül már csak a feje kandikált ki Lisa testének takarásából, s persze a karjai, melyeket továbbra is a lány derekára font.

- Ha nagy leszek, feleségül fogom venni – mondta határozottan, Tomnak címezve az információt. Tom pillantása Lisa arcára kúszott, aki egy olyan gyönyörű mosolyt villantott fel a mondat hallatán, hogy még Tom lélegzete is elakadt ez másodpercre. Szinte már megbabonázva nézte Lisa átszellemült arcát és mozdulatait, ahogy minden figyelmét a kisfiúnak szenteli. Annyira különbözött attól az embertől, aki percekkel korábban volt. Nem volt gúnyos, sem elutasító, csak a törődés, a szeretet és az odaadás sugárzott minden egyes porcikájából; Tom számára ebben a pillanatban a leggyönyörűbb ember volt az egész világon. Mikor először látta Lisát, akkor is ugyanazt érezte, mint most: meg kell fejtenie, meg kell ismernie, és meg kell szereznie.

- Na, gyere én kis hercegem! Megkeressük aput. – Mielőtt azonban felnyalábolhatta volna Rudit a karjaiba, a kis szívtipró odaszaladt Tomhoz, és egy határozott bokán rúgással vett elégtételt az őt ért sérelmekért.

- Hogy az a… - hördült fel Tom, megugorva a széken.

- Gyere csak ide! – kapta el Rudit Lisa, majd az ölébe emelve indult meg vele a lépcső felé, közben végig dorgáló hangon beszélve hozzá. Rudi még egy győzedelmes mosoly kíséretében visszafordította a fejét, ráöltötte a nyelvét Tomra, és még egy fityiszt is küldött a hitetlenkedve bámuló „vetélytársának”.

Sakálként vonyítottak fel a fiúk – Tomot kivéve – és az asztalt csapkodva röhögtek Tom kárára, ahogy Lisa eltűnt szem elől.

- Beleestél – jelentette ki kivételesen Gustav, Bill megerősítő fejbólogatásától kísérve, mikor végre nagy nehezen sikerült túltenniük magukat az átélteken. Mindeközben Tom már a második szál cigijét szívta, duzzogó arcot vágva.

- Mi? – pillogott nagyokat Tom. – Én ugyan nem – vágta rá határozottan, talán túlságosan is gyorsan.

- Láttuk, amit láttunk – rötyögte Georg. – Majd’ elcsöppentél, úgy bámultad.

- Akkor rosszul láttátok – legyintett bosszúsan Tom.  – Amúgy meg ne mondd nekem, hogy te nem döngetnéd meg… - morogta. Zavarta, hogy ilyen könnyen elvesztette a fejét, és nem volt képes elrejteni az érzelmeit, ami máskor még csak egy csöppnyi erőfeszítésébe sem kerül. Az a kis Törpilla teljesen kiforgatta önmagából.

- Ne légy alpári! – tolta le Tom könyökét Bill az asztalról.

- Hagyjál lógva! – horkant fel Tom, a következő másodpercben viszont vonásai kisimultak, mikor ismét meglátta Lisát közeledni, egy tálcával a kezében.

- Bocs az előbbiért – kezdett bele Lisa, miután letette az asztal közepére a feles poharakat és egy üveg vodkát tartalmazó tálcát, majd választ nem is várva távozni akart.

- Bocsánatkérés elfogadva, ha most szépen leülsz – szólt utána Bill, mert látta, hogy bátyja egy büdös szót nem fog kisajtolni magából azok után, hogy a képébe vágták a szerelmes igazságot.

- Rendben – sóhajtotta Lisa, majd lezuttyant Gustav mellé és várakozóan nézett körbe, Tomra egyetlen futó pillantást sem vetve. Ugyanakkor Tom is kerülte Lisa tekintetét.

- Ki volt ez a gyerek? – kérdezte Gustav, ezzel megtörve a beállt kínos csendet.

- Gert fia… Ő a pultos és a tulaj is – rántotta meg a vállát Lisa. – Ines, az anyja néha behozza. Rudi eléggé rossz alvó, gyakran sétálnak éjszaka.

- És te mióta dolgozol itt? – kérdezte Bill. Nem sokat tudott Lisáról, talán még kevesebbet, mint a bátyja.

- Úgy négy éve. Azelőtt kerültem ide, hogy Rudi megszületett. Előttem Ines dolgozott itt. Ez amolyan családi vállalkozás volt, de mikor jött a baba… - húzott le két cent vodkát Lisa, amit azalatt töltött ki magának, míg beszélt.

- Tényleg az ikrek szomszédja vagy? – tette fel Georg azt a kérdést, amit inkább nem kellett volna. És ezzel Tom is tökéletesen tisztában volt, mikor meglátta Lisa fintorgó arcát.

- Ja – mondta úgy, mintha ez lenne a világon a legnagyobb büntetés.

- Még sosem beszéltek rólad – motyogta Georg mintegy magának, majd ő is lehúzta a maga adagját.

- Jobb, ha megyek – pattant fel Lisa ültéből, és szinte futva távozott.

- Marha – temette tenyerébe arcát Tom. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy lehet valaki ennyire ütődött.

- Te vagy a marha, ha nem mész utána – jegyezte meg a szemeit forgatva Gustav, Bill pedig a nyomaték kedvéért még taszított is egyet bátyján.


(Eredeti bejegyzés: 2011. szeptember 19.)


\m/(-.-)\m/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bleib mit mir! 33. rész

„Az ember a múltban találja meg a jövőjét, s mindkettő része egy oszthatatlan egésznek.” - Frank Herbert