Wenn ich weine... 31. rész

Sziasztok!

Eredetileg úgy terveztem, hogy a 31. lesz utolsó rész, de miközben írtam, rájöttem, nem fog egy részbe beleférni annyi minden, amit szerettem volna, és veletek szemben sem fair, hogy ilyen sokáig húzom az időt, így inkább kettébontottam... vagy legalábbis most még úgy gondolom, egy rész lesz még, azután vége. De addig is...

Jó olvasást és várom a véleményeket!

31 - Lehetőségek

      És bekövetkezett az, amitől a leginkább tartottam. Bill és Tom nem beszélt egymással, ha pedig mégis, azt mindennek lehetett nevezni, csak kommunikációnak nem. Sértéseket és bántó megjegyzéseket vágtak egymás fejéhez, és még a nyilvános veszekedésektől sem riadtak vissza. Egy pillanatig sem érdekelte őket, hogy bárki meghallhatja, amint egy lány miatt, miattam ölik egymást. Őket nem érdekelte, én viszont teljesen kikészültem. Eleinte próbáltam békíteni őket, és közéjük álltam, ha kezdtek túlzásba esni, de ezzel semmit nem értem el, csak azt, hogy durván kioktattak, ne szóljak bele, ez csak rájuk tartozik. De ez hülyeség. Rám is tartozik, hisz miattam történt az egész, azonban ezek után már végképp nem tettem semmit. Bill bocsánatot kért tőlem, és megígértette velem, hogy többé nem avatkozom közbe. És én megígértem, nem volt erőm még velük is harcolni. Szóval, csak néztem, ahogy szép lassan eltávolodnak egymástól.



     - Este átjössz? – kérdezte Bill a szombati bált megelőző csütörtökön. Szerettem volna vele lenni, csakhogy az elmúlt időkben átélt lelki gyötrődés teljesen kikészített. Szinte már egy légtérben sem tudtak tartózkodni a bátyjával anélkül, hogy közben ne bántották volna egymást.
     - Nem tudom – vallottam be őszintén, kibontakozva az öleléséből. Nem bírtam úgy vele lenni, hogy tudtam, a Tommal való kapcsolata az ára a boldogságunknak. Néha már tükörbe nézni is nehezemre esett emiatt.
     - Ne kezd megint – reagált azonnal dühösen.
     - Sajnálom – szabadkoztam lehajtott fejjel, kicsire összehúzva magam. – Nem akartalak feldühíteni – motyogtam az orrom alatt, még távolabb húzódva tőle. Nem féltem tőle, egyszerűen csak megszoktam, hogy minden lehetséges módon kerüljem a konfliktusokat.
     - Te ne haragudj – kért bocsánatot már sokkal gyengédebb hangon. Valószínűleg észrevette a reakciómat. – Nem felejthetnénk el mindent, legalább egy kicsit? – fogta meg a kezem, majd karjait ismét körém fűzte.
     - Képtelen vagyok rá – ráztam a fejem. – Nem tudom elfelejteni, hogy miattam vagy haragban a testvéreddel. Én nem érek ennyit – néztem fel rá. Azt akartam, hogy kitalálja, mire gondolok, hogy ő mondja ki. Már pár napja ott motoszkált a fejemben egy gondolat, kimondani azonban nem mertem, mert nem lett volna esélyem visszavonni. – Én nem számítok – húztam el a számat. Úgy tűnt, nem sikerült rávezetnem arra, mit is akarok mondani.
     - Tessék? – kérdezett vissza értetlenkedve.
     - Semmi, nem fontos – kényszerítettem mosolyt az arcomra, mielőtt az ajkaihoz hajoltam volna.
     - Hogy mondhatsz ilyet? Igenis fontos vagy. Hidd el, ha nem lennél az, nem balhéztam volna össze Tommal – simította tenyereit kétoldalt az arcomra.
     - De nekem ez fáj, itt bent – mutattam a mellkasomra. – Néha már alig kapok levegőt… Megfojt a tudat, hogy minden az én hibám – simítottam ujjaimat a torkomra. – Ez megöl engem.
     - Marisa – suttogta a nevemet. Arcáról eltűnt minden negatív érzelem, ami maradt, egyetlen szóval is kifejezhető volt: szeretet. – Te vagy a legérzékenyebb lány, akivel valaha találkoztam – cirógatta meg az orromat. – Hogy lehetsz ennyire tökéletes?
     - Nem vagyok tökéletes – tiltakoztam halkan. Zavarba hozott a vallomása, főleg, hogy az iskola aulájában ültünk, körbevéve diákokkal.
     - Számomra igen. Olyan szép vagy, okos, vicces, türelmes és érzékeny – sorolta, minden egyes szónál puszit nyomva a számra. Ez, és a kedves szavak együttesen okozták, hogy szemeim könnybe lábadtak. – Gyere át ma este, kérlek – törölte le a kicsorduló könnyeimet.
     - Utálom, hogy ilyen könnyen tudsz manipulálni – mosolyodtam el, arcomat a mellkasához szorítva.
     - Akkor ez egy igen?
     - Határozottan – bólintottam. Próbáltam kiverni a fejemből a korábbi gondolatokat, csak Billre akartam koncentrálni, s hogy milyen érzés vele lenni. Ki tudja, meddig lehetünk még együtt?



     Egész éjjel alig aludtam. Meg kellett volna nyugtatnia Bill közelségének, nem pedig feszültté és idegessé tennie. De talán megint az én hibám volt minden. Nem kellett volna hagynom, hogy a szép szavak és a hízelgés elvegyék az eszemet. Nemet kellett volna mondanom, nem pedig az éjszaka közepén beszökni a szobájába. Buta voltam, mikor engedtem a csábításnak, ragaszkodnom kellett volna az elhatározásomhoz.
     - Kérdezhetek valamit? – fűztem össze karjaimat a mellkasom előtt. Péntek délelőtt volt, s mi a tornaterem egyik sarkába húzódva beszélgettünk, míg a tánctanárra vártunk. Ma volt az utolsó próba, másnap fellépés.
     - Persze – nézett rám Mischa. Mivel nem volt más a közvetlen közelünkben, végre meg mertem kérdezni azt, ami már egy ideje foglalkoztatott.
     - Te és Barbie voltatok már együtt, úgy? – pislogtam körbe, hangomat a lehető leghalkabbra fogva.
     - A szexre gondolsz? – kérdezett vissza szemrebbenés nélkül, és a kelleténél kicsit hangosabban is.
     - Ne ordibálj már – böktem oldalba a könyökömmel, pillantásommal viszont Billt kerestem. Reméltem, hogy nem hallott meg minket.
     - Nyugi van – karolta át a vállamat vigyorogva. – A válaszom pedig, igen. Miért kérdezed?
     - Hagyjuk inkább, jó? Nem is kérdeztem semmit – húztam el a számat. Megfutamodtam.
     - Félsz az első alkalomtól – paskolta meg a vállam, az én arcom viszont azon nyomban elvörösödött. Utáltam, hogy Mischa ilyen jól ismert.
     - Mi? Én nem, dehogy – ellenkeztem azonnal, csakhogy ezzel épp az ellenkezőjéről sikerült meggyőznöm.
     - Teljesen normális dolog, hogy parázol – hagyta figyelmen kívül szavaimat, amiért én hálás is voltam. Nem lett volna bátorságom még egyszer belekezdeni a témába. – Meddig jutottatok már el?
     - Na, ehhez pont semmi közöd! – vágtam vissza tettetett sértettséggel, hogy leplezzem a zavaromat.
     - Lényeg, hogy ne görcsölj rá – simogatta meg a hátam. – Tudni fogod, ha készen állsz rá.
     - És ha sohasem leszek rá kész? – motyogtam az orrom alatt.
     - Ne legyél hülye – forgatta meg a szemeit, és még a hajamat is meghúzgálta.
     - Talán szakítanom kellene vele – sóhajtottam fáradtan.
     - Csak azért szakítanál vele, mert félsz a szextől? – nézett rám megütközve, ismét megemelve a hangját.
     - Dehogy – legyintettem. – Tom miatt. Azt akarom, hogy kibéküljenek.
     - A kettőnek mi köze van egymáshoz?
     - Ha lefekszem vele, azt fogja hinni, így akarom bebizonyítani, hogy Tom tévedett, ha pedig tovább húzom az időt, nem fog komolyan venni, és Tomnak fog igazat adni – fejtettem ki, s közben észre sem vettem, hogy látványosan kalimpálok a kezeimmel.
     - Buta vagy, ha Tom miatt képes vagy hátat fordítani Billnek. Jelen pillanatban ő az egyetlen jó dolog az életedben. Mi lenne, ha most az egyszer végre küzdenél is – ragadta meg a vállaimat Mischa, s fordított magával szembe.
     - Te ezt nem érted – rázam le magamról a kezeit. – Én szerelmes vagyok Billbe… az utolsó hajszáláig – mosolyodtam el Mischa elkerekedő szemei láttán. – De nem bírom nézni, hogy szenved. Nem vallja be, de látom rajta, hogy mennyire hiányzik neki a testvére.
     - Csak azért képes lennél fájdalmat okozni magadnak, hogy ők kibéküljenek? – kérdezte Mischa nem kevés indulattal a hangjában.
     - Meghalnék érte – feleltem higgadtan, ám amikor felfogtam, mit is mondtam, kezemet a számra szorítva pislogtam Mischára, de tudtam, már nem szívhatom vissza. – Felejtsd el, amit mondtam – ráztam meg a fejemet, s gyorsan kiszaladtam a mosdóba.

*

     Bántotta, hogy összevesztek Billel, pedig ő valóban nem akart mást, csak megóvni őt a csalódástól. És ezért bármit megtett volna. Az sem riasztotta vissza, hogy a célja elérése érdekében Marisát is be kell mocskolnia. Pedig kedvelte őt. Sosem találkozott még olyan lánnyal, aki ennyire erős és mégis sebezhető lett volna egyszerre. Talán még csodálta is kicsit azért, hogy ennyi éve kitart és küzd. Kedvelte Marisát, igen, de ez kevés volt ahhoz, hogy csak úgy rá merje bízni az öccse szívét. Hisz elvégre már kétszer is közel állt hozzá, hogy darabokra törje, és akkor még nem is jártak. Őszintén szólva, félt attól, hogy Marisa váratlanul meggondolja magát, és minden magyarázatot mellőzve szakít Billel.
     Utálta magát a gondolataiért, és utálta azt is, hogy ennyire eltávolodott mind Billtől, mind Marisától, viszont azt is tudta, néha áldozatokat kell hozni. Hitt benne, hinnie kellett, hogyha Marisa eltűnik a képből, minden visszaáll a normális kerékvágásba, és ők ismét testvérekként fognak viselkedni.
     - Ne ordibálj már – hallotta meg Marisa hangját. Ő és Mischa a tornaterem egyik sarkában álltak, a szertárhoz vezető ajtónál. Látszott rajtuk, hogy valami bizalmas dologról beszélgetnek, a testtartásukból legalábbis erre következtetett, és abból, hogy Marisa arcszíne szinte másodpercenként váltakozott. Tudnia kellett, miről beszélhetnek, nem hagyhatta elúszni a lehetőséget, hogy bizonyítékot szerezzen a lány ellen.
     Amilyen gyorsan csak tudta – lehetőleg minimális feltűnést keltve –, elhagyta a termet, hogy azután a hátsó ajtóhoz mehessen, s így a bizalmasan beszélgető páros mögé kerülhessen. Egyedül azért nem bukott le, mert a termet uraló alapzaj elnyomta az ajtó nyílásának hangját. Csak résnyire nyitotta ugyan, de még így tökéletesen hallott minden egyes szót.
     - Talán szakítanom kellene vele – sóhajtotta Marisa, miközben végigsimított a homlokán. A lány mondatát hallva Tomnak nagy erőfeszítésébe került, hogy ne ugorjon elő, és ordítsa az arcába: Tudtam!
     - Ha lefekszem vele, azt fogja hinni, így akarom bebizonyítani, hogy Tom tévedett, ha pedig tovább húzom az időt, nem fog komolyan venni, és Tomnak fog igazat adni. – Egy pillanatig megdöbbenve hallgatta, hogy Bill még nem döntötte meg Marisát, s a jelek szerint nagyrészt az ő hibájából. Meg sem fordult a fejében, hogy még nem voltak együtt, elvégre a múltkor is rájuk nyitott, és nem úgy tűnt, mintha akkor csinálták volna először. Azonban ha jobban végiggondolta, az csak jó, ha még nem szexeltek, könnyebb lesz a szakítás, nem kötődnek még egymáshoz olyan szorosan. Ezek után legszívesebben leütötte volna Mischát, amiért azt tanácsolta, hogy küzdjön Billért.
     - Te ezt nem érted. Én szerelmes vagyok Billbe… az utolsó hajszáláig – mosolyodott el Marisa, s hirtelen az ajtó felé fordult. Tomnak éppen hogy sikerült hátrébb húzódnia. – De nem bírom nézni, hogy szenved. Nem vallja be, de látom rajta, hogy mennyire hiányzik neki a testvére. – Tom furcsán fintorogva hallgatta Marisa szavait, vagyis hogy Bill is hasonlóan érzi magát. Kicsit nehezen hitte ugyan, mivel Bill nem mutatott mást a külvilág felé csak haragot és sértettséget. Viszont ebből a szempontból adott Marisa véleményére, nem volt épp hülye a lány.
     - Meghalnék érte – mondta hirtelen Marisa, de nemcsak ő döbbent le a saját szavain, hanem Tom is. Nem hitte, hogy ennyire fontos Marisának Bill. Abban a pillanatban már egy cseppet sem tartotta jó ötletnek a kierőszakolt szakítást.


\m/(-.-)\m/