Heartache 4. rész

Cím: Heartache

Alcím: I thought my heart was bullet-proof

Kategória: Hetero

Műfaj: Romantikus

Szereplők: Niall Horan / saját szereplő
Chapter 04

„Egy nagyszerű barátság is sutba dobható egyetlen éjszaka alatt, és egy szeretőből is ellenség válhat egyetlen beismerő vallomás nyomán.”

– Tom Rob Smith: A tanya

    Én megölöm Louist, fordult át a másik oldalára, miközben a fejére húzta a párnát. Vasárnap reggel volt, de az izgő-mozgó energiabomba már legalább háromszor végigrohant a folyosón, senkire sem tekintettel torkaszakadtából kornyikálva.

    Dühösen rúgta a takaróját az ágy végébe, majd ugyanazzal a lendülettel fel is ült. Mezítláb lépegetett át a szobán, s mindenre felkészülve, minimum egy világvégére számítva tárta ki az ajtót.

    - Valaki aludni szeretne – támaszkodott meg az emeletre vezető lépcső korlátjának tetejénél, miután végigsétált a pillanatnyilag csendes folyosón. – Várunk valakit? – kérdezte kíváncsian, a szemét dörzsölve. Úgy tűnt, rajta kívül már mindenki ébren volt, és épp egymást kerülgetve próbáltak valamiféle rendet kialakítani a nappaliban.

    - Ha már úgyis ébren vagy, elmehetnél a boltba – jött az utasítás valahonnan a konyhából.

    - Dehogy megyek – vágta rá azonnal, és már meg is fordult, hogy visszabújjon az ágyba. Az utóbbi néhány nap idegtépő bizonytalansága után szeretett volna pihenni végre egy keveset. Magában azt is elhatározta, aznap nem fog Charliera gondolni. Már teljesen belefáradt, hogy napok óta hiába próbálja elérni telefonon, minden alkalommal a hangposta válaszolt.

    - Nehogy vissza merj feküdni! – ordította el magát Louis, és már rohant is a lépcső felé, hogy utolérje a még mindig alsónadrágban és pólóban tébláboló barátját. – Öltözz! – adta ki az utasítást, majd belökte a hálószoba ajtaját, az értetlenül pislogó alakot pedig a gardrób elé penderítette.

    - Komolyan kérdezem, várunk valakit? – kérdezte mellkasa előtt összefűzött karokkal, fázósan toporogva.

    - Igen, Elt – túrta a szekrényt valami elfogadható ruha után kutatva Louis.

    - És ezért kell puccba vágnom magam? – kérdezte értetlenkedve. – Szerintem neked elmentek otthonról – csóválta meg a fejét. – Szórakozz mással, engem meg hagyj békén – legyintett sóhajtva.

    - Ne vitatkozz! – vágott a mellkasához Louis pár holmit.

    - Úgy beszélsz, mint az anyám – jegyezte meg az orra alatt.

    - Úristen, megjöttek – nyögte Louis, ahogy egy autó jól hallhatóan behajtott az udvarra.

    - Kik? – De hiába kérdezett bármit is, Louis már nem foglalkozott vele, egyre csak ugyanazt kiabálva rontott ki a szobából és robogott le a lépcsőn. Először le akarta dobni az ágyra a kezében tartott ruhákat, de aztán mégis csak meggondolta magát, és gyorsan beszaladt a fürdőszobába, hogy friss leheletet varázsoljon magának. Ezután már csak annyit tehetett, hogy a haját összeborzolta – a szándékos rendezetlenség látszatát keltve –, majd magára kapkodta a tiszta ruhákat. Ekkor már hallotta a beszélgetés hangjait felszűrődni az emeletre, főként El és Louis szinte már ordítozásba is beillő kommunikációját. Mivel nem sokszor hallott tőlük hasonlót, megszaporázta lépteit, s a cipőjét is már csak a folyosón rángatta fel a lábára.

    - Mi az, hogy nem akar bejönni? – tárta szét a karjait értetlenkedve Louis.

    - Most mit nem értesz ezen? – csapta le a földre a kezében tartott sporttáskát Eleanor. – Megsértődött, amiért a háta mögött szervezkedtünk és még a bátyját is belekevertük.

    - Kint ül a kocsiban? – pillantott ki az ablakon Liam.

    - Miről van szó, emberek? – szólt közbe, mivel semmit nem értett az előtte zajló vitából.

    - Hű, a francba – vakargatta a tarkóját Louis, közben pedig a lépcső és a csukott bejárati ajtó között kapkodta a fejét oda-vissza.

    - Te vagy az én emberem! – kiáltott fel El, egyenesen rá mutatva.

    - Ne kezd… - érintette meg fáradtan a homlokát.

    - Hahó, srácok – érkezett ekkor egy bátortalan hang a résnyire nyitott ajtó felől. Még a légy zümmögését is lehetett volna hallani a hirtelen beállt csendben. – Használhatnám a mosdót? – lépett beljebb Charlie. Igen, ő volt az. Ott ácsorgott az ajtóban egyik lábáról a másikra állva, zavartan pislogva a rá irányuló figyelemtől.

    - Csak nyugodtan – eszmélt elsőként Liam, és már beljebb is invitálta a lányt. – Tudod az utat.

    - Köszönöm – motyogta Charlie, közben még véletlenül sem nézve a lépcső felé. Gondolkodás nélkül célozta meg a földszinti fürdőszobát. Járása kicsit lassabb volt, óvatosabb, nem olyan ruganyos, mint ahogy máskor, s jobb keze is rögtön a hasára simult.

    - Mit keres itt Charlie? – kérdezte azonnal, ahogy a lány eltűnt a szemük elől.

    - Felajánlottam, hogy lakjon itt, amíg meg nem gyógyul – húzta ki magát Louis, El pedig azonnal megfogta a kezét, hogy jelezze, teljes mértékben egyetért barátja döntésével.

    - Itt? – nyögte hitetlenkedve. Persze, elhatározta, hogy helyrehozza a dolgokat Charlieval, de most, hogy lehetősége adódott rá, inába szállt a bátorsága.

    - Nincs olyan állapotban, hogy felügyelet nélkül maradhasson – kelt Charlie védelmére El. – Te is láttad, hogy még a lépcsőn sem bírna felmenni – mutatott elkeseredetten a lány után.

    - Hagyd, El – szólt közbe Charlie, kilépve a fal takarásából. Valószínűleg minden egyes szót hallott. – Louis, szeretnék hazamenni – emelte fel fejét, s csak ekkor lehetett látni, hogy szemei csillognak a visszatartott könnyektől.

    - Lola… - lépett pár lépést előre, de még mindig ott volt közöttük egy lépcsősor. – Én nem úgy gondoltam – emberelte meg magát, és ezúttal már a lépcső alján állva folytatta. – Ne haragudj.

    - Ez most komoly? Lola? – húzta el a száját Charlie. – Mintha valami rossz pornó film szereplője lennék – csattant fel, de azonnal meg is bánhatta, mivel mindkét kezét a hasára szorítva vette apránként a levegőt. – Ne röhögtess, kérlek – nyöszörögte. – Louis, kérlek – indult meg az ajtó felé, még mindig küzdve a fájdalommal. Először megpróbálta felvenni a földről a táskáját, amit még El dobott le a cirkusz kibontakozásakor, de sehogyan sem sikerült olyan mértékben behajlítania a térdét, amelyet a művelet megkívánt volna. Dühösen csücsörítve a száját bámult le a táskára, melybe szíve szerint bele is rúgott volna, ez egyértelműen látszott a tartásán. – A kocsiban megvárlak – vetette oda, senkire sem nézve. Mielőtt azonban távozott volna, a lelki békéje érdekében a cipője orrával azért megbökdöste a táskát.

\m/(-.-)\m/