Van szerencsém egy remek kis esti mesét megosztani veletek... Én is ezen a címen kaptam tegnap este :D
Az alábbi kis történet nem az én agyam szüleménye, az én drága "kishúgom" alkotta, és ezért nagyon hálás vagyok neki... Danke schön, Zuckererbse :P
A szerző utólagos beleegyezésével
Jó olvasást!
Egy szál liliom
Nagy Meseországban élt egy csodaszép királykisasszony, Sissi.Sissi egy pompás palotában élt 5 bátyjával és a királlyal. A királyné már sok-sok évvel korábban meghalt sajnos. Mivel Sissi volt a legkisebb gyermek a királyi családban, még a széltől is óvták.
Történetünk azon a napon kezdődik, mikor is Sissi egyedül sétálgatott az erdőben. A palotában senki nem tudta, hová tűnhetett a királykisasszony. Gyakran szökött ki a falak közül, ha egyedül akart lenni. Sohasem félt attól, hogy valami baja eshet, úgy gondolta, senki nem merne ártani a király lányának. Most azonban mégis megijedt, amikor fura hangokat hallott a háta mögül.
- Ki az? Ki van ott? – kérdezte Sissi a hang irányába fordulva.
- Csak én, szép kisasszony. Csak egy szegénylegény – bújt elő a bokorból egy szőke hajú, ifjú legényke. Sissi még sohasem látott nála szebb és érdekesebb legényt. – Mit keres errefelé egy ilyen gyönyörű kisasszony?
- Az nem számít, hogy én mit keresek itt. Engem az érdekelne, hogy te miért bújtál a bokor mögé? – nézett végig Sissi az ifjú legényen, aki – hát valljuk be – elég koszos volt.
- Kegyedet figyeltem, mert olyan gyönyörű, mint a liliom – válaszolta a legény bátran a királykisasszony arcát fürkészve. Ahogy Sissi felfogta a szavak értelmét, arcát a zavar pírja borította be.
- Nekem… most… mennem kell. Örültem a találkozásnak – sietett volna el Sissi királykisasszony, de a legényke a keze után nyúlva maradásra bírta.
- Ne! Várj még! Kérlek, maradj még egy kicsit – kérlelte kedvesen a legényke. A mogyoróbarna szemek, a szőke haj és a szépen metszett arcvonások teljesen levették a lábáról a kisasszonyt, és valamiféle új érzés fészkelte be magát a szívébe, így nem tudott nemet mondani a kérésre.
- Hát, rendben van, maradok még egy kicsit. De csak egy feltétellel! Ha megmondod a neved.
- Csak kérnie kell kegyednek – adta meg magát az ifjú legény. – A nevem William, de sokan csak Billnek hívnak.
Hm… különös. Most, hogy a nevét hallom… mintha már hallottam volna valahol – gondolkodott el magában Sissi. – Lehetséges lenne? – kérdezte magától.
- Nem – csúszott ki a száján önkéntelenül.
- Hogy mondod, kisasszony? – kérdezett vissza Bill kíváncsian.
Sissi végignézett Billen és rájött, hogy az előtte álló koszos legényke nem lehet az, akinek ostobán egy pillanatig is hitte. Csak a neve ugyanaz.
- Semmi, semmi, csak ugyanaz a neved, mint Lucerna hercegének.
- Ó, hát igen, sokan mondták már, de nem. Még csak nem is hasonlítok rá – mondta Bill. – De kegyed nevét még nem tudom – mosolygott Bill. – Milyen gyönyörű név tartozik e gyönyörű virágszálhoz?
- Sissi vagyok, vagyis Sissi királykisasszony – nyújtotta kezét félénken a legény felé.
- Örvendek a találkozásnak, kisasszony – zárta hosszú ujjai közé a kecses, finom kis kezet Bill, és egy félmosollyal az arcán lehelt csókot a selymes bőrre.
A mosolytól és a legény ajkainak lágy érintésétől a bőrén Sissi szíve nagyot dobbant és apró kis pillangók keltek életre a hasában.
- Ó, hogy elszaladt az idő – húzta vissza kezét Sissi, majd pillantásával a napot kereste az égen.
- Valóban – nézett végig Bill Sissin, s látva annak mérhetetlen zavarát, önkéntelenül is egy huncut mosoly ült ki az ajkaira.
- M-mi az? – kérdezte Sissi.
- Semmi, csak így még gyönyörűbb kegyed… mikor zavarban van – mosolygott tovább huncutul Bill, s egyre csak a piruló Sissit bűvölte magabiztosan.
- Ezt mégis, hogy képzeli… - váltott magázódásra felháborodottan Sissi – maga pimasz, faragatlan… maga… maga… - kereste a szavakat, viszont ha tudott volna, sem lett volna képes újabb sértést a legény fejéhez vágni, mert az váratlanul megcsókolta őt. Sissi eleinte ellenkezett, de végül belátta, nincs menekvés, s be kellett ismernie, nem is olyan rossz az, amit csinálnak. Viszont mint minden hercegnő, ő is szerette a drámát. – Ezt miért csináltad? – próbált mérgesnek mutatkozni Sissi annak ellenére, hogy egy cseppet sem volt az. A megszólítás is ezt mutatta.
- Mert tudom, hogy akartad és azt is tudom, hogy akarod, hogy újra megcsókoljalak – nyalta meg az alsó ajkát Bill, közben végig Sissi szemeibe nézve.
- Nem! Dehogy akarom! Gusztustalan, fúj, hogy is gondolhatod, hogy én, a király lánya, majd leállok egy… egy… Nem is tudom, mi vagy te… - nézett végig Sissi Billen, akit kicsit sem zavart a lenéző stílus.
- Egy egyszerű, nincstelen senki vagyok. Tudom, hogy nem vagyok elég jó neked, viszont meg kellett próbálnom… nem volt vesztenivalóm – sütötte le pillantását Bill. Sissi nem válaszolt, így inkább a távozás mellett döntött.
- Nem mész te innen sehova! – állította meg a mozdulat közben Sissi határozott hangja, ragyogó mosolyát látva viszont minden kétsége elszállt.
Ekkor már mindketten tudták, hogy nekik együtt kell lenniük, ugyanakkor tele voltak kérdésekkel is, melyekre a válaszokat csakis a másiktól kaphatták meg.
- Kérdezhetek valamit? – mondta Sissi Bill szemeibe nézve.
- Amit csak akarsz.
- Szóval, csak az érdekelne, hogy miért csókoltál meg? – Bill tudta, hogy ezt fogja kérdezni tőle, viszont türelmesen kivárta, míg Sissi lassan ugyan, de minden egyes szót kiejt a száján.
- Mert akartam és te is akartad – nevetett fel édesen Bill.
- Hogy mi? – háborodott fel Sissi.
- Jól hallottad. Másra sem vágysz, csak rám és arra, hogy mindig együtt legyünk – húzta ki magát büszkén Bill.
- Na, ezt én nem hallgatom tovább! – vágta rá Sissi felháborodva, pedig tudta, hogy Billnek tökéletesen igaza van, és ez megrémisztette. – Isten veled! – emelte meg szoknyáját Sissi, hogy a távozás útjára léphessen.
- Tudod, hogy igazam van – kiáltott utána Bill. – Csak mondd ki!
- Igazad van! Ezt akartad hallani? – adta meg magát Sissi, s ezek után már teljesen összezavarodva, hátra sem nézve sietett vissza a palotába.
- Igen, ezt – mondta immáron csak magának Bill. Tudta, Sissi az övé lesz, és senki sem fogja elválasztani őket egymástól.
Sissi a szobájába zárkózva gondolta végig újra és újra az átélt eseményeket. Tisztában volt vele, hogy apja Lucerna hercegéhez akarja hozzáadni, viszont azt is tudta, hogy már nem lenne képes szeretni a herceget. Már másért dobog a szíve.
- Sissi, kislányom! – hangzott fel másnap délután a király zengő hangja.
- Apám – hajolt meg az illemnek megfelelően Sissi a trón előtt. – Mit óhajtasz? – sütötte le még mindig pillantását.
- Elég! – legyintett egyet bosszúsan a király. – Tudod, hogy erre nincs szükség, te a lányom vagy.
- Tudom, apám. Ez a tiszteletem jele.
- Rendben van – sóhajtotta a király beletörődve. – Azért kérettelek, hogy közöljem, ma látogatást tesz nálunk a jegyesed, Lucerna hercege. Meg kell őt ismerned.
- De apám, ez nem korai még? – esett kétségbe Sissi, s megfeledkezve az illemről, apja trónjához lépett, és térdre borulva előtte, nézett fel a királyra. Rettegett tőle, hogy ezek után már sohasem láthatja többet Billt.
- Nem az! – csattant ellentmondást nem tűrően a király hangja. – 16 éves vagy, Sissi, férjhez kell menned!
- Rendben – hajtotta le a fejét Sissi, mert érezte, hogy szemeit ellepik a könnyek.
A sírás fojtogatta, mikor az erdőbe indult. Remélni sem merte, hogy ismét találkozhat Billel, így csak az egyik kidőlt fa törzsére lerogyva, arcát a kezeibe temetve adta át magát a kétségbeesett zokogásnak.
- Khm… - kapta fel fejét az ismerős hangra. Abban a pillanatban, hogy Bill meglátta Sissi könnyáztatta arcát, szívét összeszorította a fájdalom. – Miért sírsz? – ült le mellé, de Sissi nem mondott semmit, csak gondolkodás nélkül a karjaiba vetette magát, s olyan erővel szorította „hercegét”, mintha attól félne, valaki most azonnal elvehetné tőle. Bill egy pillanatig sem tétovázott, azonnal viszonozta az ölelést. – Kérlek, mondd el, mi a baj – futtatta végig ujjait Sissi hullámos szőke fürtjein.
- Soha többet nem találkozhatom veled. Férjhez kell mennem egy olyan emberhez, akit még soha életemben nem láttam – húzódott el Sissi Billtől.
- Ne mondd ezt! Mi még biztosan találkozni fogunk, bízz benne – simogatta meg Bill a királykisasszony ajkait. Ekkor viszont olyan meglepetés érte, melyre igazán nem számított. Sissi megcsókolta őt. Ismét érezhette azokat a mézédes ajkakat.
Csókjukat a harang kongása zavarta meg. Sissi még utoljára fájdalmas pillantást vetett Billre, aki búcsúképpen csak annyit mondott:
- Bízz bennem, együtt leszünk!
- Igyekezzen, kisasszony! Mindjárt itt a herceg – lépett be Sissi szobájába az egyik szolgálólány.
- Margaréta, én nem akarok hozzámenni… én nem szeretem őt – indult el a lépcsőn Sissi, hisz odalent már várta őt az apja, a fivérei és természetesen a herceg is, akiből egyelőre a hátánál többet nem látott.
- Sissi, hadd mutassam be a jövendőbelidet, Williamet, Lucerna hercegét.
- Te? De hogyan… te nem egy koldus vagy? – habogta Sissi összezavarodva, mikor a hercegben ráismert az ő Billjére. De Bill nem válaszolt, csak rendületlenül mosolygott, ahogy a kert felé indult.
- Nem. Mint látod, én egy herceg vagyok – adta meg a választ Sissinek, mikor az végre utolérte őt a zöldellő kertben.
- De miért nem mondtad meg? – kérdezte halkan Sissi.
- Azért, mert azt akartam, hogy magamért szeress, és ne a pletykák alapján ítélj meg. Igazság szerint, már azóta szeretlek, mióta csak először megláttalak öt évvel ezelőtt azon a bálon. De most itt vagyok, és most már mindig együtt lehetünk – rántotta meg a vállát Bill mosolyogva.
- De én nem akarok veled lenni – rázta meg a fejét dühösen és csalódottan Sissi. – Hagyj békén! Menj haza és felejts el engem! Nem akarok rád emlékezni, már nem szeretlek – bámulta a földet maga előtt Sissi.
- Nem hiszek neked – lépett Sissi elé Bill és óvatosan megemelte az állát, hogy a szemébe nézhessen. – Most mondd, hogy nem szeretsz!
Sissi egyre csak nézte a barna szempárt és próbálta magából kipréselni azt a két szót.
- Szeretlek – sóhajtotta végül megkönnyebbülten.
- Igen? – lepődött meg Bill. Valójában arra számított, hogy Sissi tényleg nem szereti már. – Én is szeretlek – cirógatta meg kedvese arcát, hogy azután fél térdre ereszkedve tegye fel a nagy kérdést. – Sissi, te gyönyörű liliomszál, lennél a feleségem? Az én egyetlen hercegnőm? – S kezében már ott pihent egy gyönyörű gyűrű.
- Igen! Semmi sem tenne boldogabbá! – ugrott Sissi Bill nyakába, a lendülettől mindketten a puha pázsiton kötöttek ki.
- Szeretlek, Sissi – simított el egy kóbor hajtincset Bill Sissi arcából.
- Én is szeretlek – suttogta csillogó szemekkel Sissi.
Szerelmüket csókkal pecsételték meg.
\m/(-.-)\m/
Történetünk azon a napon kezdődik, mikor is Sissi egyedül sétálgatott az erdőben. A palotában senki nem tudta, hová tűnhetett a királykisasszony. Gyakran szökött ki a falak közül, ha egyedül akart lenni. Sohasem félt attól, hogy valami baja eshet, úgy gondolta, senki nem merne ártani a király lányának. Most azonban mégis megijedt, amikor fura hangokat hallott a háta mögül.
- Ki az? Ki van ott? – kérdezte Sissi a hang irányába fordulva.
- Csak én, szép kisasszony. Csak egy szegénylegény – bújt elő a bokorból egy szőke hajú, ifjú legényke. Sissi még sohasem látott nála szebb és érdekesebb legényt. – Mit keres errefelé egy ilyen gyönyörű kisasszony?
- Az nem számít, hogy én mit keresek itt. Engem az érdekelne, hogy te miért bújtál a bokor mögé? – nézett végig Sissi az ifjú legényen, aki – hát valljuk be – elég koszos volt.
- Kegyedet figyeltem, mert olyan gyönyörű, mint a liliom – válaszolta a legény bátran a királykisasszony arcát fürkészve. Ahogy Sissi felfogta a szavak értelmét, arcát a zavar pírja borította be.
- Nekem… most… mennem kell. Örültem a találkozásnak – sietett volna el Sissi királykisasszony, de a legényke a keze után nyúlva maradásra bírta.
- Ne! Várj még! Kérlek, maradj még egy kicsit – kérlelte kedvesen a legényke. A mogyoróbarna szemek, a szőke haj és a szépen metszett arcvonások teljesen levették a lábáról a kisasszonyt, és valamiféle új érzés fészkelte be magát a szívébe, így nem tudott nemet mondani a kérésre.
- Hát, rendben van, maradok még egy kicsit. De csak egy feltétellel! Ha megmondod a neved.
- Csak kérnie kell kegyednek – adta meg magát az ifjú legény. – A nevem William, de sokan csak Billnek hívnak.
Hm… különös. Most, hogy a nevét hallom… mintha már hallottam volna valahol – gondolkodott el magában Sissi. – Lehetséges lenne? – kérdezte magától.
- Nem – csúszott ki a száján önkéntelenül.
- Hogy mondod, kisasszony? – kérdezett vissza Bill kíváncsian.
Sissi végignézett Billen és rájött, hogy az előtte álló koszos legényke nem lehet az, akinek ostobán egy pillanatig is hitte. Csak a neve ugyanaz.
- Semmi, semmi, csak ugyanaz a neved, mint Lucerna hercegének.
- Ó, hát igen, sokan mondták már, de nem. Még csak nem is hasonlítok rá – mondta Bill. – De kegyed nevét még nem tudom – mosolygott Bill. – Milyen gyönyörű név tartozik e gyönyörű virágszálhoz?
- Sissi vagyok, vagyis Sissi királykisasszony – nyújtotta kezét félénken a legény felé.
- Örvendek a találkozásnak, kisasszony – zárta hosszú ujjai közé a kecses, finom kis kezet Bill, és egy félmosollyal az arcán lehelt csókot a selymes bőrre.
A mosolytól és a legény ajkainak lágy érintésétől a bőrén Sissi szíve nagyot dobbant és apró kis pillangók keltek életre a hasában.
- Ó, hogy elszaladt az idő – húzta vissza kezét Sissi, majd pillantásával a napot kereste az égen.
- Valóban – nézett végig Bill Sissin, s látva annak mérhetetlen zavarát, önkéntelenül is egy huncut mosoly ült ki az ajkaira.
- M-mi az? – kérdezte Sissi.
- Semmi, csak így még gyönyörűbb kegyed… mikor zavarban van – mosolygott tovább huncutul Bill, s egyre csak a piruló Sissit bűvölte magabiztosan.
- Ezt mégis, hogy képzeli… - váltott magázódásra felháborodottan Sissi – maga pimasz, faragatlan… maga… maga… - kereste a szavakat, viszont ha tudott volna, sem lett volna képes újabb sértést a legény fejéhez vágni, mert az váratlanul megcsókolta őt. Sissi eleinte ellenkezett, de végül belátta, nincs menekvés, s be kellett ismernie, nem is olyan rossz az, amit csinálnak. Viszont mint minden hercegnő, ő is szerette a drámát. – Ezt miért csináltad? – próbált mérgesnek mutatkozni Sissi annak ellenére, hogy egy cseppet sem volt az. A megszólítás is ezt mutatta.
- Mert tudom, hogy akartad és azt is tudom, hogy akarod, hogy újra megcsókoljalak – nyalta meg az alsó ajkát Bill, közben végig Sissi szemeibe nézve.
- Nem! Dehogy akarom! Gusztustalan, fúj, hogy is gondolhatod, hogy én, a király lánya, majd leállok egy… egy… Nem is tudom, mi vagy te… - nézett végig Sissi Billen, akit kicsit sem zavart a lenéző stílus.
- Egy egyszerű, nincstelen senki vagyok. Tudom, hogy nem vagyok elég jó neked, viszont meg kellett próbálnom… nem volt vesztenivalóm – sütötte le pillantását Bill. Sissi nem válaszolt, így inkább a távozás mellett döntött.
- Nem mész te innen sehova! – állította meg a mozdulat közben Sissi határozott hangja, ragyogó mosolyát látva viszont minden kétsége elszállt.
Ekkor már mindketten tudták, hogy nekik együtt kell lenniük, ugyanakkor tele voltak kérdésekkel is, melyekre a válaszokat csakis a másiktól kaphatták meg.
- Kérdezhetek valamit? – mondta Sissi Bill szemeibe nézve.
- Amit csak akarsz.
- Szóval, csak az érdekelne, hogy miért csókoltál meg? – Bill tudta, hogy ezt fogja kérdezni tőle, viszont türelmesen kivárta, míg Sissi lassan ugyan, de minden egyes szót kiejt a száján.
- Mert akartam és te is akartad – nevetett fel édesen Bill.
- Hogy mi? – háborodott fel Sissi.
- Jól hallottad. Másra sem vágysz, csak rám és arra, hogy mindig együtt legyünk – húzta ki magát büszkén Bill.
- Na, ezt én nem hallgatom tovább! – vágta rá Sissi felháborodva, pedig tudta, hogy Billnek tökéletesen igaza van, és ez megrémisztette. – Isten veled! – emelte meg szoknyáját Sissi, hogy a távozás útjára léphessen.
- Tudod, hogy igazam van – kiáltott utána Bill. – Csak mondd ki!
- Igazad van! Ezt akartad hallani? – adta meg magát Sissi, s ezek után már teljesen összezavarodva, hátra sem nézve sietett vissza a palotába.
- Igen, ezt – mondta immáron csak magának Bill. Tudta, Sissi az övé lesz, és senki sem fogja elválasztani őket egymástól.
Sissi a szobájába zárkózva gondolta végig újra és újra az átélt eseményeket. Tisztában volt vele, hogy apja Lucerna hercegéhez akarja hozzáadni, viszont azt is tudta, hogy már nem lenne képes szeretni a herceget. Már másért dobog a szíve.
- Sissi, kislányom! – hangzott fel másnap délután a király zengő hangja.
- Apám – hajolt meg az illemnek megfelelően Sissi a trón előtt. – Mit óhajtasz? – sütötte le még mindig pillantását.
- Elég! – legyintett egyet bosszúsan a király. – Tudod, hogy erre nincs szükség, te a lányom vagy.
- Tudom, apám. Ez a tiszteletem jele.
- Rendben van – sóhajtotta a király beletörődve. – Azért kérettelek, hogy közöljem, ma látogatást tesz nálunk a jegyesed, Lucerna hercege. Meg kell őt ismerned.
- De apám, ez nem korai még? – esett kétségbe Sissi, s megfeledkezve az illemről, apja trónjához lépett, és térdre borulva előtte, nézett fel a királyra. Rettegett tőle, hogy ezek után már sohasem láthatja többet Billt.
- Nem az! – csattant ellentmondást nem tűrően a király hangja. – 16 éves vagy, Sissi, férjhez kell menned!
- Rendben – hajtotta le a fejét Sissi, mert érezte, hogy szemeit ellepik a könnyek.
A sírás fojtogatta, mikor az erdőbe indult. Remélni sem merte, hogy ismét találkozhat Billel, így csak az egyik kidőlt fa törzsére lerogyva, arcát a kezeibe temetve adta át magát a kétségbeesett zokogásnak.
- Khm… - kapta fel fejét az ismerős hangra. Abban a pillanatban, hogy Bill meglátta Sissi könnyáztatta arcát, szívét összeszorította a fájdalom. – Miért sírsz? – ült le mellé, de Sissi nem mondott semmit, csak gondolkodás nélkül a karjaiba vetette magát, s olyan erővel szorította „hercegét”, mintha attól félne, valaki most azonnal elvehetné tőle. Bill egy pillanatig sem tétovázott, azonnal viszonozta az ölelést. – Kérlek, mondd el, mi a baj – futtatta végig ujjait Sissi hullámos szőke fürtjein.
- Soha többet nem találkozhatom veled. Férjhez kell mennem egy olyan emberhez, akit még soha életemben nem láttam – húzódott el Sissi Billtől.
- Ne mondd ezt! Mi még biztosan találkozni fogunk, bízz benne – simogatta meg Bill a királykisasszony ajkait. Ekkor viszont olyan meglepetés érte, melyre igazán nem számított. Sissi megcsókolta őt. Ismét érezhette azokat a mézédes ajkakat.
Csókjukat a harang kongása zavarta meg. Sissi még utoljára fájdalmas pillantást vetett Billre, aki búcsúképpen csak annyit mondott:
- Bízz bennem, együtt leszünk!
- Igyekezzen, kisasszony! Mindjárt itt a herceg – lépett be Sissi szobájába az egyik szolgálólány.
- Margaréta, én nem akarok hozzámenni… én nem szeretem őt – indult el a lépcsőn Sissi, hisz odalent már várta őt az apja, a fivérei és természetesen a herceg is, akiből egyelőre a hátánál többet nem látott.
- Sissi, hadd mutassam be a jövendőbelidet, Williamet, Lucerna hercegét.
- Te? De hogyan… te nem egy koldus vagy? – habogta Sissi összezavarodva, mikor a hercegben ráismert az ő Billjére. De Bill nem válaszolt, csak rendületlenül mosolygott, ahogy a kert felé indult.
- Nem. Mint látod, én egy herceg vagyok – adta meg a választ Sissinek, mikor az végre utolérte őt a zöldellő kertben.
- De miért nem mondtad meg? – kérdezte halkan Sissi.
- Azért, mert azt akartam, hogy magamért szeress, és ne a pletykák alapján ítélj meg. Igazság szerint, már azóta szeretlek, mióta csak először megláttalak öt évvel ezelőtt azon a bálon. De most itt vagyok, és most már mindig együtt lehetünk – rántotta meg a vállát Bill mosolyogva.
- De én nem akarok veled lenni – rázta meg a fejét dühösen és csalódottan Sissi. – Hagyj békén! Menj haza és felejts el engem! Nem akarok rád emlékezni, már nem szeretlek – bámulta a földet maga előtt Sissi.
- Nem hiszek neked – lépett Sissi elé Bill és óvatosan megemelte az állát, hogy a szemébe nézhessen. – Most mondd, hogy nem szeretsz!
Sissi egyre csak nézte a barna szempárt és próbálta magából kipréselni azt a két szót.
- Szeretlek – sóhajtotta végül megkönnyebbülten.
- Igen? – lepődött meg Bill. Valójában arra számított, hogy Sissi tényleg nem szereti már. – Én is szeretlek – cirógatta meg kedvese arcát, hogy azután fél térdre ereszkedve tegye fel a nagy kérdést. – Sissi, te gyönyörű liliomszál, lennél a feleségem? Az én egyetlen hercegnőm? – S kezében már ott pihent egy gyönyörű gyűrű.
- Igen! Semmi sem tenne boldogabbá! – ugrott Sissi Bill nyakába, a lendülettől mindketten a puha pázsiton kötöttek ki.
- Szeretlek, Sissi – simított el egy kóbor hajtincset Bill Sissi arcából.
- Én is szeretlek – suttogta csillogó szemekkel Sissi.
Szerelmüket csókkal pecsételték meg.
VÉGE
\m/(-.-)\m/
Ez aranyos:D
VálaszTörlés