Wenn ich weine... 16. rész

Megérkezett az új rész... némi váratlan fordulattal...

Jó olvasást!

16. rész - Váratlan

     Egyik pillanatról a másikra tűnt el Marisa arcáról az édes kislányos zavar, hogy helyére szomorúság és csalódottság költözzön. Először nem is értette, mi történik. Meg volt róla győződve, hogy Marisa szívből élvezett minden egyes együtt töltött percet és finom kis érintést. Félt, hogy talán ő rontott el valamit, s hiába próbálta ismét felvenni a lánnyal a szemkontaktust, semmire sem ment. Ismét bezárkózott, ismét magára kényszerítette azt a távolságtartó és hűvös arckifejezést, amit általában mutatott a világnak. Pont úgy viselkedett, mint akit megróttak azért, mert megfogta a kezét, mintha a világ legnagyobb bűnét követte volna el egyetlen ártatlan érintéssel. Meg akarta kérdezni tőle, mi a baj, mi történt alig fél perc leforgása alatt, végül mégsem tette. Helyette inkább körbenézett a folyosón, hátha megtalálja a választ.
     Valahol a lelke mélyén sejtette, hogy egy harmadik félnek köszönhető a változás, de azt sosem gondolta volna, hogy a lány állítólagos legjobb barátja tesz tönkre mindent.
     Már megszokta, hogy az emberek lenézik őt és előítéletesek, de mindezt úgy megélni, hogy látja, milyen fájdalmat okoz ez Marisának, ezerszer rosszabb volt.
     - Jól vagy? – akarta ismét megfogni a lány kezét, de az nem engedte, inkább a pulóvere zsebébe rejtette azokat. De nem is ezzel a mozdulattal bántotta meg igazán Billt, hanem azzal, hogy távolabb húzódott tőle. Mintha gyomron rúgták volna.
     - Mennem kell – motyogta Marisa, miközben sietősen, s láthatóan remegő kezekkel kezdett szedelődzködni.
     - Marisa… - Ennyire futotta, már csak a távolodó alakját figyelhette.
     Nem tudott zöldágra vergődni a történtek fölött. Értette, pontosabban, próbálta megérteni a dolgokat Marisa szemszögéből, ennek ellenére tökéletesen tanácstalan volt az ügyben, hogy ezek után mit is kellene tennie.
     „Tartsd szemmel Marisát, Seggfej-veszély!” – küldte a gyors sms-t bátyjának. Csak bízhatott benne, hogy mire véget ér az utolsó óra, Tom nagyjából helyrehozza a Mischa által okozott galibát.
     Nehezen tudott a tanár magyarázatára koncentrálni. Minden egyes percben erőszakkal kellet figyelmeztetnie és kényszerítenie magát, hogy ne az egy szinttel feljebb tartózkodó Marisa felé kalandozzanak a gondolatai. Szeretett volna a bátyja helyében lenni, szeretett volna ő az lenni, aki Marisa mellett ülve töltheti a napjait. A bizalmasa akart lenni, a legjobb barátja, a társa, a támasza.
     De talán naivság volt erre gondolnia. Ha a tényeket nézte, szomorú volt a helyzet, hisz Seggfej-Mischa egyetlen pillantása elég volt, hogy lezúzza Marisa ébredező önbizalmát.
     Azon is sokat töprengett, hogy milyen módon tudna segíteni Marisának az apjával kapcsolatban, mert ugye azért az mégsem normális, hogy egy ilyen törékeny, édes lányt folyton verjen az apja. De vajon csak verte? Ugye máshogy nem bántotta? Ezt mindenképpen meg kell majd kérdeznie tőle. De ha rájön, hogy akár csak egy ujjal is hozzá mert nyúlni az apja, megöli a rohadékot.
     „A Seggfej jelenleg nyerésre áll” – érkezett meg a válasz Tomtól, az utolsó óra vége előtt öt perccel.
     Ezt olvasva, Bill már nagyon látni szerette volna Marisát, tenni akart valamit. De bízott a bátyjában is, tudta, hogy mindent megtesz azért, hogy felvidítsa Marisát, hisz látszott, mennyire lelombozta Mischa viselkedése. Bízott benne, mert bár nem beszélték meg, mégis tudta, hogy aznap Tom szándékosan rendezte úgy a dolgokat, hogy ők egymás mellé keveredjenek a nappali kanapéján. És ezért örökké hálás lesz neki, bárhogy is alakuljon a kapcsolatuk.
     Majd' megbolondult az alatt az öt perc alatt, míg a csengőszóra várt. Elsőként lépett ki a terem ajtaján, s szinte futott a földszintre, ahol találkoznia kellett Tommal és Marisával.
     Már mindketten ott vártak rá. Marisa a kávéautomata mellett a falnak dőlve figyelte Tomot, aki nagyon csúnya szitkok közepette készült szétverni a masinát. Ami legelőször feltűnt neki – Tom őrjöngését leszámítva –, az Marisa végtelenül szomorú pillantása volt, mellyel a rendbontót figyelte. És ebbe belesajdult a szíve, hisz tudta, normális esetben Marisa édes nevetésétől zengene az egész földszint. Mire odaért hozzájuk, már Marisa állt az automata előtt, s természetesen ehhez előbb arrébb kellett taszigálnia Tomot. Kivette a kezéből a fémpénzeket, majd lassú, ámde határozott mozdulatokkal minden egyes darabot végighúzott a gép oldalán, mielőtt bedobta volna a kis nyílásba.
     - Parancsolj – intett Marisa a gép felé, mikor minden érme a helyére került.
     - Imádlak – csapta össze a kezeit Tom. Átkarolta a lány vállát, s közben megnyomta a kívánt gombot. – Te mit kérsz? – nézett le rá Tom.
     - Semmit, köszönöm – rázta meg a fejét Marisa és kibújt az ölelésből. Ahogy megfordult, találkozott a pillantása Billével.
     - Hali, öcsi – vigyorodott el, miután megfordulva ő is észrevette Billt. – A francba! A neevem - selypítette, mivel a forró ital megégette a nyelvét.
     - Hamar kijöttetek – jegyezte meg halkam Bill. Talán nem volt igaza, de ő feszültnek érezte a légkört. De az is lehet, hogy a Marisából sugárzó lehangoltságot vette át.
     - A tanárnak valami dolga volt – felelt Tom, holott látta, nem neki szólt a kérdés. - És te? Veled mi van? – kérdezett vissza. - Búval baszott képet vágsz – ült le az egyik szabad padra.
     - Semmi. Hosszú volt a nap – rántotta meg a vállát. Csak most eszmélt rá, hogy mennyire fáradt. Leült bátyja mellé, szinte már hallhatóan nyögve fel. – Mit szólt hozzá? – jutott eszébe hirtelen.
     - Ki? Mihez? – pislogott értetlenkedve Tom. – Ó, basszus, jó, hogy mondod! – kiáltott fel. – Elfelejtettem. Mimi – nézett fel Marisára, aki velük szemben állva még mindig a falat támasztotta, láthatóan a gondolataiba mélyedve.
     - Hm? – rezzent össze a lány. – Tessék?
     - Ígértem neked egy meglepit – dobta ki Tom az időközben kiürült műanyag poharat.
     - Köszönöm, de teljesen felesleges – fűzte össze karjait a mellkasa előtt, hangja nem volt több suttogásnál.
     - Ne siesd el – feddte meg az orra alatt somolyogva Bill.
     - Komolyan mondom – ellenkezett továbbra is Marisa.
     - Ne csináld már, azt sem tudod, miről van szó – forgatta meg a szemeit Tom, miközben a táskájában kotorászott.
     - Tökmindegy – húzta össze a szemöldökét idegesen. – Nem kell és kész – szorította össze a fogait.
     - Biztos? – lobogtatta meg a papírlapokat Tom, melyeket sikerült végre előhúznia a táskájából.
     - Mi ez? – vette el a kézzel teleírt lapokat a lány. – Te megírtad a beadandót? Egyedül? – motyogta pár pillanatnyi feszült csendet követően Marisa. Pillantása csak úgy falta a sorokat, hitetlenkedve lapozott oda-vissza.
     - Ez a megjegyzés sértő rám nézve – csücsörítette össze a száját sértődötten Tom.
     - Ne haragudj – emelte fel a fejét Marisa. – Nem akartalak megbántani – lágyult el a pillantása Tom durcáskodását látva. – Nagyon ügyes vagy… Toto – cirógatta meg lehelet finoman Tom feje búbját, szándékosan olyan mozdulattal, mintha egy kölyökkutyát dicsérne meg azért, mert nem pisilte össze a szőnyeget.
     - Most nézd meg! – mutatott Tom vádlón Marisára. – Ellenségre már nincs is szükségem.
     - Bocsánat, igazad van – változott meg hirtelen a lány arckifejezése. – Este átolvasom és összedolgozom a saját jegyzeteimmel, holnap pedig már a komplett anyagot olvashatod – mondta tárgyilagosan.
     - Tom csak hülyéskedett, nem kell őt komolyan venni – kezdett azonnali magyarázkodásba Bill, mivel látta, hogy a lány minden egyes szót a szívére vett. – Csak elkényezteted, ha folyton igazat adsz neki. – És ezzel a mondattal végre sikert aratott; Marisa mosolyogva hajolt le Tomhoz, s egy óvatos puszit nyomott az arcára.
     - Büszke vagyok rád – suttogta Tom fülébe olyan hangsúllyal, mint amikor egy édesanya elismeri a gyermeke által elért sikereket.
     - Köszi, mami – felelte Tom gügyögéssé torzított hangon.
     - Azonnal jövök – mosolygott tovább Marisa, nem kevés pozitív energiát sugározva Bill felé is, néhány másodpercnyi szemkontaktusba sűrítve.
     Öröm volt nézni, ahogy Marisa szinte ugrándozva indul el a szekrénye felé, nem foglalkozva azzal, hogy majd’ minden második embert ki kell kerülnie, mert mint egy csorda, semmit nem látva vonulnak a kijárat felé.
     - Nagyon kész volt? – fordult Bill azonnal bátyjához, amint Marisa balra fordult, s így eltűnt a szeme elől.
     - Eléggé – rántotta meg a vállát Tom. – Mondott neki valamit a Seggfej, vagy mi volt? Semmit nem tudtam kiszedni belőle.
     - A francokat! – sóhajtotta. – Csak látott minket együtt… De úgy nézett ránk, mint a véres rongyra – húzta el a száját Bill.
     - Én nem értem, mi köze van hozzá, hogy mit csinálsz a csajjal? – értetlenkedett Tom. – Tudtommal ő baszta el, akkor most mit akar?
     - Passz – fintorgott Bill is tanácstalanul. – És Marisa? Mi a bánatért érdekli, hogy az a köcsög mit gondol? – fakadt ki.
     - Hol van már ez a csaj? – állt fel Tom türelmetlenül. – Le fogjuk késni a buszt – morgolódott. – Menj, nézd meg a nődet – bökte meg az öccse vállát. – Tudod mit, smárold le, hátha akkor elfelejti azt a nyomorékot – vigyorgott kajánul.
     - Marha – forgatta meg a szemeit Bill, de azért Marisa után indult.
     Talán Tomnak volt igaza. Talán tényleg gyorsítania kellene a tempón. De mi van, ha ezzel pont az ellenkezőjét éri el? Nem, Marisához inkább türelemre és gyengédségre van szükség, mint a hirtelen lerohanásra. Óvatosan kell a bizalmába férkőzni, hisz sebzett, akár egy szerencsétlen kisállat. Még szerencse, hogy volt elég türelme ahhoz, hogy kivárja, míg begyógyulnak a sebek.
     - Mi bajod van? Miért csinálod ezt? – torpant meg a folyosó elágazásánál. Marisa zaklatott hangja megállásra kényszerítette. Szerencsére a diákok nagy része már nem lézengett a folyosón, így különösebb erőlködés nélkül hallgathatta ki a párbeszédet.
     - Én csak segíteni akarok – érkezett azonnal a válasz. Bassza meg, ez Mischa, ismerte fel azonnal a másik hangját Bill. Legszívesebben odarohant volna, hogy megvédje Marisát, de úgy érezte, eljött az alkalom, hogy végre lezárják a kettejük kapcsolatát.
     - Segíteni? – nyögte hitetlenkedve Marisa. – Így? Nem vagy normális.
     - Te nem vagy normális, ha elhiszed, hogy egy percig is érdekled azt a két majmot – vágott vissza indulatosan Mischa. Eközben Bill mintha dulakodás hangjait hallotta volna az egyértelműen rá utaló szavak mellett.
     - Baszd meg magad! – nyöszörögte Marisa, s ezzel egy időben Bill is kidugta fejét, hogy megnézhesse, mit művel Mischa szegény lánnyal. – És ha elhiszem, akkor mi van? Semmi közöd nincs hozzá – próbált kibújni a vállait szorító kezek közül.
     - Hülye vagy? Nyisd már ki a szemed? – rázta meg a lány vállait.
     - Engedj már el! – karmolt bele kétségbeesetten Mischa alkarjába. Bill képtelen volt elhinni, amit lát. Sosem hitte volna, hogy Mischa képes így viselkedni azzal, aki elvileg a legjobb barátja volt. – Megtettem, és végre látom, te milyen ember vagy valójában – lökte meg Mischa mellkasát, aki a nem várt mozdulattól pár lépést hátrálni kényszerült.
     - Hogy én milyen ember vagyok? – cövekelt le egyhelyben. – Vedd már észre, hogy csak kihasználnak téged! Az a kis nyomorék is csak nevet akar szerezni magának azzal, ha elhíresztelheti, hogy megdugott téged – kalimpált tehetetlen dühvel Mischa.
     Bill már nem rejtőzött, a folyosó közepén állva, ledöbbenve hallgatta Mischa vádaskodásait.
     - Tessék? – csúszott feljebb Marisa hangja, kezei fáradtan hullottak teste mellé. – Hogy mondhatsz ilyet? – vált arca sápadttá és mérhetetlenül szomorúvá. A csalódottság már csak ráadás volt.
     - Fáj az igazság? Vagy már rég széttetted neki a lábad? – fűzte össze karjait mellkasa előtt, úgy hajolt közelebb Marisa arcához. Bill legszívesebben beverte volna a képét, mégsem avatkozott közbe, ezt a csatát a lánynak kellett megvívnia.
     - Mi? Én nem… - dadogta összezavarodva, a szekrényének dőlve.
     - Te tényleg egy ribanc vagy – köpte a szavakat Mischa. Ez volt az a pont, mikor végre Bill is megelégelte a dolgot, és megindult a páros felé. A következő pillanatban viszont megállásra kényszerítette egy hangos csattanás. Marisa egy olyan istenes pofonnal ajándékozta meg Mischát, hogy még nézni is fájdalmas volt.
     Nem volt sok ideje gondolkodni, mert Marisa azonnal fordult, s a szemeit törölgetve kezdett Bill felé botladozni. Az első másodpercekben a lábát figyelte, de mintha csak megérezte volna, hogy még valaki van ott, felemelte a fejét. A felismeréstől egy pillanatig úrrá lett rajta a pánik, ez egyértelműen látszott abból, ahogy megtorpan és a menekülési utat keresi, viszont az egész azonnal tova is tűnt, mikor végre találkozott a tekintetük. Nem volt szükség szavakra, Bill csak hívogatóan kitárta karjait, Marisa pedig szinte repült hozzá, hogy mint egy eltévedt, hontalan kisállat vesszen el az őt körülvevő forró ölelésben.
     - Ne félj, itt vagyok veled – suttogta Marisa fülébe. Igyekezett minél szorosabban tartani a zokogástól reszkető testet, ugyanakkor legszívesebben Mischa után rohant volna, hogy beverje a képét. Sohasem fogja neki megbocsátani, amit Marisával tett.
     - Vigyél innen – nyöszörögte Marisa két levegővétel között, könnyáztatta arcát Bill felé fordítva.

\m/(-.-)\m/