Wenn ich weine... 18. rész

Megérkezett a következő rész!
Ha hagynátok pár szóban véleményt, annak nagyon tudnék örülni :)

Ui.: Rövidke lett, bocsánat.

Jó olvasást!

18. rész - Harc nélkül

      Haragudott Marisára. Dühítette, hogy egyszerűen, már az első buktatónál, harc nélkül feladott mindent. Meg sem érdemelte, hogy Bill kiálljon érte. Pedig mindent megtett volna érte, még az anyjával is képes volt összeveszni.
      Megfogadta, hogy jó alaposan beolvas a lánynak, csak találkozzon vele. Egy percig sem fogja érdekelni az sem, ha ott fog előtte bőgni vagy hisztizni. Valakinek végre fel kell ráznia.
      Csakhogy nem találta Marisát másnap reggel. Nem ült ott a szokásos asztalánál, sem kint a kézilabda pálya melletti lelátón, de még az eldugott sarokban sem az öltözők folyosójának végén. A könyvtárba is benézett, minden zugot átkutatott, de a lányt nem találta. A tanterem felé sétálva, jócskán a csengőszó után, már az a gondolat is megfordult a fejében, hogy végigjárja a női mosdókat. Herr Selmar akadályozta meg terve kivitelezésében.
      - Miért nem vagy még a teremben? Már rég becsengettek – támadta le azonnal a férfi, miközben próbálta megtartani a két hatalmas térképet és a holmiját.
      - Marisát kerestem – bökte ki egyszerűen, elvégre szüksége volt segítségre.
      - Megint bujkál? – sóhajtotta Herr Selmar.
      - Már mindenhol megnéztem – tárta szét karjait Tom. – Nem jött.
      - Ez nem jó – rázta meg a fejét feleletképp. – Menj be órára! – mutatott az ajtóra. – Utánajárok a dolognak – ígérte. Arckifejezése határozott volt, s ebből Tom biztosan tudhatta, osztályfőnöke betartja a szavát és kideríti, mi történt Marisával. – Menj – intett fejével.
      Mikor Tom belépett a terembe egy rövid kopogás után, Herr Selmar is bedugta a fejét az ajtón, hogy megkérje az épp bent tartózkodó kollégáját, ne írja be Tomot hiányzónak, mert vele volt. Ezt hallva Tom már nem is foglalkozott azzal tovább, hogy kitaláljon valami hazugságot. Az sokkal jobban foglalkoztatta most – hogy Herr Selmar bekerült a képbe –, vajon igazak-e a pletykák. Sorbavett mindent, amit csak látott és tapasztalt. A fickó valóban aggódik Marisáért, látta a szemében. Marisa pedig, nos, benne mintha lenne egyfajta megfelelési kényszer a tanár felé. Mintha minden egyes tetténél jelen lenne az a kis megjegyzés, hogy Herr Selmar vajon mit gondol? Ezeket leszámítva azonban sohasem látott olyat, ami arra utalt volna, hogy sokkal több van köztük, mint barátság. Mert azok voltak, barátok, akik folyton könyvekről, filmekről és zenéről beszélgetnek, akik heti szinten cserélgetik egymással a mindenféle témakört érintő könyveket és cd-ket.
      Nem tudta, mit tegyen. Mondja meg Billnek, hogy Marisa hiányzik vagy sem? Vagy előbb várja meg, mire jut Selmar? Az is lehet, hogy megint csak késett, mint a múltkor… Vagy mégsem. Érezte, hogy valami történt, valami rossz.

*

      A harmadik óra után már nem bírta tovább a tétlenséget, inkább lement a földszintre, a tanárihoz. Dühítette, hogy nem tehet semmit, ugyanakkor Bill is folyamatosan üzenetekkel bombázta. Tudni akarta, hogy vajon Marisa nem gondolta-e meg magát vele kapcsolatban. Az sms-ei bizakodóak, reménnyel telik voltak, s Tomnak pont ezért nem volt szíve elmondani neki, hogy valószínűleg történt valami a lánnyal.
      Herr Selmartól sem kapott jó híreket. A férfi megtudta, hogy Marisa aznap reggel is ugyanúgy elindult otthonról, felszállt a buszra, az iskolába viszont már nem érkezett meg.
      - Szóval a megálló és a suli között valahol eltűnt – összegezte Tom a hallottakat.
      - Nézd Tom, eddig nem akartam szólni a dologról, mert bíztam benne, hogy Marisa előkerül… - kezdett bele a férfi. Miközben beszélt, Tom vállát megérintve jelezte, hogy inkább húzódjanak arrébb a kíváncsiskodó fülektől. – Máskor is tűnt már el egy-két napra, de mindig előkerült – hangsúlyozta ki az utolsó szót.
      - Vagyis ne csináljunk semmit – méregette Tom az előtte álló férfit, és arra gondolt, egyedül ő érzi, hogy valami baj van?
      - Csak várjunk még egy kicsit – biccentett helyeslően Selmar, mintha önmagát is meg kellene győznie, hogy a kivárás a helyes döntés.
      - Rendben – adta meg magát végül Tom annak ellenére, hogy egy percig sem volt elégedett a döntéssel. – De ha holnap sem jön, akkor elmegyek hozzá – fűzte még hozzá, mikor a tanára már fordult, hogy otthagyja őt.
      - Mi történt Marisával? – hallotta meg a háta mögött Bill hangját. Herr Selmar tanácstalanul nézett előbb Tomra, aztán Billre, szólásra nyitotta a száját, de végül mégsem mondott semmit. Egyszerűen elsétált. – Tom?
      - Nem történt semmi – erőltetett az arcára egy műmosolyt, mielőtt megfordult volna.
      - Mindent hallottam – fűzte össze karjait mellkasa előtt Bill, szemei csillogása nem biztatta Tomot semmi jóval. – Mit jelentsen az, hogy Marisa eltűnt?
      - Nem tűnt el – legyintett Tom tettetett nemtörődömséggel, belül viszont kattogott az agya, hogy milyen hazugságot, helyesebben féligazságot kellene megfogalmaznia.
      - Akkor? – dobolt ujjaival türelmetlenül a saját karján Bill.
      - Nem jött suliba – felelte a kelleténél halkabban Tom, s próbált ellépni öccse mellett. Nem akart botrányt a folyosó közepén.
      - Mi van, ha történt vele valami? – Arckifejezése azonnal aggódóvá vált, léptei is megtorpantak, már nem követte bátyját az aula felé.
      - Ne gondolj rögtön a legrosszabbra! – felelte határozottan. El akarta hitetni Billel, hogy valóban ő is így gondolkodik, és nem a rosszabbnál rosszabb lehetőségek sora tolong az agyában minden egyes percben.
      - Meg kell keresnünk – motyogta maga elé Bill.
      - Nem! Várnunk kell – ragadta meg öccse vállait, s ezzel sikeresen magára vonta a figyelmét.
      - Vár a hóhér! – seperte le magáról Tom kezeit. – Én megkeresem és tisztázok vele minden szarságot – mondta határozottan, úgy, mintha semmi sem tudná őt megakadályozni a kivitelezésben.
      - Bill, kérlek, adj neki egy kis időt – lépett öccse elé, mikor az ki akarta kerülni őt. – Te a helyében nem lennél kiakadva?
      - De… - nyögte ki némi hezitálás után Bill. – Haragszom rá – sóhajtott nagyot. – Mármint anyára – egészítette ki magát, mivel Tom összehúzott szemöldökkel nézett rá.
      - Pedig nem kellene – forgatta meg a szemeit Tom. Egy kis része elégedett volt, mivel úgy látszott, sikerült elterelnie Bill figyelmét, és egyelőre letesz arról, hogy Marisa után induljon. – Tényleg csak jót akar neked.
      - Már te is az ő pártján állsz? – villantak dühösen a barna szemek.
      - Én nem állok senki pártján, egyszerűen csak értem, hogy mire gondolt… csak nem jól fogalmazta meg – rántotta meg a vállát Tom.
      - Elhiszed, hogy nem érdekel? – fújtatott Bill, majd el is viharzott.

*

      - Hol van Marisa? – kérdezte Mischa már messziről. Tom az egyik földszinti ablaknál állt, öccsét várta, hogy végre indulhassanak haza. Neki eggyel kevesebb órája volt, mint Billnek. De nem is bánta, mivel így nyugodtan gondolkodhatott kicsit. Végül azonban azon kapta magát, hogy a matek házit írja. A fejét csóválva konstatálta, Marisa tökéletesen belerondított a rosszfiú-imageba.
      - Honnan tudjam? – vette fel a pókerarcot Tom. Semmi kedve sem volt balhéba keveredni. Főleg nem Seggfej Kapitánnyal.
      - Hol van? – ismételte meg a kérdést Mischa, ekkor már közvetlenül Tom előtt állva.
      - Mi lenne, ha inkább a csajoddal foglalkoznál? – bökött fejével a lépcső irányába, ahol Barbie tűnt fel. – Tuti csal téged – vigyorodott el kajánul.
      - Balhét akarsz, Kaulitz? – kezdett látványosan pirosodni Mischa feje, míg kezei ökölbe szorultak.
      - Én ugyan nem – emelte fel kezeit védekezően Tom.
      - Akkor felelj! – lépett egyet Tom felé fenyegetően Mischa.
      - Rohadtul semmi közöd sincs ahhoz, hogy Marisával mi van – keményített be Tom is, s ennek fényében már ő is erőteljesebben, keményebben formálta a szavakat, hangját pedig ehhez igazítva emelte meg.
      - De igen, van! – Mischa szinte már kiabált, valószínűleg azt sem vette észre, hogy Barbie ott áll mellette.
      - Mischa, mi folyik itt? – kotyogott közbe Barbie, óvatlanul a szembenállók közé lépve. Ha valakinek elborult volna az agya, ő kapja az első ütést.
      - Semmi – vetette oda Mischa, rá sem nézve a lányra. – Nem a te dolgod.
      - Nagyon gyorsan vidd innen a pasidat, mert be fogom verni a képét, ha nem állítja le magát – morogta összeszorított fogakkal Tom.
      - Uraim, valami probléma van?
      Remek. Frau Engel – szorította össze szemeit egy pillanatra Tom. Ennek büntetés lesz a vége.
      - Nem! – vágta rá szinte reflexszerűen Barbie. – Minden a legnagyobb rendben van, Frau Engel. A fiúk csak beszélgettek. De mi már megyünk is – fogta meg Mischa karját. A pulóverét markolva húzta maga után a még mindig Tomot szuggeráló barátját.

\m/(-.-)\m/