10. rész - "Egy új nap"
- Na, ez is egy remek este volt – morogtam, miközben próbáltam magamat viszonylag szárazra törölni. Csak azután öltöztem fel, miután már szinte a bőrt is ledörzsöltem magamról.
Felvettem egy extra nagy méretű pólót, és a kedvenc, legkényelmesebb francia bugyimat, majd a konyhában még ittam egy pohár vizet, azután jött a fogmosás.
Mire mindennel végeztem, a szemeim már majd’ leragadtak. Végül félálomban botorkáltam el az ágyamig, és szó szerint belezuhantam. Arra már nem is emlékszem, hogy vajon a takarót magamra húztam-e.
Pár órával később, pontosan hajnali ötkor szólalt meg a telefonomon az ébresztő. Persze én meg csak morogtam, és megpróbáltam minél mélyebbre fúrni magam az ágyamban, de azért közben egyik kezemmel a telefon után kotorásztam, hogy lenyomjam.
Na, ebből az sült ki, hogy a végén már ököllel vertem a szerencsétlen kütyüt, mert az istennek se akart elkussolni. A morgásból heves káromkodás lett – persze csak olyan hangerővel és olyan szókinccsel, ami nem von maga után lakásvesztést.
Végül nagy kínok között ültem fel az ágyamban. Közel álltam hozzá, hogy ott helyben elsírom magam. De még mielőtt az első könnycsepp utat talált volna magának, megembereltem magam, visszanyeltem ama bizonyos gombócot a torkomból és egy nagyot nyújtóztam. Annyi örömöm azért volt, hogy legalább a fejem nem fájt. Ez is volt valami. Míg a frissen főtt teámat kortyolgattam a konyhában, az alvós kiszerelésben, azon gondolkodtam, hogy milyen napom is lesz ma. Körbe ért a fejemen a szám, annyira vigyorogtam, mikor eszembe jutott, hogy ma délben már dobbanthatok is. Kaptam egy fél nap pihit, mivel ilyen sok melót vállaltam az elmúlt napokban. Hm. Igaz, ami igaz, jobban is megerőltethette volna magát a főnök. Szerintem, több jár nekem, mint egy fél nap…
Egy kicsit még morogtam, de aztán összekaptam magam. A fürdőszobában tűrhető fejet rittyentettem magamnak, majd magamra rángattam egy fekete térdgatyát egy fehér atlétatrikóval, meg egy fekete-fehér kockás tornacsukát, és egyszer sikerült végre, időben elindulnom otthonról. Semmi rohanás, lihegés, csak szép nyugodt séta az én kedves kis munkahelyem felé.
És természetesen ma egy másik útvonalat választottam.
Azért én sem vagyok teljesen idióta! Igaz, hogy néha kihagy az agyam, de ettől függetlenül nincs kedvem egy újabb kellemetlen – hm, vagy inkább kellemes? – élménnyel gazdagodni.
Kellemes?! Már megint mikre gondolsz?
De visszatérve a kerülőre… nem jelent nagyobb kitérőt. Pusztán annyiról van szó, hogy egy utcával hamarabb letérek, és így ki tudom kerülni azt a bizonyos tömböt.
Hi-hi! Jó vagyok, vagy jó vagyok?
Mire mindennel végeztem, a szemeim már majd’ leragadtak. Végül félálomban botorkáltam el az ágyamig, és szó szerint belezuhantam. Arra már nem is emlékszem, hogy vajon a takarót magamra húztam-e.
Pár órával később, pontosan hajnali ötkor szólalt meg a telefonomon az ébresztő. Persze én meg csak morogtam, és megpróbáltam minél mélyebbre fúrni magam az ágyamban, de azért közben egyik kezemmel a telefon után kotorásztam, hogy lenyomjam.
Na, ebből az sült ki, hogy a végén már ököllel vertem a szerencsétlen kütyüt, mert az istennek se akart elkussolni. A morgásból heves káromkodás lett – persze csak olyan hangerővel és olyan szókinccsel, ami nem von maga után lakásvesztést.
Végül nagy kínok között ültem fel az ágyamban. Közel álltam hozzá, hogy ott helyben elsírom magam. De még mielőtt az első könnycsepp utat talált volna magának, megembereltem magam, visszanyeltem ama bizonyos gombócot a torkomból és egy nagyot nyújtóztam. Annyi örömöm azért volt, hogy legalább a fejem nem fájt. Ez is volt valami. Míg a frissen főtt teámat kortyolgattam a konyhában, az alvós kiszerelésben, azon gondolkodtam, hogy milyen napom is lesz ma. Körbe ért a fejemen a szám, annyira vigyorogtam, mikor eszembe jutott, hogy ma délben már dobbanthatok is. Kaptam egy fél nap pihit, mivel ilyen sok melót vállaltam az elmúlt napokban. Hm. Igaz, ami igaz, jobban is megerőltethette volna magát a főnök. Szerintem, több jár nekem, mint egy fél nap…
Egy kicsit még morogtam, de aztán összekaptam magam. A fürdőszobában tűrhető fejet rittyentettem magamnak, majd magamra rángattam egy fekete térdgatyát egy fehér atlétatrikóval, meg egy fekete-fehér kockás tornacsukát, és egyszer sikerült végre, időben elindulnom otthonról. Semmi rohanás, lihegés, csak szép nyugodt séta az én kedves kis munkahelyem felé.
És természetesen ma egy másik útvonalat választottam.
Azért én sem vagyok teljesen idióta! Igaz, hogy néha kihagy az agyam, de ettől függetlenül nincs kedvem egy újabb kellemetlen – hm, vagy inkább kellemes? – élménnyel gazdagodni.
Kellemes?! Már megint mikre gondolsz?
De visszatérve a kerülőre… nem jelent nagyobb kitérőt. Pusztán annyiról van szó, hogy egy utcával hamarabb letérek, és így ki tudom kerülni azt a bizonyos tömböt.
Hi-hi! Jó vagyok, vagy jó vagyok?
\m/(-.-)\m/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése