De nem mondott semmit, továbbra is csak bűvölt a szemeivel, viszont megtette a köztünk lévő három lépés távolságot. S így most már közvetlenül előttem állt, de még mindig nem ért hozzám, egyedül a kigombolt ingének széle súrolta végig, alig érezhetően karjaimat. Már csak ettől is elöntötte a libabőr a testem.
Azért annyit meg kell jegyeznem, hogy a legalább 20 centi magasságkülönbség kettőnk között, erősen érezhető volt. Azt hittem, leesik a fejem, így egy fél lépést hátrébb léptem, de ő követte a mozdulatot. Ahogy hátráltam, ő úgy követett. A további menekülési akciót a fal akadályozta meg.
- Miért menekülsz? – szegezte nekem a kérdést és még a térdeit is megrogyasztotta. Egy szintbe került az arcunk, de így csak még közelebb került hozzám. Eddig sem kaptam normálisan levegőt, de most… és ahogy az illata betöltötte a tüdőmet… Még a nyál is összefutott a számban. Akkorát nyeltem, hogy szerintem még az utcán is lehetett hallani. A szívem meg vadul dörömbölt mellkasomban. Attól féltem, hogy Tom is meghallja eszeveszett dobolását. És a térdeim… még az én hülye térdeim is elkezdtek remegni…
Basszus! Úgy kocognak a térdeim, mint az üvegpoharak!
Kétoldalt belemarkoltam a nadrágomba, hogy legyen valami a kezemben, és nehogy butaságot csináljak. Csak most vettem észre, hogy a törölközőt is elhagytam valahol.
S bár a gondolatok és érzések versenyautót megszégyenítő sebességgel száguldottak át rajtam, végig tartottuk a szemkontaktust. Egyszerűen nem tudtam elszakadni azoktól az őzikeszemektől.
- Miért menekülsz? – kérdezte meg újra, suttogva, nem is, szinte sóhajtotta a szavakat.
- Nem menekülök – nyögtem ki én is baromi halkan. Attól féltem, hogy nem is hallotta, mit mondtam, de megránduló szemöldöke nem ezt mutatta.
- Valóban? – És ha lehet ilyen, akkor még mélyebbre fúrta tekintetét enyémben. Majd éreztem, ahogy a bal kézfejemet elönti a forróság, egy pontból indulva. Égett, lángolt a bőröm, ahol megérintett. Eddig sem voltam épp a helyzet magaslatán, de most végképp elvesztettem a fonalat. Ha lehet, akkor szívem még gyorsabb tempóra kapcsolt, a fülemben éreztem lüktetését. A gyomrom rögtön mogyorónyira ugrott össze, azok a fránya pillangók meg csak úgy cikáztak a hasamban.
Kikészültem. Erre nincs jobb szó. Annyi érzés árasztotta el az egész testemet egyetlen érintés nyomán, s szinte valamennyi egymással ellentétes volt, hogy csak úgy kapkodtam a fejemet.
Egyrészt akartam, hogy megérintsen, hogy magához húzzon, hogy teste minden egyes porcikáját érezzem, hogy folytassa, amit elkezdett, hogy csak rám figyeljen… másrészt viszont féltem is. Rettegtem. Rettegtem attól, ami ezután következhet. Féltem, hogy fájdalmat fog okozni, hogy ha megkapta, amit akart, akkor itt hagy, lelép, eldob, mint egy használt zsebkendőt, és még csak rám se néz többet. Egyre csak vívódtam, s nem tudom, mindebből mennyi tükröződött az arcomon…
Csak azt éreztem, ahogy ujjai kézfejemet cirógatják, s halad egyre feljebb. Ahogy puha bőre bőrömet súrolja, s felborzol rajta minden egyes kis pihét.
Bizonyosságot akartam, mielőtt döntök. Tudni akartam, hogy jól döntök, hogy nem fogom megbánni… Figyeltem az arcát, a szemeit, melyek ugyanazt az utat járták be, mint ujjai. Minden egyes pillanatot mélyen bevéstem az agyamba…
S hiába ellenkeztem, testem már nem is figyelt rám. Elvesztettem az irányítást…
Mit teszel velem? Teljesen megőrültem, hogy ezt hagyom.
Szinte minden egyes pillanatban megremegtem a keze alatt. És ő tökéletesen tudatában volt annak, hogy mit tesz velem, hogy teljesen megőrjít, hogy már nem sok kell, és mindent eldobva, kezdve a józan eszemmel, a karjaiba vetem magam, és csak Isten tudja, mit fogok tenni.
S mintha hallotta volna, mire gondolok, érezte volna, mit érzek, rám emelte gyönyörű szemeit. Eddig még sohasem érzett erejű vágy öntötte el a testem. Szenvedély, melyet viszont láttam az ő pillantásában is. A felismeréstől még a méhem is összerándult. Majdnem felnyögtem az érzéstől, s kényszerítenem kellett magam, hogy nyeljek, olyan intenzív nyáltermelés indult el a számban a gondolatra, hogy csak egy kis mozdulat… csak egy ici-picit kellene megmozdítani a fejemet, és máris csókolhatnám azokat a kívánatos ajkakat. Észre sem vettem, hogy már rég nem a pillantása bilincseli le minden idegszálamat, hanem az ajkai. Ahogy érzékien elnyílnak, s közben szuszog. Szuszog, mint egy kisbaba. Aprókat, s mégis oly szaporán. Ugyanolyan gyors ütemben, ahogy én magam is.
Ez volt az a pillanat, amikor mindent feladtam.
Lassan megnyaltam alsó ajkamat, s ezt ő egyértelmű jelzésnek gondolta – s milyen jól gondolta –, lassan közelíteni kezdett felém. Ajkaink között nem volt nagy távolság, számomra mégis perceknek tűnt, ahogy egyre közelebb és közelebb érezhettem leheletét, mígnem már ajkaimat cirógatta minden egyes lélegzetvétele. Mielőtt azonban megcsókolt volna, orrával megcirógatta orromat, mintegy utoljára megbizonyosodva, hogy komolyan gondoltam-e, hogy tényleg meg akarom-e tenni. Viszonoztam a mozdulatot, s behunyt szemmel vártam, hogy végre megtegye… hogy végre megcsókoljon…
\m/(-.-)\m/
Azért annyit meg kell jegyeznem, hogy a legalább 20 centi magasságkülönbség kettőnk között, erősen érezhető volt. Azt hittem, leesik a fejem, így egy fél lépést hátrébb léptem, de ő követte a mozdulatot. Ahogy hátráltam, ő úgy követett. A további menekülési akciót a fal akadályozta meg.
- Miért menekülsz? – szegezte nekem a kérdést és még a térdeit is megrogyasztotta. Egy szintbe került az arcunk, de így csak még közelebb került hozzám. Eddig sem kaptam normálisan levegőt, de most… és ahogy az illata betöltötte a tüdőmet… Még a nyál is összefutott a számban. Akkorát nyeltem, hogy szerintem még az utcán is lehetett hallani. A szívem meg vadul dörömbölt mellkasomban. Attól féltem, hogy Tom is meghallja eszeveszett dobolását. És a térdeim… még az én hülye térdeim is elkezdtek remegni…
Basszus! Úgy kocognak a térdeim, mint az üvegpoharak!
Kétoldalt belemarkoltam a nadrágomba, hogy legyen valami a kezemben, és nehogy butaságot csináljak. Csak most vettem észre, hogy a törölközőt is elhagytam valahol.
S bár a gondolatok és érzések versenyautót megszégyenítő sebességgel száguldottak át rajtam, végig tartottuk a szemkontaktust. Egyszerűen nem tudtam elszakadni azoktól az őzikeszemektől.
- Miért menekülsz? – kérdezte meg újra, suttogva, nem is, szinte sóhajtotta a szavakat.
- Nem menekülök – nyögtem ki én is baromi halkan. Attól féltem, hogy nem is hallotta, mit mondtam, de megránduló szemöldöke nem ezt mutatta.
- Valóban? – És ha lehet ilyen, akkor még mélyebbre fúrta tekintetét enyémben. Majd éreztem, ahogy a bal kézfejemet elönti a forróság, egy pontból indulva. Égett, lángolt a bőröm, ahol megérintett. Eddig sem voltam épp a helyzet magaslatán, de most végképp elvesztettem a fonalat. Ha lehet, akkor szívem még gyorsabb tempóra kapcsolt, a fülemben éreztem lüktetését. A gyomrom rögtön mogyorónyira ugrott össze, azok a fránya pillangók meg csak úgy cikáztak a hasamban.
Kikészültem. Erre nincs jobb szó. Annyi érzés árasztotta el az egész testemet egyetlen érintés nyomán, s szinte valamennyi egymással ellentétes volt, hogy csak úgy kapkodtam a fejemet.
Egyrészt akartam, hogy megérintsen, hogy magához húzzon, hogy teste minden egyes porcikáját érezzem, hogy folytassa, amit elkezdett, hogy csak rám figyeljen… másrészt viszont féltem is. Rettegtem. Rettegtem attól, ami ezután következhet. Féltem, hogy fájdalmat fog okozni, hogy ha megkapta, amit akart, akkor itt hagy, lelép, eldob, mint egy használt zsebkendőt, és még csak rám se néz többet. Egyre csak vívódtam, s nem tudom, mindebből mennyi tükröződött az arcomon…
Csak azt éreztem, ahogy ujjai kézfejemet cirógatják, s halad egyre feljebb. Ahogy puha bőre bőrömet súrolja, s felborzol rajta minden egyes kis pihét.
Bizonyosságot akartam, mielőtt döntök. Tudni akartam, hogy jól döntök, hogy nem fogom megbánni… Figyeltem az arcát, a szemeit, melyek ugyanazt az utat járták be, mint ujjai. Minden egyes pillanatot mélyen bevéstem az agyamba…
S hiába ellenkeztem, testem már nem is figyelt rám. Elvesztettem az irányítást…
Mit teszel velem? Teljesen megőrültem, hogy ezt hagyom.
Szinte minden egyes pillanatban megremegtem a keze alatt. És ő tökéletesen tudatában volt annak, hogy mit tesz velem, hogy teljesen megőrjít, hogy már nem sok kell, és mindent eldobva, kezdve a józan eszemmel, a karjaiba vetem magam, és csak Isten tudja, mit fogok tenni.
S mintha hallotta volna, mire gondolok, érezte volna, mit érzek, rám emelte gyönyörű szemeit. Eddig még sohasem érzett erejű vágy öntötte el a testem. Szenvedély, melyet viszont láttam az ő pillantásában is. A felismeréstől még a méhem is összerándult. Majdnem felnyögtem az érzéstől, s kényszerítenem kellett magam, hogy nyeljek, olyan intenzív nyáltermelés indult el a számban a gondolatra, hogy csak egy kis mozdulat… csak egy ici-picit kellene megmozdítani a fejemet, és máris csókolhatnám azokat a kívánatos ajkakat. Észre sem vettem, hogy már rég nem a pillantása bilincseli le minden idegszálamat, hanem az ajkai. Ahogy érzékien elnyílnak, s közben szuszog. Szuszog, mint egy kisbaba. Aprókat, s mégis oly szaporán. Ugyanolyan gyors ütemben, ahogy én magam is.
Ez volt az a pillanat, amikor mindent feladtam.
Lassan megnyaltam alsó ajkamat, s ezt ő egyértelmű jelzésnek gondolta – s milyen jól gondolta –, lassan közelíteni kezdett felém. Ajkaink között nem volt nagy távolság, számomra mégis perceknek tűnt, ahogy egyre közelebb és közelebb érezhettem leheletét, mígnem már ajkaimat cirógatta minden egyes lélegzetvétele. Mielőtt azonban megcsókolt volna, orrával megcirógatta orromat, mintegy utoljára megbizonyosodva, hogy komolyan gondoltam-e, hogy tényleg meg akarom-e tenni. Viszonoztam a mozdulatot, s behunyt szemmel vártam, hogy végre megtegye… hogy végre megcsókoljon…
\m/(-.-)\m/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése